Irodalmi Szemle, 1968
1968/9 - Dénes György: Versek
Kísérőm városszéli házában tudtam meg, hogy Hajdú embere. A vagonjavító munkása volt, és nem vasutas. Arról sem aznap este, sem máskor nem esett szó, hogy mit kockáztatott. Hajdú eszelte ki, hogy a táborba bajáró vasutasként csempésszenek ki. Gárdista ruhában könnyen Jelismerhettek és az egész szöktetési terv kudarcot vallott volna. Egy hétig bujtattak. Hajdú emberei kézről kézre adtak, mint messziről érkezett rokont, hogy a gyerekek nem foghattak gyanút. Czabán lepett meg egy este, és egy munkaengedélyt nyomott a kezembe. Nem kell átszöknöm a határon, itt maradhatok szülővárosomban. Nem akartam elhinni, hogy az engedély nem hamis, maga a vállalat igazgatója, Zsolnay prelátus írta alá, és bízta Czabán kezére az engedélyt kérő beadványt. — Vannak köztük is emberek — jelelte Czabán sürgető kérdésemre. Szedője és korrektora lettem a nyomdának. Dolgozhattam és védve voltam. Dénes György feltámad a kéz Egy szó, egy kékeres, nehéz szó hull a csöndbe: s feltámad a Kéz, a dajkáló, a porrá lett, a hű, az elfelejtett s örökéletű. Mintha beszélne, morzsolná, amit elhallgatott, magával sírba vitt: a bánatot, a fájdalmas valót, az irgalmatlan életet, a holt idők méhéből rezdiilő eget, s a földet, melyből kínnal vétetett. Szólít a Kéz, a kenyeret szegő, a sirí csöndbe rejtett vallató, az anyamellet kellető, a sose volt, az örökkévaló. botorkál szívem a télben Habos hegyek, zúzos fenyők, hűvös izzásban forr a föld, jegek alatt halvány füvek, tenyérnyi zöld. Mi ez a hideg lobogás, lelkek varázsa? A fákat, szakállas fákat görcsös indulat rázza. Ringatóznak, remegnek, vetkőznek gyenge bőrre, ingujjban dideregnek. Botorkál szívem a télben, kristályhó építi tornyát, jégszirom zizzen az ágon: hívogat tiszta mennyország. ifjúság Vándoroltam nap hevében, mécsvirágok tengerében, ujjongva és telhetetlen, ifjan még és verhetetlen. Teli voltam alma-ízzel, locsolkodtam rózsavízzel, ezüst-réten kóboroltam, arany-felhőn lovagoltam. És amerre jártam-keltem gyenge rózsákat öleltem, s rámlehelték a virágok a tündöklő ifjúságot.
