Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - FIGYELŐ - Witold Nawrocki: Irányzatok a mai lengyel Irodalomban
Ez a kiábrándulás a történelemből s félelem a művészi hiteltelenségtől, az 1956 után induló fiatal Irőnemzedék nagy részét komoly válságba Juttatta. Fő élményforrásuk a szenzuális tapasztalat lett (pl. Stanuch vagy Lubieňskl műveiben), menekültek a leírt valóság eszmei ős erkölcsi értékelésétől, s mindez a lengyel irodalomban egyszer már meghaladott mikrorealizmus felé fordította őket. Néhányan a társadalom peremvilágát tették megfigyelésük tárgyává (pl. Marek Nowakowski), kizárólagosan a külvárosok népéről, gengszterekről s egyéb aszociális elemekről írtak. Az 1956 utáni formai kísérletezések azonban még mindig csak Gide, Joyce, Proust vagy esetleg Faulkner, Dos Passos, Steinbeck, Hemingway és más világirodalmi nagyságok jegyében folytak. Ekkor a francia anti-regény, Nathalie Sarrault vagy Robbes- Grillet elméletei a regény szerkezetéről a fiatal lengyel prózaírók körében még nem találtak visszhangra. Egyetlen akkori interpretátoruk a fiatalon elhunyt, kitűnő Wilhelm Mach volt, akinek Hegyek a Fekete-tengernél című műve a kritikai realizmus elméleti alapjainak, a regényhősnek mint olyannak szokatlanul érdekes elemzése és önéletrajz is egyszerre. Regénye tulajdonképpen filozófiai esszé, a szerzőt olyan kérdések foglalkoztatják benne, mint az esztétikum problémája és a klasszikus realizmus konvenciói, amelyekkel napjaink problematikája már nehezen közelíthető meg. Az akkori irodalmi viták végkövetkeztetéseivel máig egyet értünk: ha az irodalom továbbra is meg akarja tartani eddigi jelentőségét, sokkal intellektuálisabbnak kell lennie, gazdagítania kell az emberről és a környező világról szőlő ismereteit. A regény- irodalomnak ez az intellektualizálódása persze esztétikai következményekkel jár: elmosódnak a határok a belletrisztikus és a vitairat jellegű próza között (pl. a francia Lévi-Strauss Tristes tropigues Claude-jában, vagy a német Thomas Mann Doktor Faustusá ban). Ilyenfajta sikeres kísérletek a lengyel prózában Broza Kamraajtó, s Strzelecki Amerikai nyugtalanság című könyve, de ide sorolhatjuk Andrzej Wasi- lewski 0tlevél Olaszországba című regényét is. A próza intellektualizálódása egyúttal sok veszélyt is hord magában. A sciente fiction korát éljük, a tudomány a szemünk láttára dezintegrálódik, specializálódik és tagolódik. S vajon meg tudja-e majd az író ennek a folyamatnak az irodalmi képét rajzolni, vagy egyszerűen csak dillettáns, ismereteket népszerűsítő írástudóvá válik? Egy biztos: a történelem viharaiban változó embersors, s a környezetével küzdő s azt jobbá tevő ember az irodalom örök témája, amelyet semmilyen tudomány nem helyettesíthet. 5. Kísérletezés és újratörés. A gondolatok és formák állandó cserélődése. A különböző kultúrák egymásba áramlása. Ezek azok az elméleti problémák, amelyek a lengyel irodalomkritikust az utóbbi időben foglalkoztatják. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a gondolatok kicserélése a mi értelmezésünkben nem egyenlő az idegen ideológiák és formák importálásával. A mai lengyel írók egy új szocialista kultúra és stílusegység megteremtésén fáradoznak s ezt más stílusstruktúrák asszimilálásával akarják elérni. A formáról és tartalomról folytatott viták a mai lengyel irodalomkritikai gondolkodást erősen befolyásolják. A vita persze nem állandó, de időnként nagy erővel felújul, mint pl. két évvel ezelőtt Roger Garady Parttalan realizmusa, Lucien Goldmann strukturalista munkái, s Lévi Strauss antropológiai tanulmányai körül. Egyre nagyobb az éhség az elméleti tudásra, a formakultúrára, az írók egyre többet akarnak tudni az irodalom s a művészetek jövőjéről. Egyre aktívabban vitatkoznak a lengyel irodalom eszmei koncepciójáról. Vitatják Jerzy Andrzejewski minden emberi értéket tagadó műveit (Az éden kapuja, Sötétség takarja a földet 1, Kazimierz Brandys és Julian Stryjkowski egzlsztencialista koncepcióját, s a lengyel kritikusok egy csoportja által hirdetett ún. páneurópai mítoszt. S mindezt annak a célnak az érdekében, hogy a szocialista irodalom ne térjen el a társadalmi tapasztalattól, történelmileg konkrétan ítéljen, s ezzel részt vegyen a jelenkor emberének hiteles drámájában. Sorolhatunk már fel ilyen eredményeket is: Tadeusz Breza, Jerzy Putrament, Witold Zalewski, Jaroslav Iwaszkiewicz, Tadeusz Róžewicz, Wladyslaw Machejka és mások, regényeikben a társadalmilag és nemzetileg konkrét ember igazát keresik. Witold Nawrocki
