Irodalmi Szemle, 1969

1969/2 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Nyelvünk strázsálói

A pozsonyi Káptalan utcában járva a magyar világban tekintélyt és rendet teremteni akaró, értelmet kereső Pázmány Péterre emlékezik az író, látván őt a hercegprímások zsinóros fekete bársonykalapjában megindulni az ország „megfékezésére“ — ezernyi ármány és áská- lódás közt visszahőditani a katolikus hitre a zömében protestánssá vált főúri családokat. Az ellenreformációnak erről a titáni harcos alakjáról feljegyzi, hogy kitűnő stiliszta volt. „Strázsálta a nyelvet, a legfőbb gondoznivalót, a magyar szabadság és függetlenség mentsvárát az osztrák-török megszállás közepeit." Bizonyára az anyanyelv tisztelete késztette Pázmányt arra a rendelkezésére, hogy a szlovákság számára szlovákul prédikáló papokat neveljenek Nagyszombatban, ugyanott egyházi szertartási könyveket jelentetett meg szlovákul, és utasította pátereit, hogy gondoskodjanak szlovák egyházi énekeskönyvekről. Mindez természetesen az ellenreformáció egyik gyakorlati megvalósítása volt, állapítja meg Szalatnai, de nem kétséges, hogy ezzel az intézkedésével Pázmány volt az, aki megalapozta a szlovák irodalmi nyelvet.

A hadvezér és költő Zrínyi Miklósról is hasonló tájékozódással ír. Csodálatosnak mondja az életét, de ha a csodálatos élet mélyére nézünk, több volt benne a szenvedés és csalódás, mint az öröm. Zrínyi, A szigeti veszedelem költője, érezte a török birodalom gyengeségét, megírta a Török áfiumot, a törökök kiűzésének pontos stratégiai tervét, de Bécs megtiltotta a harcot, mert békében akart osztozkodni Magyarország fölött a szultánnal.

Szalatnai a szép szó, a míves nyelv szerelmese, s ez magyarázza, hogy figyelme Mikes Kelemenre s a magyar irodalom egyik gyöngyére, a Törökországi levelekre fordul. Ismeretes, hogy Rákóczi latinul és franciául írt, Bercsényi s a rodostói fejedelmi udvar a kor nehézkes magyar főúri nyelvén levelezett, Mikes „a nép élő, patakcsörgésű beszédét használta". ízes és ötletes a stílusa, finom gúny, elmésség teszi élővé, nem csoda, jegyzi meg Szalatnai, hogy íróink kútforrása lett, régieké és élőké egyaránt, a Mikes stílussejtéseit is megvalósító Tamási Áronig.

Aztán újabb magvas arcképvázlat nyelvünk újabb nagy strázsálőjáról és újítójáról: Kazinczy Ferencről. Szalatnai még

diákkorában, brünni egyetemi évei alatt járt a Spielberg kazamatáiban, a kalandor Trenk báró, a forradalmár olasz Silvio Pellico börtönében, s megérintve mindent, amihez az ugyanott raboskodó Kazinczy nyúlt, elborzadt, hogy a költő kétezer háromszáznyolcvanhét napot sínylődött ott vasbilincsbe verve. „Csonttá aszott a börtönben, de a magyar nyelv az ö bilincsbe vert fehér kezén acélosodott meg, s vált simulékonnyá ismét, annyi pangás után kellemessé és finommá. Egy nemzet alvó közösségét ébresztette fel Kazinczy, közüggyé tette az irodalmat!"

Kölcsey, Csokonai, Petőfi — s közben Vörösmarty, akinek máig érő tanulsággal jegyzi fel üzenetét:

Emberségeddel kérkedj, ha magyar akarsz lenni! Minden elv annyit ér, amennyit mevalósítasz belőle. Kinek segítettél? Hány embert emeltél fel a porból? Szeresd a többi népet is, ne csak a magadét.

Nem is kérdés ez, hanem szükségszerű követelmény, jegyzi meg Szalatnai. Vörösmarty a magyar erkölcsiség legszilárdabb pillére. Az emberség ugyan nem kötelez költőiségre, de a költőiség kötelez emberségre.

Az Aranynak szentelt kis tanulmányban A welszi bárdok keletkezésének ismert történetét mondja el, Az író magára talál címűben pedig nevelő szándékú, tanáros okfejtéssel elbeszéli, hogyan lett regényíró Jókai Mór.

Sok-sok esztendővel ezelőtt Sztregová- ra is elvezette vándorútja Szalatnait, ahol a kastély egyik nagyobb helyiségében dohányt vágtak, és rendezgettek a sztregovai lányok, s közben felváltva szlovák és magyar nótákat énekeltek. A dohány sárga pora belepte a falakat, a bútorokat, a zongorát is, amelyen — mondják — a Tragédia költője játszott., (Egy újabb kiadásnál — mint a zólyomi vár esetében — jegyzet kívánkozik ide magyarázatul, hogy azóta múzeummá lett az egykori kastély, s az udvaron nem látna már párolgó trágyadombokat.)

A múlt század költőiről szóló írások közül kiemelkedik a Séta Vitkócon. A Nyitra völgyében, a parányi Vitkócon áll egy kis kastély, s mellette hosszúkás cselédház, amelyben az újabbkori magyar líra egyik úttörője, Reviczky Gyula látta meg a napvilágot. Konkrét tényei, pregnáns irodalomtörténeti adatai