Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - DISPUTA - Fukári Valéria: Jegyzetek a fiatal szlovák prózáról (1961—1967) I.
mán eredménytelenül. Ezért vagyok szkeptikus az értelmiségi összejöveteleket illetően. Roncsol László: De vajon a Csemadok és az értelmiség érdekszférája fedi-e egymást? Azt hiszem, hogy a Csemadok érdekszférája és munkaterülete szűk: nem fér bele az értelmiség. Funkciója nem tisztázott, és szerintem át kell orientálni az egész szövetséget. Dobos László: Most nem tartanám helyesnek olyan konferencia összehívását, amely a csehszlovákiai magyarság valamennyi problémáját felvetné. Ha valamit, akkor a klubmozgalmat kell erősíteni, a miértjét, értelmét, küldetését tisztázni, és elsősorban a magyar ifjúság dolgait elővenni. Végtelen sok benyomásunk van róla, a vélemények, tapasztalatok, emlékek szórványosak, ziláltak, s ha van teendőnk, akkor elsősorban ezen a területen van. Az ifjúság mai helyzete zavaros, tisztázatlan gomolyag. S ahhoz, hogy egy egyetemes konferenciára sor kerülhessen, először a részletkérdéseket kell tisztáznunk. Mácza Mihály: A konferenciának csak úgy lesz értelme, ha pontos felmérések birtokában s a részletek pontos ismeretében hívjuk össze, különben ki-ki a maga bajával hozakodik majd elő. Dobos László: Amennyiben képességeink s tudásunk engedi, próbáljuk megfogalmazni a jelenlegi állapot jegyeit. Részletező diagnózist kell kidolgoznunk, amely feltétele az átfogó kép kialakításának. 1. A fiatal szlovák próza 1956-ban, társadalmunknak e korszakváltó esztendejében indul. 1956 októberében a kezdő írók orgánumaként létrejön a Mladá tvorba című folyóirat; a fiatalok benne kapnak helyet és általa visszhangot. Természetes, hogy megnyilatkozásaikat, magatartásukat még alakuló érzésviláguk, kiforratlan szemléletük határozza meg, de ennél a nemzedéknél is jól kitapintható a kor, mely szülte. 1957 januárjában új szlovák képzőművész-nemzedék lépett a nyilvánosság elé. Költőtársuk, Milan Rúfus, a közös tárlat megnyitásán a közvetlen előzményekhez való viszonyában világította meg magatartásuk és művészetük genezisét: „Egész művészvilágunk azon törte a fejét, hogyan kellene elűzni és leleplezni valódi és vélt ellenségeinket — és hogyan lehetne többet termelni az állam és a polgár javára. Pedig a játék a lélekre is ment. Olyan művek láttak napvilágot, amelyekben pillanatonként új ember született. Született — anélkül, hogy megszületett volna... Megundorodtunk ettől a felületes lelkesedéstől, ettől a nagy mozdulatokkal megjátszott szerelemtől. A művészet emberivé válását, az igazságot és őszinteséget hirdetjük; az őszinteséget, amely nem áll meg tétován a félúton, saját magától félve..." Rúfus beszédét a Mladá tvorba közölte1, élénk visszhangot keltett, s úgy hatott, mint egy új program hirdetése, noha a költő éppen a programszerűen hirdetett egységes művészet, a „mesterséges uniformizáltság“ ellen, a művészeti platformok sokfélesége mellett tette le beszédében a garast. A szavaiból áradó spontán lázadás mégis programot jelez — azzá avatja az erő, ahogy a sematizmusra reagál. A fiatalok reakcióját, érzéseit kifejező költő nyilatkozata után lássuk az esztéta elemzését. A fiatal írónemzedék magatartását alakító előzményeket eddig Alexander 1. Mladá tvorba 2/1957 1961 1967 Fukári Valéria jegyzetek a fiatal szlovák prózáról
