Irodalmi Szemle, 1968
1968/7 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Egy adottsági költő metamorfózisai
figyelő egy adottsági költő metamorfózisai / Visszatekintés Ozsvald Árpád eddigi pályájára negyedik kötete távlatából) A közönség és az író közötti viszonyt kifejező népszerűséget, vagy népszerűtlenséget a legtöbb esetben nem tekinthetjük a tehetség megbízható fokmérőjének. A közönség rokon- vagy ellenszenvének kialakulásában sokszor a művészi értéken kívüli tényezők — például .az író emberi egyéniségének varázsa, a közönség ízlésbeli elmaradottsága stb. — játsszák a döntő szerepet. Az ilyen alapokon kibontakozott népszerűség az író és a közönség fejlődésére gyakorolt káros hatás mellett az irodalmi köztudatban is kellemetlen zavarokat okoz. Ha a harmadvirágzás íróit a tehetség ■és a népszerűség közti arány viszonylatában vizsgálnánk, akkor a legoptimálisabb aránypár egyikét minden bizonynyal Ozsvald Árpádnál találnánk meg. Az ötvenes évek elején fellépő Ozsvald- nak és az akkori közönségünknek találkozása igen szerencsés volt. Az erősen népi összetételű közönség olyan közérthető realista irodalmat igényelt, melyben a saját életét és élményvilágát láthatta viszont; ezt az igényt Ozsvald költészete a sematizmustól mentes őszinte eszmeiséggel és szolid művészi szinten elégítette ki. Az első Ozsvald-kötetek (Tavasz lesz újra, kedves, 1956; júdása én nem lehetnék, 1959) költője felismerhetően a magyarországi népi írói mozgalom költészetének hatása alatt áll, de nem tekinthető a népi költők epigonjának. Eredetiségét szemléletmódjának sajátossága határozza meg. A szegényparasztság életének tényeit — amelyeket annak idején Erdélyi, Illyés és Sinka lázító forradal- misággal énekeltek meg — Ozsvald az egykori falusi gyermek költőileg újrateremtett lelkivilágán keresztül eleveníti meg. Életképeiben egy „sírós arcú“ félszeg fiúcska áll előttünk, akit a népi hagyomány szépségei megigéznek, a szociális igazságtalanságok és különbségek pedig megríkatnak: Rossz fazekat és csengőt rázva, didergő szájjal lelkesedve jártuk végig a sáros utcát Luca napján, s ha jött az este, Szárnya nőtt a babonának. Csak ócska fazék jutott nékem, néhol csillogott kék zománca. Akkor szúrt szíven legelőször a szegénység örökös átka. (Luca napi emlékJ A nagyrészt falusi eredetű új közönségünk az egykori paraszti gyermek jelmezében fellépő költőt az erősebb testvér jóindulatával és védő szeretetével ölelte magához. A mezőgazdasági politikában beállt deformációk (kamra-felsep- rések és a szövetkezetesítésnél alkalmazott erőszak) idején egy másik jellegzetesség: a hurráoptimizmustól való mindenkori szemérmes tartózkodás tette rokonszenvessé Ozsvaldot az olvasó szemében. A harmadik önálló kötet (Földközelben, 1965) értékei ellenére azt az átmeneti válságot, törést tükrözi, amely Ozsvald költészetében az ötvenes évek végén állt be. A válságot több körülmény idézte elő: a költő sajátos élményvilágának viszonylagos kimerülése, a régi paraszti életforma felbomlása és a hagyományos lírai formáknak a költészetünkben való fokozatos háttérbeszorulása. A régi szemlélettől és élményanyagtól való szükségszerű elszakadás, a körülményektől kényszeritett hang- és stílusváltás görcsös nehézségei a harmadik kötet anyagában lépten-nyomon megmutatkoznak. Erről az útkereső gyötrődésről, az alkati adottságok korszerűsítésére irányuló törekvésről a Szavak című arspoe-
