Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Turczel Lajos: Tompa Mihály emlékezete

Is kell, s ha munkáit olvasva azt hinnéd, hogy valamely melanchólikus, igen csalatkoznál; örökké kacagtatott bennünket élceivel s anekdotáival."

A könnyed fellépés, pompás szótehetség és előadásmód jellemzi lelkészi egyéniségét is. Ö maga egy Aranyhoz írt levelében így ír erről: „Én itt híres, divatos pap vagyok, tán derék is; de ezzel még igen kevés van mondva; csak azt jelenti, hogy a többi tán olyan nincs... Szégyenlek olyan Istent lábánál lehúzó tempókat és hosszú farizeusi képet csinálni imádság közben, mint soktól látom. Azt azonban meg kell adni, hogy könnyen papolok, mindig könyv nélkül, mi egyszersmind azt is teszi, hogy a prédikáció soh’sincs velem a templomban.“ Előadóképességéről — egy 1860-ban Sárospatakon elszavalt ünnepi verse után — a finom ízlésű Erdélyi János elragadtatva nyilatkozott: „Tompának adott az Isten érezni; amit érez, megírni; amit megír, elmondani. Nagy, igen nagy és szép dolog magáét magának és szépen mondani el az embernek.“ A jó kedély és fiatalos könnyedség az ötvenes évek végétől egyre nagyobb mértékben a betegség martalékává lesz. A szörnyű szenvedéseket elviselő költő a matrac-sírban gyötrődő Heinéhez hasonlítja magát, barátainak — köztük Aranynak — kétségbeesett leveleket ír, s a lelki elborulástól is rettegve többször az öngyilkosságra gondol. Esendő állapotát egy 1866 végén Medgyes Lajoshoz intézett levele -a következőképpen festi: „Kétségkívül fogsz még emlő kezni arra, hogy tíz évvel ezelőtt ismeretlen erős ember jelent meg nálad, s maga megnevezése nélkül nyújtá neked baráti jobbját. Ezt az embert Tompa Mihálynak hívták. Ez az ember nem létezik többé. Valami nyomorult árnyék :s rém emlékezteti a vizsgálót az elenyészett emberre. Maga is alig tudja, kicsoda. Gyakran mástól kérdez oly dolgot, melyet ő tudhat legjobban. Az élet halotton, az enyészet élő alakban.“

Tompa testi-lelki szenvedéseit családi tragédiák is súlyosbították. Fiatal korától kezdve szenvedélyesen vágyott a családi életre, és a hozzá méltó élettársat — egy nagy szerelmi csalódás elviselése után — a runyai születésű Soldos Emíliában találta meg. Családi boldogságukat két gyermekük korai halála és a költő fokozatos testi-lelki összeomlása zúzta össze. A költő által „galambszelíd kedély“-nek nevezett és a „szív veréséhez“ hasonlított asszony hősiesen viselte a rájuk zúduló csapásokat, és szerető odaadással gondozta nagybeteg férjét. Rokonszenves nemes alakját Tompa több költeményben megörökítette, s a haty- tyúdalként írt Utolsó verseim-et is neki ajánlotta.

Tompa költői fellépésére az iskola padjaiban került sor, s a tanulmányait még nem fejezte be, mikor már országszerte ismerősen csengett a neve. Első kinyomtatott verse 1840-ben Helmeczy Mihály lapjában, a Társalkodó ban jelent meg, s nem sokkal később helyt adott alkotásainak a kor legszínvonalasabb folyóiratának számító Athenaeum is. Az Athenaeum által képviselt költői irányzatba, az úgynevezett almanachlírába a fiatal Tompa versei jól beleillettek: mesterkélt érzelmesség, finomkodó stílus és a nyugat-európai verselésen belül kialakított csiszolt forma volt jellemző rájuk.

A reformkor viszonyai között egyre inkább elavulttá való almanachlíra igézetéből Tompa Petőfi hatására szabadult fel. Petőfi verseivel eperjesi nevelőskö- dése idején ismerkedett meg alaposabban, és fellelkesülve tőlük 1844 szeptemberében Levél Petőfi Sándorhoz címen üdvözlő verset jelentetett meg az Életképekben. Költőtársa közeledésére Petőfi a Felelet Tompa Mihálynak című költeménnyel reagált. Az egymásnak barátságot valló két poéta első személyes találkozására aztán 1845 áprilisában Eperjesen került sor. Közös barátjuk, Ke- rényi Frigyes bevonásával itt vívták meg az erdei lakkal kapcsolatos nevezetes költői versenyt, melynek eredménye három egyformán szép és halhatatlan leíró költemény lett.

Petőfi és Tompa barátságának, illetve barátságuk válságba kerülésének problémája az irodalomtörténetírásban máig sincs megnyugtató módon tisztázva. A kérdéssel foglalkozók nagy része az elhidegülés fő okát Tompa sértődöttsé