Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - DISPUTA - Tőzsér Árpád: A lírai vallomás hogyanja

A síró lány, akit az apja „nem ereszt el a kultúrbrigádba“, hihető, egy kis megszorítással valóságos helyzet, a nagyobb baja az, hogy esztétikailag indifferens: hiányzik belőle a költő. Illetve, ha kielemzését megkíséreljük, akkor egy falvédőszövegek- ben gondolkodó, saját lét nélküli kreatúra képe ködlik fel előttünk.A vers tehát nem a valósághamisítás, lakkozás bűnében marasztalandó el (a Bánat-féle verseket annak idején ilyen vádakkal illették a kritikusok leggyakrabban), hanem sokkal inkább az önhamisítás, de legalábbis az objektumra és szubjektumra hasadás „bűnében“. — De ez a „hasadás“ már átvezet bennünket Ozsvald új élményeket, új valóságot kereső, kísérletező korszakába, amely mindmáig tart.

A Falun szebb a tél, a Fejés után, a Kezet mosó Pilátusok s a Bánat című versekről elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az előnyomulásra az objektív világ felé nemcsak a szubjektív dialektika, de — szemléleti alapon — a dialektikában szubjektum is képes. (Lásd a marxista filozófia „szemléleti materializmus“ címszavát!) Ilyen esetben a dialektika mélyülő mozgását (gondoljunk József Attila szerpentinhasonlatára! ) egy önmagát állandóan ismétlő horizontális mozgás helyettesíti. A „valóság egészét megragadni“ ezzel a módszerrel természetesen nem lehet, de hogy az így született versnek is van esztétikai értéke, azt az idill-költészet makacs továbbélése bizonyítja Theokritosztól Petőfiig, s Petőfitől — mondjuk — Simon Istvánig. Idillek Ozsvald Árpád első korszakának legjobb versei, idill a Falun szebb a tél s a Fejés után is. Ezekben a versekben a költő emlékekké szilárdult (tehát dialektikátlan) gyermekkora s felnőttkori (megállapodott) szubjektivitása szintetizálódik második közvetlenséggé, költészetté. A vers mozgalmassága (mozgása) csak szemléleti, szubjektumobjektum irányú, s nem a szubjektumban és objektumban vertikálisan mélyülő. Modern költőink a tudat (és érzésvilág) ellentmondásain át nyomulnak előre az objektív dialektika felé, Ozsvald tudata, melankóllája egy helyben áll. De mivel ez a melankólia valóságos emberi érzelmi állapot, képes — az idill szintjén — költészetté „emberiesí- teni“ a valóságos (epikai hitelű) gyermekkor tárgyait, eseményeit. Ha azonban ez az „álló“ szubjektivitás epikailag motiválatlan külső valóságot akar „emberiesíteni“ (mint például a Kezet mosó Pilátusokban), vagy az epikai hitelű valóság mellett a szubjektivitás vérszegény, akkor a költő csődje nyilvánvalóan elkerülhetetlen.

Talán merésznek (ha nem komolytalannak) tűnik fel négy vers alapján két verskötetről, sőt a költő egy egész fejlődési korszakáról ítélkezni, de mentse ezt az eljárásomat, hogy egyrészt a négy verset Ozsvald első fejlődési korszakára végletesen jellemzőnek tartom, másrészt a költő két utolsó köteténél akarok inkább elidőzni.

A Földközelben 1965-ben, a Laterna magica 1967-ben jelent meg, de a két füzet hetvenhat verse egy kötetbe kívánkozik. S nemcsak azért, mert valamennyi azt a változást: akciórádiusz-bővülést tükrözi, amelyről a bevezetőben már szóltam, hanem azért is, mert ennek a bővülésnek az iránya és hogyanja mindkét kötetben ugyanaz.

Turczel Lajos szerint az Ozsvald költői válságát előidéző körülmények a következők: „a költő sajátos élményvilágának viszonylagos kimerülése, a régi paraszti életforma felbomlása és a hagyományos lírai formáknak a költészetünkben való fokozatos hát- térbeszorulása." (Irodalmi Szemle, 1968, 7. sz.) A diagnózis pontos, de egy megjegyzés idekívánkozik: A „régi paraszti életforma felbomlása" maga is lehetne a költészet tárgya, s nemcsak úgy, mint a valóság „objektív dialektikája“, hanem úgy is, mint a szubjektum átértékelődésének, ellentmondásainak a képe. Gondoljunk például Illyés Gyula vagy Juhász Ferenc költészetére, ahol a „paraszti életforma felbomlása" nem a falu valóságanyagának, terminológiájának az elvetésében, de annak intellektuális tartalommal, világ-élménnyel telítődésében tükröződik. Ezzel szemben Ozsvald — úgy tűnik — a „hagyományos lírai formák" vizével együtt kiöntötte a gyereket: a falut is. (A Tavasz lesz újra, kedves című kötet első ezer főnevéből pl. négyszáz még közvetlenül a falura utal, a Laterna magicában már csak száz.) És — sajnos — úgy hagyta el az első korszakát annyira meghatározó élményvilágot, úgy lépett túl szemléleti materializmusának tárgyán: a falun, hogy közben szemléleti materializmusa megmaradt. Ez a „szemléletiség“ azzal az objektív dialektikával, amit a falu „bomlő életformája“ kínált neki, nem tudott mit kezdeni, s a költő erre új, mentalitásának megfelelő élményanyag felé kezdett tájékozódni. így jutott el a mítoszokig, s így lett közvetve a paraszti életforma felbomlása valóban előidéző körülménye a költő válságának. Nézzük most meg ennek a válságnak, akciórádiusz-bővülésnek a hogyanját közelebbről.