Irodalmi Szemle, 1969

1969/2 - FIGYELŐ - Haltenberger Kinga: Karel Kosík: A konkrét dialektikája

A másik kategória, amelyet Kosík elemez: a Mindennapok. Hasonlóan a gondhoz, ez is természetes körülmény, vagyis nem az ünnep, a különleges esemény ellentéte, hanem éppen a nagy Egész, amelybe „minden örömünk és bánatunk“ beletartozik. Ez az egyéni aktivitás világa, meghitt, megszokott világ, ahol minden „kezünk ügyében van“, amelyben saját viszonyaink, saját aktivitásunk, saját lehetőségeink és tapasztalataink valósulnak meg, s ezek teszik annyira meghitté.

A mindennapiságról csak akkor veszünk tudomást, ha megzavarja valami.

S mi zavarhatja meg?

Ha a mindennapiság a tömegek munka-ritmusa, megzavarhatja egy háború, amely szintén tömegeket érint. Csakhogy ez a „zavaró körülmény“ csupán ideiglenes. A mindennapok itt is győznek, a háborúnak is megvan a mindennapisága. Az embernek bizonyos meghitt ritmusra van szüksége, s ezt a legszokatlanabb körülmények között is megtalálja. Ezek a körülmények — háború, forradalom stb. —• Kosík megfogalmazásában: a Történelem. A mindennapok szemben állnak ezzel a történelemmel, de ki is töltik azt: a kettőt nem lehet egymástól elválasztani.

Az ember védekezik az elidegenedés ellen, s a harcban, amikor mint egyén akar érvényesülni, igyekszik megváltoztatni a világot. Ez, persze, egyéni alapon lehetetlen, ezért az egyén legalább a világhoz való viszonyát változtatja meg. A gondban és mindennapiságban az ember szubjektum. Kosík ezek után olyan létformákat, olyan felfogást keres, amelyben a szubjektum objektivizá- lódik.

Ennek egyik formája: a „sub specie mortis“ — a halál tudatában élni. Ezzel a szubjektív beállítottsággal szemben egy másik lehetőség is van, amelyben az ember mint objektív, mint matematikailag kifejezhető tényező, mint „homo oeconomicus“ szerepel. Ebben az összefüggésben a társadalmi folyamatoknak ember által kialakított szférája — a gazdasági viszonyok — objektivizálódik, az embertől függetlenné lesz, és eluralkodik fölötte. Olyan rendszer alakul ki, amelynek a homo oeconomicus — a rendszer szempontjából fontos tulajdonságok összessége — az alapja. Ez nem azt jelenti, hogy az embernek más tulajdonsága nincs is, hanem azt, hogy

a rendszer működéséhez egyéb tulajdonságok nem szükségesek. (Ugyanilyen következtetésre jut egyik legújabb írásában: Naše nynejší kríse, LL, I. 7: „A rendszer nem hozza létre az embereket, sem tulajdonságaikat és képességeiket. Csupán felhasználja azokat a képességeket, szenvedélyeket és érdeklődéseket, amelyek a működésükhöz szükségesek... A rendszer követelményeinek szempontjából minden más tulajdonság és képesség fölösleges vagy káros.“ Ebben az objektális felfogásban sok egyoldalúságot, mondhatnánk metafizikus vonást fedez föl Kosík, s azoknak veti szemére, akik egyetlen társadalmi rendszer ismeretéből indulnak ki az ember meghatározása felé. A modern világ a korábbinál sokkal több szabadságot biztosít az embernek, aki most már képességeinek megfelelően választhat több rendszer között, s aki számára a gazdasági rendszer csupán mint létszükségleti forrás szerepel.

Az ember továbbra is egyetlen rendszer része marad, de ki is nő belőle, mert olyan tulajdonságokkal bír, amelyek nem redukálhatok (pl. rajta kívül álló viszonyokra), s amelyek által gyakorlati tevékenysége útján alakítja is a rendszert. Az ember ezt a fokot észbeli és ésszerű tevékenysége folyamán éri el, s Kosík a továbbiakban az emberi gyakorlatnak éppen ezt a racionális oldalát boncolgatja.

Felfigyel arra, hogy a racionalizálás folyamata a másik oldalon irracionalizmust hív elő. (A probléma különböző megoldási kísérleteit elemezve rámutat, hogy még Descartes független „Ész" fogalma is ezt eredményezi.) S minden egyoldalú nézettel megint a maga dialektikus felfogását állítja szembe: a dialektikus (nem „abszolút“ vagy „racionális“) ész nem akar abszolút pozitív lenni, nem keres megdönthetetlen téziseket, hanem a megismerést mint ellentétek megoldását értelmezi. Nem célja az, hogy a valóság fölött vagy a valóságon kívül álljon, hanem azáltal, s csupán addig létezik, amíg realizálja önmagát, vagyis a történelmi folyamatban létrehozza az ésszerű valóságot. Ezt a valóságot, persze, többféleképpen lehet magyarázni, különféle szempontokból megközelíteni.

Kosík rámutat, hogy végeredményben az ember az a központ, amely köré a társadalom minden további tényezője