Irodalmi Szemle, 1968

1968/8 - Három vélemény a Szemléről

az elmúlt évfolyamban csak egyetlen szlovák szerző művét recenzálta magyarul író szerző (V. Šikula: Rozarka). (A „katedra-szakértők“ recenziói többnyire csak a már elhangzott megjegyzések, vélemények összefoglalásai, ezért bennünket kevésbé érdekelnek)...

A slovenicumnk és bnhemicumok a fnlyóirat kevésbé fontos részét képezik. Törvényszerűen a magyar szerzők eredeti munkái vannak lapjain túlsúlyban. Az eredeti alkotásokat (a költészetet és prózát) illetően a szerkesztőségnek nincs más választása, mint azokból a munkákból válogatni, amit a szerzők produkálnak ...

A szerkesztőség igyekszik új, tehetséges szerzőket is felfedezni. Néhány „ju- veniálisuk“ sokat ígérő. A szépirodalmi művek színvonala azonban nem mindig a kívánatos ...

Az elmúlt évfolyamnak van egy nagy gyengéje. De ez az egész csehszlovákiai magyar irodalomnak is fájdalmas pontja. Nincs kritikusuk s kritikájuk ... Hiányzik a hierarchizáció, az értékek megkülönböztetése és osztályozása ...

Rokonszenves, hogy a szerkesztőség mentes maradt a kommercializálódás szellemétől, s nem tett engedményeket az olvasóknak. (Talán egyetlen egy e- set: P. Cheyney kivételével). Az Irodalmi Szemle sok esetben felfedezőbbnek bizonyult, mint a szlovák és cseh irodalmi folyóiratok (Mirko Markovid emlékezései E. Hemingway spanyolországi tartózkodására, G. Gras mint költő stb.).

(Részletek K. Wlachovsky: Pohľady na Literárne pohlady c. írásából. Slovenské pohlady, 1968/4).

3.

Jelen számunk összeállításának nehézségeire visszatekintve, s annak megváltásával, hogy bennünket is csak nem várt technikai akadályok térítettek el egy Fábry-emlékfüzet kiadásától, különösen jól tudjuk, mekkora feladatot oldott meg sikerrel pozsonyi testvérlapunk szerkesztősége, amikor 70. születésnapja alkalmából remek összeállítással tisztelgett a magyar nyelvű marxista publicisztika és kritika klasszikus alakja, a Szlovákiában élő Fábry Zoltán előtt. A Fábry-emlékszám szerkesztőségi mestermunka, sajtótörténeti és irodalomtörténeti értékű, maradandó dokumentum, forrásmű, amit mindig is használni, amire mindig is hivatkozni fogunk. S ami a legkülönösebb: közös műve az ünneplőnek és az ünnepeltnek, hisz az Irodalmi Szemle tíz évvel ezelőtt nem indulhatott volna meg Fábry életművének, töretlen jellemének és kézzelfogható támogatásának biztos fedezete nélkül. A lap ma is főmunkatársaként tisztelheti Öt, tíz év harcainak e számban kicsapódott eredményei tehát a Mesternek is köszönhetők. (Tiszatá), 1967. november.)