Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Török Elemér: Három vers - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)
— Ne légy közönséges, Morvái. Ez a póz nem illik hozzád. Ne akard, hogy nagyon sajnáljalak! Hogyan érezhet ennyire másképp, mint én? — gondolta Morvái. — Hogyan lehet ennyire okos és könyörtelen? S az asszony rábeszélő hangon folytatta, mintha arra kérné, hogy ne haragudjon. — Ne hidd, hogy nem Ismerlek, Morvái, sokat hallottam rólad, olvastam az írásaidat, és tudom, hogy iszol. Otthagytad az Iskolát, a komoly munkát. Azóta milyen eredményekkel dicsekedhetsz? — Elhallgatott és kérdőn nézett rá, Morvái nyugtalanul állta a tekintetét. — Láttál már iszapos fatönköt a zajló Dunán? Ügy visz téged a víz, ellenállás nélkül, s te nem bírsz az árral szembefordulni. Teát kért rummal Morvái, és a rumot egy hajtásra megitta. — Iszol. Engem vádolsz, hogy menekülök önmagam elől. Te ki elől menekülsz? Mert az ital menekülés! Gyávaság. Hamis romantika. — Ismersz ezenkívül más romantikát? Ismersz az Italon és az emlékeken kívül más romantikát? — A felelősségtudat romantikáját... annak a tudatát, hogy az embernek kötelességei vannak magával és másokkal szemben. — Szegényes romantika. Az igazi romantika korlátlanságot és szabadságot jelent, a felelőssségtudat kötöttséget. A kötelességek érzése börtön, s a megbízható ember ennek a börtönnek a rabja. Te is rab vagy, kötelességtudásból egyhangú életet élsz, és közben unatkozol, de nem mered bevallani magadnak, hogy unatkozol, és hogy ez rettenetes, elsorvasztja a lelket és az élet szépségeit. Azzal áltatod magad, hogy így kell élned. Pedig csak gyáva vagy... s titokban elégedetlen, aki érzi a tulajdon gyávaságát. — Tévedsz, elégedett vagyok. És gyáva sem vagyok, bebizonyítom, ha akarod... — Naponta azzal a gondolattal ébredsz, hogy ma végre történik valami; reménykedsz. S este csalódottan fekszel a férjed mellé, mert nem történt semmi. Egyre vársz, és kétségbeesel a várakozás eredménytelensége miatt. S amikor történne valami, a kötelességeidre hivatkozol, és behunyod a szemed, hogy ne lásd a lehetőséget, amelyet a sors kínál. Az embernek csak egy kötelessége van, hogy szabad és boldog legyen. — Elég, Morvái. Kérlek, kísérj haza! Sápadt volt, felindultnak látszott, szeme mélysége bizonytalanságot és nyugtalanságot tükrözött. Menekül, mert fél, hogy feladja a biztonságát, fél, hogy elveszti az igazát, érzi, hogy valahol a dolgok legmélyén, ahol a lényeg rejtőzik, nincs igaza .. . Ezért csupa kérlelés, amit mond: — Nem szabad így beszélned velem. Ha meg akarsz tartani, ne beszélj így velem, nem akarom, hogy vitatkozzunk. A kora őszi vasárnap este zajai zsibongtak körülöttük ... Nem mentél haza a férjedhez és a gyerekeidhez, velem töltötted a vasárnapot, megfeledkeztél a családodról, a kötelességeidről, így van jól... Szorosan karolta az asszonyt, érezte, hogy az is szorítja a karját, mintha nem akarná elengedni, pedig már a Körösi-lakáshoz közeledtek. Nem akarom, hogy meglássanak így, és kellemetlen legyen ... Nem lesz kellemetlen . .. Sápadt lámpák szórták rájuk a fényt, autók fékeztek, ahogy átmentek előttük az úttesten, s már megérkeztek a ház elé, Morvái embereket látott mindenütt. — Csókolj meg, Morvái, és hidd el, hogy bátor vagyok. Tehetetlenül állt, s az ablakok, ahol az asszony lakott pirosbarna fénnyel néztek le rájuk. Zsuzsa átkarolta Morvái nyakát, megcsókolta a száját, és úgy suttogta, hogy egészen nem akarja elveszíteni, szüksége van annak tudatára, hogy neki, Morvainak nincs más senkije, csak ő. Nem tud róla teljesen lemondani. Morvái átkarolva tartotta, és a házból emberek jöttek ki, és rájuk néztek, s ő kérte az asszonyt, hogyha szüksége lesz rá, hívja akármikor, ő szüntelenül várja, és a hívásra rögtön jelentkezik. Különben nem .. . Megígérem, de ne kötelezz semmire, azt mondtad, a romantika kötetlenséget jelent... Érezte arcán sós könnyeit. Az asszony eltűnt a kapuban, s ő ott állt a ház előtt, megvárta, amíg kihajol az ablakon és int. Akkor elindult a város felé. ( Folytatjuk!
