Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Keszeli Ferenc: Versek - Kmeczkó Mihály: Versek
Keszeli Ferenc Kmeczkó Mihály ősz fogalomzavar a csókok a régiek mégis kierezett vörös paprikához hasonlítanak a szánk a régi fiatal sós lazac tekintetünk vajaskenyér délelőtt meg aszott hosszúszemű szilva a diófán semmi sem hull ebből a hideg napsütésből de szerencsére a fűtött szoba melegét egyelőre még nem emészti fel Afrika Őserdők peremén közös Nap tüzel csupasz mellel járnak ott a lányok hajuk — fekete pisilni pálmák tövébe járnak Körülrajongjuk olajos gépeinket akár a kurtizánokat Reggeltől estig programozott mozdulatokat végzünk Eszelősen kapkodunk a pengevékony álmok után Olyanok vagyunk már akár a köd Gondolataink ibolyántúli fényekké válnak közkatona Agyam körül élettelen női lábak a díszek Kibernetikus szerkezetek Mozdulatlanok akár a csüggedés kemények mint a napok fehérebbek a valótlanságnál Néha összecsendülnek sarkantyúk gyanánt Ilyenkor vigyázba áll és tiszteleg bennem a szerelem tűz-víz között (Napjaink margójára) Jégverésként zúdulnak nyakunkba a napok eszmék hűvös nyirka tapad ránk Lelkiismeretünk is didereg csupán ösztöneink vegetálnak mint a méla mogyoróbokrok Kitépett lábunk tenyerünk árnyékán tanulja újra a járást szentjelölt Anyám beteg volt nem is gyógyult meg Isten akarta s íme úgy lett Mint a kenyeret szelték meg kétszer Maradt a testén két örök ékszer Azóta nem mer tükörbe nézni Arcán a hold halványságát érzi
