Irodalmi Szemle, 1969

1969/2 - lvan Diviš: Az ifjú költő erkölcstana

Éppen letudta a tizenkét éves iskolát, melynek tanterve — in humaniore — a fenti törött hárfa hangjára emlékeztet. Tizenöt, húsz esztendőre (nyilván előrelátó férfiak jóvoltából) olyan elhanyagolható apróságokat hagytak ki ezekből a tantervekből, mint a latin és a görög nyelv, a pszichológia, a filozófia alapismeretei, az esztétikai nevelés. Az illető fiatalembert átlagon alul művelt, siralmasan hézagos, széthulló ismeretekkel felruházott, félművelt kontárként de facto kidobták az iskolából. S így idő előtt rezignál, a felületességen kívül semmihez sincs komolyabb viszonya, szükségszerűen meghunyászkodik, mivel nincs mivel büszkélkednie, nincs nyilvántartása nemzete „fakultásairól“, még kevésbé Európa, sőt az emberiség értékeiről. Agykérgéért félinformációk gomolyaga, féligazságok elferdített, demagogizált, harmad-negyed kézből kapott tények zagyvaléka vív harcot, amelyben szétolvad az akarata, nemiségét az elhülyülésig együgyű szexualitás helyettesíti, agyát gáládul becsempészett rafinériák mérgezik, melyben a legértékesebbet, a révületre való törekvést, minden költők conditio sine qua non-ját valami mindenütt jelenlevő nyájösztön őrli fel, valami kín, valami tehetetlen vergődés a véletlenekbe ragadt MÁ-ban — a beláthatatlan, de az egyedüli értelmes HOLNAP kárára. Ezért áll ítéleten kívül. S ítéleten belül azért, mert nem védekezik erélyesebben.

19 ■

Az ifjú költő kevés reménnyel kecsegtető helyzetét illető megjegyzésünkkel közvetlen kapcsolatban áll a könyvpiac általános helyzete, valamint a kiadók és a könyvkereskedelem tevékenysége. Magam is megéltem jobb időket. Abban a szerencsében részeltettem, hogy Václav Petrnél tanulhattam. Klotköpenyben futkostam nagy élvezettel a pult mögött, s éltem a kalandot, amelyet könyvkereskedelmi tanoncságnak, segéd- ségnek neveztek. Hősi idők, nem a legbusásabb bér mellett, éppen hogy cigarettára, villamosra telt, s arra, amit anyámnak reggeli és vacsora fejében fizettem.

Olyan viszont nem volt, hogy a vevőt üres kézzel engedtük volna el. Azonmód jött volna a főnök úrtól a letolás, a teljesen jogos letolás, mert lustaságért kaptuk volna. Ha a polcon valami véletlen folytán nem állt ott a könyv, amit a vevő kívánt, nagy buzgón és előkelőn egy másikat sóztunk a nyakába, s a keresett könyvet azonmód, huszonnégy órán belül megrendeltük a könyvkereskedők szövetkezetén keresztül. Kiadói főigazgatóságok és egyéb kiismerhetetlen kastélyok nem léteztek. Ám voltak könyvek, gyönyörű könyvek, s nem estek szét, ahogy az ember hazavitte őket, gondosan szedett könyvek, a tárgymutató egyezett az oldalakkal, s a kötés kötés volt, nem rojtszegély. A szövetkezet négy, úgy, ahogy mondom, négy személyt alkalmazott. A Laichter és Fia-nevű óriáskiadó ötöt. Ez a cég olyan dolgokat adott ki, amilyenekről egy mai kezdő költőnek halvány fogalma sincs. A szerkesztő bizottság egy fogorvosból, Škeŕík doktor úrból állt, aki a Perštýnen rendelt. Reggel nyolctól délután háromig fogakat tömött, majd meguzsonázott, szétnézett, s így szólt: ezt pedig kiadom. Ki is adta, de milyen szépen! Kiváló fordítók hadai vették őt körül, s minden sarkon egy- egy nyomda állt, szedőszekrényeiben húsz-harminc betűtípussal. Próbálja cáfolni ezt valaki. Ha az ember egy nyomdában névjegyet rendelt, ingyen mintagyűjteményt kapott. Ezek fölött a gyönyörű idők fölött uralkodott gőggel Josef Flórian, a dicső agg, aki egy falucskából öt könyvsorozat kiadását irányította, a szó szoros értelmében vérrel nyomtatva őket, amelyeknek épp ezért megalapozó, kultúraépítő szerepük volt. Igaz, ma nyomdakonszernjeink vannak, de nincsenek gépeink, festék helyett csak ma- szatok, betűválaszték nélkül. A betűket már senki sem tervezi, és ki sem öntik, mert a fürge likvidátorok súlyzókat öntettek belőlük. Vannak nyomdaipari konszernjeink, melyeknek összesen két betűtípus a készlete, s a véletlenül előforduló más megoldásokat a grafikusnak nyugati folyóiratokból kell kivágnia, hogy üggyel-bajjal kliséroz- tassa őket. Próbálja ezt cáfolni valaki. A további magától értetődő dolog, igen, hölgyeim és uraim, egy ma teljesen érthetetlen valami, a könyvraktár volt. Mindenfelé volt ilyen, higgyék el nekem, csupa tágas lerakat, sőt még rend is volt bennük, sőt, jobb házaknál a könyveket darabonként zsírpapírba csomagolták, s ha évek múltán leemelték őket a polcról, vadonatújak maradtak. 1903—1904-ben, amikor a szecesszió először viselt hosszúnadrágot, a Rivnáö könyvesbolt Prágában — tehát Ausztria-Magyar- ország egyik peremtartományában — negyvennyolc órán belül az akkori német-osztrák-