Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Karvaš, Peter: Körkérdés (Hangjáték, I. rész)
tegnap este találkoztam vele a lépcsőn, mint mindig... esernyővel ment... (Sír.) Uram Jézus, mi lesz vele? BELOVIC: Azt nem tudom, asszonyom. Bíróság elé kerül. És mondja, milyen is az a Janigáné? Nem valami... hiszterika? HÄLÄNÉ: Micsoda? Janigáné? A legértelmesebb teremtés, akit életemben ismertem! Csendes, finom lelkű... Vagy talán csak tetette magát ilyennek, hát beleláthat az ember a másik leikébe? BELOVIC: Nagyon boldogtalan volt? HÄLÄNÉ: Istenem, de milyen. Tudja, napközben nem is lehetett rajta észrevenni, elég rátartin viselkedett, de éjszakánként... A falak vékonyak az ilyen panelházban, sokszor hallottam... Éjszakákat sírt át szegény. (Sír.) BELVOIC: A gyerek miatt? HÄLÄNÉ: Mi más miatt? Vörösre sírt szemmel ment aztán a tejért, és kitért mindenki elől... Mi is lesz most vele? (Sír.) BELOVIC: Férjnél volt? HÄLÄNÉ: Hogyne. És milyen csinos ura volt, jól megtermett szőke férfi, mérnök. Szépen keresett, valami intézetben dolgozik, vagy másutt, valami villamossági vállalatnál ... BELOVIC: Elváltak? HÄLÄNÉ: Nem is tudom. De amikor az a kicsi megszületett, a falon át hallottam, hogyan kiabálnak egymásra ... Aztán egy reggel a férfi két nagy bőrönddel elköltözött, és nem is mutatkozott többé. BELOVIC: És miért? HÄLÄNÉ: A jó ég tudja. De lehet, hogy már nem tudta nézni azt a gyereket. Én mondom magának, nekem is össze kellett szednem magam, valahányszor Janigánéhoz átmentem, titokban mindig imádkoztam is, hogy Ferkó a másik szobában legyen. Szörnyű volt még csak ránézni is ... BELOVIC: így hát... tulajdonképpen megérti Janigát, vagy nem? HÄLÄNÉ: Tudom is én... De velük kellett volna maradnia! Ha egyszer az apja.. BELOVIC: Janigáné az anyja volt, és — — HÄLÄNÉ: Jézusom, ki ne mondja! Ki hitte volna! Ez a derék asszony! Az egész házban szerették ... És most... ilyen bűnt követ el...! Ilyen szörnyű bűnt! BELOVIC: De talán... talán annak a kicsinek jobb is így, nem? HÄLÄNÉ: Az istenért, hogy is mondhat ilyet!-------Ne vétkezzék, fiatalúr...! Még hogy jo bb ...? Hát eldöntheti ezt az ember? ... Hogy jobb? Szegény kis jószág, az Úristen nyugosztalja ... Az is meglehet, hogy kigyógyult volna ... BELOVIC: Soha, asszonyom. HÄLÄNÉ: De még akkor is! Az ember hordja haláláig a keresztjét, és ne lázadozzék .. Ilyen bűnt elkövetni...! Ez a derék teremtés... Még tegnap este szürke esőköpeny ben ment le a lépcsőn ... BELOVIC: De maga azt mondja, hogy rettenetesen szenvedett. HÄLÄNÉ: Persze. Hiszen már csak úgy járt-kelt a világban, .mint az árnyék. De az a gyerek az ő fia volt, ő meg az anyja... Istenem... (Sír.) (Zaj, léptek.) HANG: Helyet, helyet! Nem hallják? Engedjenek utat a folyosón! (Lárma, léptek, hirtelen vége a hangfelvételnek. A stúdió akusztikája. Valaki idegesen dobol az ujjaival az asztalon.) HACKEL: Még mindig nem értem, Belovič, hogyan jutottál ehhez a témához. Eddig gyilkosságok még sohasem érdekeltek, inkább egyszerű emberi dolgokat választottál, sízést, évnyitót, karácsonyi vásárt, ugye? BELOVIC: Ez is egyszerű emberi anyag. HACKEL: Ugyan dehogy, ez szenzáció, nevezzük csak nevükön a dolgokat! A hallgatókat a hideg leli, azt meg, hogy mit mondanak majd fent, szintén el tudom képzelni. Most, amikor az embereknek elsősorban békességre, nyugalomra és tiszta fejre van szükségük... Nem, igazán nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán való-e ez a rádióba! HUDEC (békülékenyen): Én sem vagyok benne biztos. Bizonyosságot kellene tehát szereznünk. Folytassuk!
