Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - FIGYELŐ - Mészáros László: Masaryk hagyatéka (Milan Machovec: Tomáš G. Masaryk )
a jelen és a múlt összetűzése, apák és fiúk harca, a vallás harca a tudomány, a filozófia, a művészet és az állam ellen. Lelkünk nyugalmát keressük mindnyájan — hol és hogyan találjuk meg?" (55) Ha felidézünk egy mondatot Radovan Richta és munkacsoportja nagy visszhangot kiváltott könyvéből, a „Válaszúton a civilizáció"-bői — „Számolnunk kell... az élet és a gondolkodás hagyományos formáinak kudarcával“ —, akkor egy lépéssel közelebb jutottunk Masaryk időszerűségének a megértéséhez. Persze, ebben az időszerűségben van valami szomorú és tragikus is, mert ha figyelembe vesszük, hogy Masaryk szüntelenül kapcsolatban áll „háromezer évvel“, s úgy beszél Platón Alkotmányáról mintha tegnap jelent volna meg, s ha ehhez hozzávetjük, amit Platón mond, tehát: „amíg az államban nem a filozófusok uralkodnak ... amíg tehát az állami hatalom és a bölcsesség szerete- te nem egyesülnek, az állam és az emberi nem baján segíteni nem lehet." (EP, 10) — akkor a következtetés: háromezer év alatt az ember problémáiból nem oldódott meg semmi... Masaryk számára azonban Platón nem pusztán szellemi örökség, nem meddő filozofálgatás tárgya, hanem következetesen igyekszik megvalósítani a platóni eszméket. „Masaryk számára sohasem az volt a legfontosabb, hogy „gondolkodóvá", teoretikussá, ilyen vagy olyan entellektüellé váljon. Legfőbb igyekezete mindig az volt — kifejezhetnénk ezt egy olyan ember, Nehru szavaival — aki bizonyos értelemben hasonló volt hozzá —; cselekvés által érteni meg az életet. Tehát mindenekelőtt cselekedni. Persze, átgondoltan cselekedni — de legelsősorban a cselekvés a cél." (169) A szüntelenül újat kereső, a minden rosszat és maradiságot bíráló, a lázító és provokáló Masaryk azzal, hogy egész életében programszerűen az ember problémáira irányította a figyelmet, az emberre vonatkoztatott mindent, s leggyakrabban használt fogalmai az erkölcs, a humanitás s a demokrácia voltak, mintegy megelőzte napjaink egzisztencialista és antropológiailag orientálódó marxista filozófusait. Machovec „korai egzisztencialistának“ és „egzisztencialista kritikusnak“ nevezi Masarykot, annak a könyve vezérfonalául szolgáló tézisnek alapján, hogy Masarykot nem érthetjük meg, ha csak a saját fogalmai és határai között vizsgáljuk őt, mert az emberi élet teljességéért folytatott harcában törvényszerűen a jövőbe mutat, közvetlenül hozzánk szól, mert mi is az igazi és teljes életet keressük, ha filozófiai- lag (vagy nagyképűen) például „auten- ticitásról“, „konkrét totalitásról“ stb. beszélünk is. Ebben az értelemben tehát Masaryk nem volt sem szocialista, sem antiszocialista, mert „platóni“ problémái olyan örök emberi problémák, amelyek megoldásának kísérletéről nem mondhatnak le a marxisták sem, ha emberek akarnak maradni, s ha más és jobb emberekké akarnak válni. Masaryk hagyatéka tehát: „Modernnek lenni annyit jelent, mint radikálisnak lenni, de nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg ts; amíg erkölcsi értelemben is nem leszünk radikálisak, addig a mi politikai radikalizmusunk egy fabatkát sem ér.“ (EP, 153) Mészáros László
