Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - HAZAI FÓRUM - Kósa László: A csehszlovákiai magyar néprajzi kutatás feladatai

cikkírója (Z: A szlovenszkói magyar tudományos munka hiányai. 1934. VI. 79—81} nem hiába idézi Széchenyi mondását: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való.“ Majd néhány sorral alább így folytatja: „Mert a tudomány nem fényűzés, hanem életszükséglet. Különösen az egy kisebbségi nép körében, amelynek meg kell ismernie helyzetét, feladatait, társadalmi, gazdasági kérdéseit, hogy meg tudja állani a helyét." Valóban nyomasztó volt a .szlovenszkói magyar tudományos élet nyomorúsága. S ebből a 30-as években sem tudott kiemelkedni, amikor a társadalomtudományok terén már figyelemreméltó tanulmányokkal jelentkezett az új értelmiség (vö. ! Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Bratislava, 1967. 129—137).

A néprajzi kutatást, úgy látszik, még inkább sújtotta a kilátástalan helyzet. Néhány nagyobb, nem kimondottan etnográfiai, de néprajzi értékeket is tartalmazó, jórészt adatfeltáró munka: Alapy Gyula komáromi levéltáros könyve A csallóközi halászat története (Komárom, 1933) és a Bűbájosok és boszorkányok Komárom vármegyében (még az előbbi időszakban, 1914-ben jelent meg Komáromban), Machnyik Andor könyve, a Csallóköz, „Tanulmány a honismeret, az agrár- és szociálpolitika köréből“ alcímet viseli.

A néprajzi kutatások megindulásának szükségességét kitartóan hirdette Tichy Kálmán festőművész. Fáradhatatlanul toborozta a híveket, biztatott, felhívó és figyelmeztető cikkeket írt különböző lapokba. íme néhány: Megjegyzések egy vadrózsaághoz (Pusztuló népművészetünkről]. Magyar írás 1934. I. 87—91, A vidám halál (Ismét a népművészetünkről]. Magyar írás 1934. V. 112—115, Gömöri kis porták kedves arculatja. Tátra 1938. 12—16. Tichy már az 1921. évi Gazdanaptárban figyelmeztetett a népi kultúra veszendő értékeire. Később a Mi Lapunkban bátorította gyűjtésre a regösdiákokat. Koncepciója azonban különbözött a Balogh Edgárt és cserkésztársait munkára ösztönző indulatoktól. Míg emezeknél a népükért érzett szociális felelősség, a nemzeti kultúra ápolása a társadalmi felemelkedésért volt a fő hajtóerő, addig az ő szemléletében a népművészet egyoldalúan uralkodott. Tiszteletre méltó az az állandóan megújuló igyekezet, amivel a népművészeti kutatásokat akarta fellendíteni. Cikket írt a Magyar írásba A szlovenszkói magyar népművészeti kutatás és annak jelentősége címmel (1937. II. 50—53). Ebben az írásában is esztétikai szemlélete a döntő, de kerek, kész javaslatokkal szolgál a feladatokat illetően, s kijelöli a kisebbségi élet minden fórumának helyét a kutató, gyűjtő, feldolgozó és publikáló munkában. Javaslatot tesz egy központi népművészeti múzeum létrehozására, a falusi népi műemlékek védelmére, s a paraszti alkotókat valamilyen szervezeti formában, háziiparban szeretné foglalkoztatni. Tichy némi anyagi támogatást kapott terveinek kiviteléhez a Masaryk Akadémiától, de egyedül nem tudott eredményesen dolgozni. Rozsnyói lakos lévén, Gömör falvait járta és kutatta. Emlékével többször is találkoztam 1968 tavaszán a Turóc-völgyében. Vajon mi lett a sorsa az idézett cikkében említett Thain János, Holé- czy Miklós, Eder Elza, Szombathy Viktor és mások által gyűjtött népművészeti anyagnak?

A Tichy Kálmán javasolta magyar néprajzi múzeum terve zátonyra futott. Az összegyűjtött kevés csallóközi és mátyusföldi anyag 1933-ban a somorjai múzeumba került. Az 1927-ben alapított somorjai Csallóközi Múzeum ekkor már jelentős magyar néprajzi és történeti anyagot mondhatott magáénak. Nagy kár, hogy ez a gyűjtemény 1945-ben> és a következő években szétszóródott, s az 1964-ben alakult dunaszerdahelyi múzeum valósággal csak töredékeit örökölte. A somorjai múzeumnak Khin Antal (ma a budapesti Mezőgazdasági Múzeum idős munkatársa) volt a lelke, gyarapítója, néprajzi, főleg nagyértékű halászati gyűjteményének létrehozója. Ű tett legtöbbet a csallóközi néprajzi kutatások ügyében. Cikkel a Csallóközi Lapokban, illetőleg különböző folyóiratokban jelentek meg: Csallóközi legényavatás. Ethn: 1932. 19—24, Szent Márton fehér lova és Márton ludja. Magyar írás 1934. IX. 205—208, A farsangi dőrék. Magyar Figyelő 1935. 91—94, Lucaszékek a Csallóközben. Ethn. 1941. 59—61. A múzeum alapításakor pártolására buzdításul évkönyvet jelentettek meg (Csallóközi Múzeum. Szerk.: Jankó Zoltán. Bratislava-Pozsony é. n.) Khin Antal néprajzi írásain (Mit beszél a Csallóköz? 40—44, Göncöl táltos, 45—49, Csallóközi vizahalászat 50—54), Csáder Mihály rövid közlésén kívül (Csallóközi művészet 81—83) Balogh Edgár tanulmányára (A csallóközi ember történelme 55—68) érdemes figyelnünk. Ha mind valóra váltak volna elképzelései, most jelentős eredményekről adhatnánk számot. Furcsa, amint a kisebbségi tudományos élet jellegzetes képviselői, nyugalmazott tanárok, városi tisztviselők,