Irodalmi Szemle, 1968

1968/9 - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)

szültek a szülei. így a fiatalember egymagában poharazott. Minden pohárka után kenyeret harapott. Ez lesz a reggelije, kitűnő reggeli, éhséget és szomjat egyszerre csillapít. S úgy dolgozik benne, mint egy belső hőerőmű, zsong tőle a feje, és a világgal való kapcsolata lényegesen megjavul.

Az ajtón halk kopogtatás után három gyerek nyomult be, nyolc-tíz évesek, sejtelme sem volt róla, hogy ki fiai, talán a szomszédoké, de az is lehet, hogy a falu másik végéről valók. A legidősebb zavarában dadogva és nagyokat nyelve mondta a mondó- káját: Szabad a virágszálat megöntözni? S a fiatalember egyszerre felvidult: csak nem engem néztek virágszálnak...? Kiment, hogy behívja az anyját. A tiszta szobában — a faluban valamilyen képzettársítás folytán elsőháznak hívták ezeket a szobákat — anyja fekete ruhákat porolgatott, és hófehér gyolcsingeket rakott az ágyakra.

A fiú kedveskedve átkarolta a vállát.

— Jöjjön, édesanyám... Virágszálat keresnek a gyerekek, és ebben a házban csak maga lehet a virágszál.

Anyja elmosolyodott.

— Szép virágszál vagyok én már az őszülő hajammal...

A fiú átkarolva tartotta, s a szoba állótükrében egymásra nevettek. Átmentek a konyhába. A három gyerek a jó és a hasznos ügynek kijáró buzgalommal locsolta az asz- szonyra a kölnivizet. Öt koronát kaptak fejenként. S ahogy megkapták a pénzt, máris az ajtó felé igyekeztek, húsvét hétfőjén minden perc drága, sietni kell. Amikor ő ilyen kölyök volt, két üveg kölnivízzel vágott neki a falunak, sorra vette a szomszédokat, a rokonokat, a jó ismerősöket, és az is megtörtént, hogy a többi gyerekkel olyan házakhoz is bement, ahol sosem járt azelőtt.

Nemsokára bejött az apja, frissen borotváltan, az orra mellett, a füle alatt és nyakán finom szappanhabcsíkok fehérlettek, az arca érdes és rézvörös volt, jókedvűen megkérdezte a fiát, hogy mi lesz az öntözéssel...? Nincs kölnivizem, meg nem is tudnék hová menni, nincs leányismerősöm a faluban, akit megöntözhetnék... Apja bólintott: férjhez mentek a lányok, a fiúk meg megnősültek, egyedül maradtál legény a veled egyidősek közül... Öntött a pálinkából, összekoccintották a poharukat és ittak. Morvái érezte, hogy a belső hőerőmű energiája növekszik, s a hőhullámok a feje felé tódulnak. Kellemes érzés! Nem is baj, hogy nincs se kölnivize, se leányismerőse, itt vannak a szülei, meg a terített asztal és minden, ami rajta van...

Kétszer jöttek még gyerekek, és ezek is a virágszálat követelték, nevetett rajtuk, az igyekezetükön és a komolyságukon, és egyet se ismert közülük, mert azóta születtek vagy nőttek fel, amióta ő elment a faluból. Csak a gyerekek szüleit ismeri, de azokat is csak legényekként meg leányokként, fogalma sincs, hogy ki kivel házasodott össze azóta.

S egyszerre elmosódó harangsző foszlányát kapta el a füle, a szél igyekezett a harangszót magával ragadni, de a kongást nem sikerült tovasodornia.

— Harangoznak ...

Anyja kissé kinyitotta az ajtót, és belehallgatózott a szélzúgásba. Valóban, harangoznak ... Menj öltözködni, ember, mert nem leszel készen a második harangszóra, hallod, ember...? Megyek már, én készen leszek, ne félj, csak te légy készen akkorra .. .1

Jó érzéssel hallgatta a szüleit. Templomba menés előtt gyakran zsörtölődnek így egymással, de azért mindig elkészülnek időre az öltözködéssel. Jó volt arra gondolnia, hogy mennyire megértik egymást a szülei, hogy igazi élettársak. Hálát és tiszteletet érzett irántuk. Maga sem tudta, hogy miért érzi ezt egyszerre felfokozottan. A meleg tisztelet lelke legmélyéről fakadt, mint az elemi erejű érzések. Nem gondolkozott rajta, csak átengedte magát a melegének, és élvezte, ahogy az ember a derűs örömet vagy a csendes elégedettséget élvezi. Közben kongott a harang, bizonyára ennek is része volt a hangulatában. Nosztalgiával töltötte el Morváit, bús romantikával és szentimen- talizmussal, s bár a szélnek sikerült tovaragadnia minden második ütemét — a bimmek ott rezegtek a falu felett, de a bammokat a szőlőhegy felé kergették a széllökések —, ez is elég volt hozzá, hogy meghatódjon, és gyors egymásutánban felhajtson két pohárka törkölypálinkát.

Apja már csizmában, fekete kalapban és fekete félkabátban jött be a konyhába, hófehér ingnyakát szorosra gombolta, nyakkendőt nem viselt soha; apja nagy volt, komoly és erős. Anyja sötétszürke fejkendőben, meleg cipőben és fekete harisnyában;