Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - SZERVEZETI ÉLET - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar próza 1966 júliusától 1967 júliusáig

Ez a könyv válogatás Fábrynak a Korunkban 1926 és 1939 között megjelent cikkeiből. Mivel Csehszlovákiában nem volt ilyen jelentős magyar nyelvű marxista folyóirat

— s abban az időben másutt sem —, a romániai lap az itteni baloldali értelmiség fóruma is volt, s Fábry a főszerkesztő Gaál Gábor mellett a folyóirat legaktívabb munkatársának számított: Ez a válogatás a rövidebb közleményeit, főként a német könyvekről írt recenzióit tartalmazza, de mint a legtöbb Fábry-mű, ez is rendhagyó: nem szokványos könyvismertetések gyűjteménye, hanem elsősorban publicisztika, amelyből a proletárirodalom ekkor kialakuló elméletének kérdéseit, az író eszmei fejlődését, ultrabaloldali tévedéseit stb. ismerhetjük meg. Hézagpótló adatokkal szolgál a válogatás Fábry írói pályájának megismeréséhez: konkrétan láthatjuk, milyen megszállott buzgalommal tanulmányozta a weimari Németország irodalmát.

Aligha van ma Csehszlovákiában olvasó, aki előtt ma ismerős volna a Valós ágirodalomban emlegetett könyveknek legalább kilencven százaléka, s íróik jó részének még a nevét sem találja a lexikonokban, mert a baloldali német irodalom nagy részét „életdokumentumok“, kommunista munkások életrajzi írásai alkották. Persze találkozunk a könyvben ma már világszerte ismert nevekkel is, mint Ilja Ehrenburg, Solohov, Thomas Mann, Upton Sinclair, Alfred Döblin, Jaroslav Hašek, Ivan Olbracht. (Fábry a szovjet, amerikai és cseh írók könyveit is német fordítások alapján ismerteti.) Joggal tehetjük fel tehát a kérdést, hogy mi az, ami e nagyrészt kérészéletű könyveknek egy 30—40 év előtti kor politikai aktualitásait idéző recenzióit érdemessé teszi arra, hogy könyvben összegyűjtve ma újból kiadják? A felelet egyszerű: az írásokban megnyilvánuló erkölcsi magatartás, szocialista humanizmus. „A realizmus az állásfoglalás jogán, az erkölcsi magatartás erejével a legteljesebb művészetté lényegül: a valóság igazát úgy adja és mondja, hogy valóra váljon embererősítő, javító és változtató ereje. Csak a válónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá, hó a valóságot csak az igazság megértése által közvetítheti. Folyamatban a realizmus nem más, mint az igazság, az erkölcs és a becsület szinoní- mavalósága, egyértelműsége. A valóságirodalom: erkölcsi realizmus“ — olvassuk a kötet Bevezető utószavában.

Az elmondottakból is bizonyára világosan kitűnik, hogy Fábry e könyvében az esztétikát, az irodalmat alárendeli az etikának, etikája pedig szociális, politikai tartalmú, középpontjában az elnyomottak küzdelme, elsősorban a proletárok osztályharca áll. A cikkekből nyomon követhető, hogyan válik Fábry humanista, expresszionista íróból marxista esztétává (a kezdetet jellemző proletkultos hibákkal), a szocialista realizmus elméleti képviselőjévé. Ez a fejlődés is erkölcsi indíttatású volt, összefüggött azzal a jelenséggel, hogy a kapitalizmus válsága idején, a húszas évek végén s a harmincas évek elején a haladó polgári írók jelentős része a marxizmushoz fordul, átmenetileg vagy véglegesen szocialistává lesz. Amint e kötetből kitűnik s Fábry Magyar köszönet című cikkében is megírta, az ő balra fordulása elsősorban a német szocialista könyvek hatására következett be. Nyilvánvaló tehát az összefüggés a Valóságirodalom anyaga és Fábry akkori eszmei-etikai magatartása között.

Fábry erkölcsi magatartása is átcsapott néha önmaga ellentétébe, példamutató írói bátorsággal vall erről az előszóban: „Amit később a fasizmus fő ismérveként átkoztunk és pellengéreztünk ki — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában tiszta szívvel gyakoroltuk. A hangsúly a tiszta szíven van. Ez adott szociológiai és történelmi felmentvényt, de az esztétikai elmarasztalást semmiképpen sem hatálytalanítja.“

Mik a Valóságirodalomnak azok a tévedései, amelyeket ma már szerzőjük is világosan lát? A bírált könyvekben szinte kizárólagosan a politikai mondanivalót keresi és értékeli, s alig van tekintettel az elsődleges művészi színvonalra. Gyakran magát a mondanivalót is bizonyos előre megszabott séma szerint ítéli meg. Ivan Olbracht osztályharcos regényében, az Annában például azt kifogásolja, hogy csak a harc kezdetét, nem kiteljesedését ábrázolja. Az esztétikai értéket, a művészi színvonalat számos esetben negatívumnak tartja, s azt kifogásolja, hogy a bírált könyv még túlságosan regény, nem szürke valóság. Ez a szempont már egyenesen irodalomellenes, s Döblin kiváló Alexander-platzát így hasonlítja össze egy munkásíró, Ludwig Tureck életrajzi írásával: „Döblin felfokozott és fenékig kóstolt Biberkopf-őrületével szemben itt a tényFábry Zoltán: Valóságirodalom