Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - FIGYELŐ - Jean Grosu: Beszélgetés Oscar Niemeyer építésszel

lépőhöz, amely az építészet egyetlen nagy alkotásáról sem hiányozhat. Motívumainknak, olcsó lakótelepeinknek például, szem előtt kell tartaniuk a gazdasági tényezőt, az egyszerűséget, az idomtéglát. Azok lesznek a türelmetlenül várt jövő nagy alkotásai, amelyeket a segítő szándék hoz létre azok számára, akik hátrányosabb helyzetben élnek, akik ma, főleg a kevésbé fejlett országokban, igazságosabb életre és a civilizáció kényelmére vágynak.

Az építész annyira előzékeny, hogy amint észreveszi (s nem nehéz), hogy elég gyengén beszélem a portugált, kérésemre maga veti papírra a válaszait. Ilyen szabad pillanatomban belenézek a korrektúrába, amely az asztalon hever, rábukkanok Le Corbusier nevére, olvasom, és gyorsan lejegyzem magamnak azt a pár szót, amit New Yorkból Niemeyernek küldött: „Tu as les montagnes de Rio dans les yeux. Tu fais du baroque avec du beton armé, mais tu le fais trés bíen." (Szemedben Rio hegyei tükröződnek. Vasbetonból s barokk stílusban építesz, de igen jól csinálod.)

Niemeyer végzett az írással. Felajánlom neki a második kérdést. Minden fenntartás nélkül elfogadja:

— Minden idők nagy építészei egyúttal nagy konstruktőrök és nagy művészek is voltak. Ogy véli-e ön, különösen a jövőre vonatkoztatva, hogy ez a két jelző elegendő mértékben meghatározza őket?

— Ma, mint bármikor ezelőtt is, az építésznek jártasnak kell lennie a konstrukciós technikákban, és jól kell tájékozódnia tervei megvalósítását illetően. Ma, mint bármikor, tevékenységét saját tervei határolják körül s a spekuláció, amelyre minden emberi tevékenység fejlődéséhez szükség van. De az építésznek a technikai és művészeti tudás sem elég, sem a közeledés a képzőművészeti tematikához. Arra is szüksége van — s azt hiszem, ez a legfontosabb —, hogy érezze az életet s mindazt, ami őt körülveszi, s hogy aktív részese legyen az egésznek. Az a művészeszmény, értelmiségi eszmény, amelytől idegenek a társadalmi és politikai körülmények, az elefántcsonttoronyba bújt ember eszménye ma már a múlté. Az építésznek, mint mindenkinek, részt kell kérnie korának problémáiból, s világos és határozott álláspontra kell helyezkednie velük szemben.

— A képzőművészet, folytatom, az építészet édesnővére volt, s ma is közeli kapcsolatban állnak egymással. Híve-e ön ennek a rokonságnak? Lehetségesnek és kívánatosnak tartja-e ezt a jövőben is? Vagy a jövő építészete a képzőművészet független ágaként kíván továbbfejlődni, az egységes kifejezési alakzatba épített szobrászati, sőt talán festészeti formák valamennyi attribútumával?

— Világos, feleli Niemeyer, hogy a képzőművészet bizonyos tekintetben az építészet kiegészítője, s hogy az építész kénytelen ezt kihasználni. A művészetek szintézise, amit végeredményben mindenki keres, éppen ezt kívánja: a kapcsolatot, a megértést építészek, festők, szobrászok között, kölcsönösen, hogy az építészet belülről is, kívülről is független egységként érvényesülhessen.

Le Corbusier jutott eszembe, akinek az imént fedeztem fel a nevét a korrektúrában, és megkockáztatom a kérdést:

— Boldog volnék, ha mondana valamit a Le Corbusier—Niemeyer kapcsolatról. Persze, csak nagy vonalaiban.

— Le Corbusier nagy építésze volt korunknak. Sikerült a mai építészetet különböző ágazatokba osztályoznia, s így egész sor lényeges alapelvet hozott az építészetbe. Kettőnk útja azonban némileg eltér: ő az egyenes vonal, a robusztus formák, a konstruktivizmus megteremtője, én, ellenkezőleg, a görbe vonalat keresem, amelytől sosem riadtam vissza, s amelyet számomra a vasbeton is eleve elrendel. De van egy közös nevezőnk: az építészeti invenció és változatos formák keresése.

Az elmúlt hetek folyamán, amelyek ezt a találkozást megelőzték, egész napokat töltöttem néhány nagyváros „tolongásában“. Már akkor gondoltam, hogy kikérném a véleményét a modern civilizációnak erről a jelenségéről.

— Az emberi társadalmat maguk az evolúció által kialakított feltételek irányítják a nagyvárosi forgalom felé. Néhány Ilyen góc csak nemrég jött létre. Mások most vannak alakulóban, s a folyamat egyre gyorsul. Hogyan látja ön az egyén-tömeg viszonyt a jövő urbanisztlkus távlatában? S ha már Idáig jutottunk,