Irodalmi Szemle, 1969

1969/2 - DISPUTA - Dénes Imre: Folyóiratszemle: NOVEL

tekintenünk, mert Malamud szerint minden mítosz végtelen. Yakov Bök — a regény íőhőse — arra kényszerül, hogy a zsidó mítosz, az örök szenvedés mögé lásson, hogy ne csak mint zsidó lássa ezt a mítoszt, hanem mint aki az események sodrában él — s ezeket az eseményeket történelemnek nevezi. Yakov Bök magára veszi mindazt a terhet, amit a történelem rak azoknak a hátára, akik tudatosítják a tényt, hogy egy nagyobb közösséghez tartoznak. Bök ezért hajlandó viselni ezt a terhet, mert így akarja megismerni a való életet, hogy ennek az ismeretnek birtokában meg tudja magyarázni és védeni a zsidó mítoszt, amely a szüntelenül változó létfeltételek között más-más formában nyilatkozik meg.

F. W. Turner III. ezek után összehasonlításokat tesz a The Fixer és a Natural között. Az utóbbi Malamud regénye volt, s többi művétől eltérően nem a zsidó kérdés volt a tárgya, hanem a baseball, a jellegzetesen amerikai játék mítosza. Roy Hobbs — a regény központi alakja — baseballjátékos, aki minden cselekedetét a játék istenségének rendeli alá, s csak annak él. Ügy érzi, hogy semmi máshoz nincs tehetsége, hogy a játékon kívüli világ nem az ő világa. A szerelmet is visszautasítja, mert nem tudja összeegyeztetni a baseball szabályaival. Néhány év múltán tudomására hozzák, hogy a szívműködés rendellenessége miatt abba kell hagynia a játékot. Hobbs az utcán találja magát, s nem tudja, mit kezdjen az életével. Malamud szerint éppen így vannak a zsidók is, akik nem tudnának élni a maguk mítosza nélkül, nem tudnának élni szenvedés nélkül. Malamud így nyilatkozik erről: A szenvedés olyan, mint egy szövetdarab, s a zsidók ebből varratják a ruhájukat. Yakov Bök messzebb lát, mint Roy Hobbs, s így mítoszának méltó védelmezőjévé tud válni a mítoszon kívüli világgal szemben.

Bemard J. Paris a realista regény problémájával foglalkozik egy esszében, s a formára, a tartalomra és a valóságábrázolásra irányítja figyelmét. Szerinte csak a 19. század végén kezdhetünk beszélni mindhárom elemről a regényekben, bár a szerzők még ekkor is az „utánzást“ helyezték előtérbe. „Utánzás“ alatt a való élet ábrázolását érti B. J. Paris. Az akkori írók — pl. Henry James — szerint a regény nem más, mint kép, amely arra hivatott, hogy az életet ábrázolja, s a regény minden értékét ennek az ábrázolásnak sikerében kell keresnünk. Később kialakul egy irányzat, amely a „különöset“ keresi az életben, s ennek ábrázolását tűzi ki céljául. Csak a 19. század második felében találkozunk olyan regényekkel, amelyek mindhárom elemet tudatosan alkalmazzák és uralják. Paris ezek között említi Jane Austen, W. M. Thackeray, Stendhal, George Eliot, Thomas Hardy, Lev Tolsztoj és Dosztojevszkij regényeit. Náluk a realista ábrázolás szorosan összefügg a formai és tartalmi egységgel, habár a cél — realista ábrázolás — uralja is az utóbbi két alkotóelemet. Paris szerint a realista ábrázolás sikere egyformán múlik a megfelelő forma s a tartalom kiválasztásán, bár az egyik tökéletessége sokszor arra késztet bennünket, hogy elnézzük a másikban mutatkozó fogyatékosságokat.

David Lodge egy esszében a széppróza nyelvezetével foglalkozik, s szerinte egyre több a költői elem ebben a nyelvezetben, egy-egy mű sokszor szinte prózai költemény- nyé válik. Ennek bizonyítására több munkából is idéz részleteket. Kutatja, mennyiben befolyásolja a témaválasztás a regény nyelvezetét, s a kifejezésmódnak az egyéniség iellemzésében való szerepét elemzi.

Frank Durand A. A. Parker: A spanyol és az európai pikareszk regény 1599-től 1753-ig című könyvét recenzálja egy cikkben. Találkozunk még néhány érdekes recenzióval a folyóiratban, köztük Mary Ann Caws J. H. Matthews: A szürrealizmus és a regény című könyvét, Philip E. Leis pedig Judith Illsley Cleasonnak az angol és francia nyelvű afrikai irodalommal foglalkozó munkáját recenzálja. Thomas C. Meehan cikke a mai argentin regényírással foglalkozik, és Eduardo Mallea Minden zöld elpusztul című regényének angol fordítását elemzi.

A folyóirat, amint az az említett írásokból is kiderül, komoly elméleti szinten elemzi az amerikai regényírás más problémáit, és átfogó kép nyújtására törekszik a modern regényírás háza táján történtekről is. Reméljük, hogy továbbra is alkalmunk lesz figyelemmel kísérni működését, s időről időre olvasóinkat is tájékoztatni tudjuk majd a lap egy-egy újabb számának tartalmáról.

Dénes Imre