Irodalmi Szemle, 1968
1968/8 - Tíz év mérlegen
egy kicsit neto nagyképű-e. A Szemle színvonala megítélésem szerint máris elbírná. A lapban közölt szépirodalmi munkákhoz nem akarok hozzászólni, ez másoknak a feladata. Baráti tisztelettel: Kardos István 1968. IV. 23. „Költészetemnek“, ennek a százegynéhány publikált versnek minden visszhangja — leszámítva persze a hivatalos kritikákat — egy képeslapra írt üdvözlő sor volt. Katona küldte, akinek egy gyakorlaton eszébe villant, hogy a májusi, csupa- virág bokorra akasztott puska és az én első könyvem (Virágot nyit a puskacsőiJ között van némi összefüggés, s ezt nem restellte tudomásomra hozni. A visszhang tehát minimális. Természetesen arról is szó lehet, hogy írásaim nem hatottak olyan mélyre, ahol a visszhang születik. Csakhogy akkor miért nem kaptam elítélő, elmarasztaló leveleket legalább? Az Irodalmi Szemle, úgy látom, tízéves történelme során éppen ilyen légüres térben mozgott. Miért? Először is a példányszáma s olvasótáborának összetétele miatt. A „közvélemény“ nem állhat csupán háromezer kamaszkorú diákból, márpedig az Irodalmi Szemle előfizetői elsősorban diákok. S szükségünk lenne egy másik lapra is, ami ellenpólusa, vitapartnere, de arculatánál fogva közvéleményszervező és alakító társa is lehetne a Szemlének. Legalább két hasonló műfajú lap kell ahhoz, hogy „irodalmi közvéleményünket kialakíthassuk és irányíthassuk" s „irodalmunk és szellemi életünk kibontakozó erőit összefoghassuk". Ez a tíz esztendő lezárt egy fejlődési szakaszt, s lerakta egy újabb, minőségileg magasabb fokú irodalmi folyamat alapjait. S ebben az új mozgásban a Szemlének új küldetést, új funkciót kell majd vállalnia. Ismétlem: képtelen vagyok az újabb tíz esztendőt egyetlen, bár hittel, becsülettel, szenvedéllyel szerkesztett folyóirattal elképzelni. A visszhangtalanság állapotát így lehet majd megszüntetni. így kerülhető el, hogy százegynéhány versnek csupán egyetlen, üdvözlő-lap-visszfénye legyen, így alakulhat ki a kívánt egészséges irodalmi közvélemény, s születhetnek termékenyítő viták. Balta György Kedves Irodalmi Szemlel Még március közepén kaptam Tőletek egy körlevelet, amelyre azonban csak részben tudok válaszolni. Nem azért, mert csupán virtuálisan és lélekben vagyok lapotok munkatársa, hanem mert sajnos nem ismerem eléggé tevékenységét. Mindenesetre, úgy látom, a lap az elmúlt egy-két évben igen sokat fejlődött, s volt néhány remek kezdeményezése is. Ilyennek tartom elsősorban a nemzetiségi irodalmak problémáiról, feladatairól szervezett ankétot, valamint a hasonló jellegű kérdéseket felvető vitákat. Ebben az irányban kellene továbbmenni, az elveket immár a gyakorlatba átültetni, olyan széles körben, mint ahogy az ankétot szerveztétek (gondolok például a Bori hozzászólására, tehát nemcsak a pozsonyiak bevonására). Ugyancsak örömmel láttam (pesti műsorotokban hallottam is), hogy a szépirodalmi termés is növekedett, főként pedig javult, sőt egyre újabb fiatal tehetségek törnek fel, s ezeknek is helyet adtok. így van ez jól. Végül egy kritikai megjegyzés! Bosszantott Csanda cikke Hajdú Győző rossz könyvéről. Miért kellett Csandának Láng kitűnő és nagy örömmel, helyesléssel fogadott cikkét „megbírálnia“, mikor ő is látja a Hajdu-cikkek sematikus voltát (nem beszélve szakmai gyengeségükről). Az ilyesmi nem tesz jó szolgálatot annak a bizonyos ügynek, amiről ankétotok kapcsán szóltam. Baráti szeretettel Kántor Lajos a Korunk szerkesztője Q) Q) C •Hi
