Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - HAGYOMÁNY - Sáfáry László: Versek
Sáfáry László Vaszil gazda a Verhovinán, egy fél hold földje is van talán, kukoricát vetett belé, és ha istenke is úgy akarja, puliszka télre bőven lesz az asztalán. Az istenkének segítni kell, mert néha bántanak a hegyek. Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint Vaszil és a három nagyobbik gyerek. Ú furcsa, szörnyű éjszaka! Puliszkás álmot küldtek a hegyek. Ű furcsa, szörnyű éjszaka! A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg. Megérkezett az ősz, és a sziiretelők dalolása a falvak felé vonul. Pihennek a szőlőtövek, de öreg gondozójuk tovatűnt a rozsdaszínű fényből. Megvárta, míg súlyos gerezdjeikkel utólszor felköszöntik, és halkan gyökereikhez hajtotta fehér fejét. Mundérba bújtatott kedves pajtásom, a regula és a gyűlölet ostoba szavai közt nefelejtsd el hegyeinket, és jussanak eszedbe a hegyek emberei. A nyári utak porát énrólam is lefújták már a hideg szelek, egyre növekednek vágyaim, egyre erősödnek gondolataim, és barátaim vágyai is egyre növekednek. Kis kunyhóikban szalmakazlak tövén emberibb életről gondolkodnak szótlanul. Csak néha találkozunk egymással a száraz fűcsomókon, a hideg csillagok jötte előtt, és a legtöbb, amit most egymásnak mondhatunk: ősz van már a Szinyák és Borló-Gyil öreg tölgyei közt. A háborút és a békét a nagyurak csinálták, nem tudjuk, ki parancsolta nekik. Nekünk a tél parancsol, hogy nyáron fát úsztassunk a Tiszán. Most nem lehet, mert a fának is kéne útlevél. Nagy baj lesz ebből, mert nekünk a tél parancsol, hogy nyáron fát úsztassunk a Tiszán. tutajosok ne felejtsd el hegyeinket öreg vincellér halála Verhovina
