Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: A novellista Darkó István

Első kötetének egyes írásaiból arra lehetett következtetni, hogy Darkó formai tekin­tetben a próza modernebb útjai felé orientálódik, bár az ezt sejtető expresszionista - szimbolista jellegű allegórikus novelláiban — a példaképül szolgáló Szabó Dezső-i prózához hasonlóan — visszahúzó nehezékként mutatkozott a nyelvi és tartalmi natu­ralizmus. A tisztább és perspektivikusabb expresszionizmus példáját az 1927-ben meg­jelent második novelláskötet (A legnagyobb úr) néhány darabja, elsősorban a cím­adó novella képviseli. Ezt a kor-szorongásokkal teljes írást —, mely a mai olvasó szemében helyenként a deportációk halál-vagonjának anticipációjaként hat — egyik kritikusa „komor, félelmetessé dagadó és fenyegetően szép novella“-nak és „egy meg­kötött és vergődő ember ájult lázadásá"-nak nevezte.4 Érdekes az a visszhang is, ame­lyet a novella az expresszionizmus hatása alatt álló fiatal Fábry Zoltánban váltott ki: „Itt őstehetség dolgozik látszólagos káoszban és szintetizálóan. Valaki fejest ugrik, hullámokat kavargat, és kiúszik döbbentő dolgok látásával és láttatásával — írta a re­cenziójában. — Itt ebben a novellában is újra birkózik valami élet, valami mondanivaló készül itt kitörni rettenetes erővel, és maga a történés is aláhúzza ezt a fanyarságot... aztán torzóban marad minden. Mert így van értelme, mert így akarja láttatni. Bs keve­sen fogják látni, talán maga Darkó sem veszi észre, micsoda magasságok mélysége felé indult és ért el öntudatlan.“5 Darkónak a modern próza irányában történő ígéretes tájékozódása nem vált tartós jellegűvé, s későbbi novelláiban — melyekből a Magyar hegyek népe című gyűjtemény (1943) adott ízelítőt — teljes mértékben a hagyományos művészi formák jutottak ura­lomra. Legtöbb írására a többszörös stílushatás: a naturalizmussal kevert alapállásszerű realizmusnak és a romantikának együttes érvényesülése jellemző. A naturalizmus főleg a Szabó Dezső-örökségnek számító túlburjánzott expresszivitás­ban, valamint a leírás és jellemzés tömörkényiesen aprólékos körülményességében mu­tatkozik meg. Ez a két ellentétes feszítőerejű stílusmegnyílvánulás sokszor összefo­nódik és ma már nehezen élvezhető szöveget eredményez. Olyan típus-fogyatékosság ez, amelyre az író kritikusai gyakran rámutattak: a Zúzmara című regényről elismerő recenziót író Komlós Aladár elrettentő példaként pécézett ki egy bombasztikus mon­datot l„Aratás elé lengette zászlaját az emberi élet meggyőzhetetlen vára, a gabona­termő édes anyaföld“)6, az író első teljes portréját megrajzoló Zapf László pedig való­ságos fűzért állított össze az ahhoz hasonlóakból.7 A romantikát Darkó prózájában a népmese-elemek és motívumok gyakorisága és aktivitása alakítja ki. A realisztikus alaptörténet szerkezetében a népmese gyakran egyenrangúnak látszó szerepet játszik a valószerű történéssel és nemcsak a cselek­ményben és az atmoszférában, hanem a jellemzésben is fontos funkciót tölt be. Ezt a jelenséget már a korai elbeszéléseiben, például az 1922-ben írt Zseniká-ban is meg­figyelhetjük; ebben a Krúdy-írások atmoszférájára is emlékeztető kisregényben az alap­történetnek és a népmese-elemeknek szálai összefonódnak, és a hős lelkivilágának ala­kulásában a mese és a valóságról alkotott meseszerű sejtelem döntő jelentőséggel bír. Ugyanezt tapasztalhatjuk a 25 évvel később, 1947-ben írt Botondká-ban és kevésbé immanens szerkezeti Intenzitással az 1932-ben született Szárnyas ménes-ben is. A mese-telítettséget, a valóság és a népmese-elemek művészi összeötvözésére irá­nyuló törekvést Darkó régebbi méltatól — az író székely eredetének és gyermekkori élményvilágának alapján — általában származási adottságnak fogták fel, de néhányan rámutattak az irodalmi hatás szerepére is. A szóban forgó vonatkozásban is elsősorban Szabó Dezső gyakorolt hatást Darkóra. A Két ember, egy árnyék-ban van egy olyan korai novella is — az ítélkezés napja —, melyben a „Csodálatos élet“ romantikus- naturalista hatása szinte a paródiát súroló utánérzés szintjén nyilvánul meg. A későbbi mese-telítettségű írásokban — melyek már inkább Tamási Áron prózájával mutatnak rokonságot — Darkó el tudta kerülni azt a buktatót, amelybe a „Csodálatos élet“ szer­zője a népmesének és az irodalomnak teljes azonosításával, párosításával jutott. A székely származás és a székely mesevilág iránt érzett rajongás Darkó prózáját stiláris ős nyelvi szempontból is jelentős mértékben befolyásolta. Az a körülmény Egri Viktor: Beszámoló három új szlovenszkói könyvről. Prágai Magyar Hírlap, 1927. III. 27. 5 Fábry Zoltán: A Renaissance Könyvtár első három kötete. Reggel, 1927, 72. sz. 6 Komlós Aladár: D. I.: Zúzmara. Nyugat, 1926. II. 304. o. 7 Zapf László: Darkó István. Magyar írás, 2. évf. (1933), 342. o.

Next

/
Thumbnails
Contents