Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - Fogarassy László: Az őszirózsás forradalom Pozsonyban

Ismeretes, hogy ebben az Időben dr. Hodža Milán mint csehszlovák követ Budapesten tárgyalásokat folytatott az ideiglenes demarkációs vonal megállapítása ügyében, ami miatt dr. Vavro Srobár később támadta. Az így keletkezett éleshangú polémia annak idején nagy feltűnést keltett. Hodža később önigazoló emlékezéseit könyv alakban is kiadta. Ezekből tudjuk, hogy a turőcszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács mint a szlovák nép politikai képviseletének igénylője Pozsony városát és Pozsony megyének csallóközi, a Kis-Dunától északra fekvő részét igényelte. Hodža ugyan megegyezett Bartha Albert magyar hadügyminiszterrel egy olyan ideiglenes demarkációs vonalban, amely a dévényújfalu-pozsony-galánta-érsekújvári vasútvonalat magyar kézen hagyta, de már ezt megelőzően Prága útján Párisban az Ipolyig terjedő Duna-vonalat igényelte. Hodža, Šrobár és más csehszlovák források tévesen említik Dévénytó helyett Dévényt és Szered helyett Peredet mint a demarkációs vonaltól délre fekvő községeket. Erről levéltári adatok tanúskodnak. Ogyszlntén nincs a világon Sifak vagy Slťak nevű folyócska, ez nem más, mint a Sziszek (szlovák helyesírással Sisek) nevű patak, amely a Feketevízbe folyik, és amely nyilván a rosszul olvasható kézírás miatt torzult el már a jegyzőkönyvben „Sifak“-ká. A fenti szerzők tehát másod- vagy harmadkézből vett adatokkal dolgoztak, és nem tekintettek be az eredeti iratokba. A Nyugat-magyarországi Híradó beszámol az 1918. december 4-i és 8-i malackai helyi tárgyalásokról, amelyeken a „Československé vojenské velitelství na Slovensku“ és a pozsonyi katonai kerületi parancsnokság megbízottjai részletesen megállapították az ideiglenes demarkációs vonalat a Morva és a Vág között. A december 8-i tárgyalásokon utólag a magyarok átengedték még Bazlnt, Szentgyörgyöt és Szeredet. Ugyanakkor a lap majdnem mindennap hoz jelentést a demarkációs vonal mentén lezajlott incidensekről, amiből kitűnik, hogy cseh és magyar járőrök, esetleg szakasz vagy század erejű csoportok összecsapása szokványos jelenség. Medvecký, Ježek és más szerzők szlovák katonáknak a cseh osztagokhoz való csatlakozásáról számolnak be. Egy ízben még a pozsonyi dinamitgyárnál álló magyar üteg lövegeinek elhurcolását is megkísérelték, abban a hiszemben, hogy a Récsénél álló magyar gyalogsági biztosítás nincs a helyén. A biztosítás azonban a helyén volt, és ezért a rajtaütés nem járt sikerrel.

1918. december 5-én a Nyugat-magyarországi Híradó jelenti, hogy Frigyes főherceg, az osztrák-magyar hadsereg egykori főparancsnoka, családjával együtt elköltözik Pozsonyból. Ez a hír valónak bizonyult, Frigyes főherceg Magyaróvárra költözött, ahol kastélya és a környéken birtoka volt. Erre állítólag az késztette, hogy egy Pozsonyban megjelent francia katonatiszt bejelentette, hogy Pozsonyba francia csapat érkezik, és parancsnokságát Frigyes főherceg Grassalkovich téri palotájába szándékozza bekvárté- lyozni. (Ez ma az Úttörők Háza.) December 12-én meg is jelent Pozsonyban egy kétszáz főnyi francia csapat, de rövid tartózkodás után Budapestre távozott.

December 19-én megérkezett Pozsonyba a 37. honvédhadosztály a franciaországi harctérről, ahol leszerelt. A legifjabb öt évfolyamnak ötnapi szabadság után további szolgálattételre kellett volna bevonulnia, de ennek a parancsnak a családi kört régen nélkülöző katonák csak részben és késedelemmel tettek eleget.

Az egykorú sajtó az osztrákok területi igényeivel is foglalkozik. Pozsony városán és Ligetfalun, Dévényen kívül egyrészt Limpakig, másrészt a Dunahldas—Torcs—Dénesd vonaláig terjedő csallóközi területre tartottak igényt, dunántúli aspirációikról nem is szólva. De azt is hangsúlyozták, hogy Igényeiket népszavazás útján akarják érvényesíteni. Meglepő, hogy Pozsonyban és környékén a németek közt kisebb volt az osztrák propaganda visszhangja, mint Sopron tájékán. Egyszóval, Pozsony ebben az időben érdekes híranyaggal tudott szolgálni, érthető tehát, hogy nemcsak az Illustration és Petit Párisién riportere, hanem svájci és amerikai lapok tudósítói Is megérkeztek a városba.

Vix alezredes, a budapesti ántántmisszió főnöke karácsony vigilláján adta át a jegyzőket „Szlovákia történelmi határairól“, amely határok mögé1 a magyar csapatokat vissza kellett vonni. E jegyzék értelmében Pozsony Csehszlovákiához került. Ezzel a Hodža—Bartha-féle megállapodás hatályát vesztette. A délre eső területeket már nem a volt cs. és kir. póttestek által kiállított cseh-morva csapatok, hanem az olaszországi csehszlovák légionárius hadtest szállta meg. E hadtest magasabb parancsnoki állásait kizárólag olaszok töltötték be, összesen kb. 19.500 cseh és szlovák, valamint 500 olasz anyanyelvű tisztje és katonája volt. Pozsony és a Duna-vonal megszállását a 7. legio-