Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - HAZAI FÓRUM - Turczel Lajos: Hagyomány és fejlődés összefüggései

Turczel Lajos

hagyomany .. r- . . , .1 - i / osszeiuggesei es tejlodes

(Irodalmi hagyományunk értékelésének és kiadásának problémáit

I.

Az 1968-as esztendő nemcsak a Csehszlovák Köztársaságnak, hanem az itt élő magyarságnak is emlékezetes évfordulója. Ötven év — még vegetatív jellegű történelmi körülmények esetén is — olyan fejlődési szakaszt jelent, amelyből már jelentős törvényszerűségeket és a további fejlődés szempontjából hasznos tanulságokat lehet levonni. Az 1918-tól 1968-ig terjedő időszakot viszont rendkívüli történelmi mozgalmasság jellemzi; olyan — belső és nemzetközi méretű megrázkódásokkal, válságokkal és forradalmi változásokkal terhes — fél évszázad volt ez, amelynek egy-egy szakaszában Csehszlovákia állami léte (1938—1945), a kisebbségi magyarság itteni életlehetősége (1945—1948) és a szocializmus építésének sikere (1948—68) is kockára került.

Azon tanulságok közül, melyeket fél évszázados kisebbségi életünkből már teljes bizonyossággal levonhatunk, az egyik legfontosabb a következő: a miénkhez hasonló kisebbségi társadalmakban, ahol a nemzeti lét teljes kiélése nincs biztosítva, a legfőbb nemzeti-nyelvi összetartó erővé az anyanyelvi iskolák és intézmények mellett egyre inkább az irodalom és a népművelés néven ismert kollektív szellemi öntevékenység válik. A polgári Csehszlovákiának (illetve gazdaságilag elmaradt részének: Szlovákiának) viszonyai közt ez a tétel még nem érvényesült olyan intenzíven, mint ma; az akkori társadalmi és gazdasági konstellációban a tradicionális kistermelői tulajdon (főképp a paraszti földvagy on) nemzeti konzerváló erővel is bírt. Mivel a közös gazdálkodást megvalósító szocialista rendszerben a kisebbségi • nemzeti öntudatnak ilyen materiális erőtényező' már — vagy még — nincsenek, az irodalmi és a népművelés említett szerepe fokozott mértékben érvényesül. Ez a szerep nem veszti el fontosságát akkor sem, ha a megújhodási folyamat által megteremtett perspektívák valóra válnak, és a magyar kisebbség az őt érintő kérdésekben az önigazgatás síkján dönthet.

Ennek az írásnak tartalmi kerete nem ad módot arra, hogy a kisebbségi népművelés problémáira részletesebben és a korszerűség mércéjét alkalmazó kritika igényével kitérjünk. Ezt a fontos feladatot az Irodalmi Szemlének vagy a Hétnek kellene a közeljövőben ismét programjába vennie, és a legszélesebb érdeklődés tárgyává tennie. A népművelés rendkívül jelentős szerepének a cikkünkben való felvetése itt most csak a jelenlegi népművelési formák számbavételét teszi szükségessé. Ezek nagyban-egész- ben a következők: a Csemadok által országossan megszervezett és irányított műkedvelői színjátszás, dal- és tánckultusz (beleszámítva az irodalmi színpadokat és a Magyar Tanítók Énekkarát), a Komáromi Területi Színház és az Ifjú Szívek által képviselt hivatásos színjátszás és félhivatásos ének- és táncművészet, a Jókai-napokra koncentrált rendszeres országos szavaló- és színjátszó verseny, az író-olvasó találkozók, a Csemadok és a Szocialista Akadémia magyar osztálya által rendezett előadások, a