Irodalmi Szemle, 1969
1969/2 - Milan Rúfus: Versek
az ember Kosárba fogod, a kosárból kicsorog Bolond halász, bölcs ember-sorod. Vizet fogtál, s magad is vízhez hasonló lettél. Mindig éppen indultál, s kicsit mindig éppen érkeztél. Sohasem tudtad, hogy mindez hová vezet, A föld hallgatta meg gyónó igéidet. S átkaidat is, mikor ekevas szikrát vetett, akár az ék. Ember vagy, ki élt, mást nem tehetett. S dolgaid, akár az emlékművek a megholt után, beszélnek: elmúlt. Nevetséges volt? Nem volt. mindennapi párbeszéd A bolondos posta félig kibontott asszonyokat küld. Középen már-már átsejlik a rés. Rovás a poháron, amely azt jelzi, mennyi elég a férfinak a részegséghez, a kegyetlenséghez s a megvadult gyöngédséghez: „A rovásig önteni s utána ex! Az üres pohár csattan a falon.“ Ok mindezt tudják. Vihart idéz kisujjuk, akár ha harisnyán felfut a szem. És egész testükkel énekelnek: „Lyukas csónakon hová evezel részeg Noé?“ hívnak bennünket Ezt még ismered? Fogod a dolgaid, s elindulsz. És elhagysz mindent. Ami az úton fekszik, átléped, s ha térden csúszva, és fogcsikorgatva is, mész, mész ... De, istenem, én félek, hogy már régen elnehezültünk a magasságokhoz, s nagyon megnőttünk ahhoz, hogy átlépjünk önmagunkon. S nincs már hang, amely nevünkön szólítana. S éhség sincs, amely a mezőkre vinne. Magas, és tiszta ... Gál Sándor fordításai
