Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Tóth Elemér: Camion 68

— Nem azért mondtam ... A féken is igazítani kellene ...

— Mire kell, készen lesz.

Le vagy pitykézve, gondolta magában, és elindult a műhely felé. Az öreg Sárközi Bodnárral már a camion alatt feküdt és dolgozott.

— Szervusz, gróf úr! — szólt ki az öreg a gép alól.

Bodnár nevetett.

— Le vannak sántítva.

— így van az, akinek szép felesége van. Fél kilenckor is korán van neki.

Nem szólt semmit. Bement az öltözőbe, és magára húzta a munkaruhát. Közben meg sorolgatta magában, hogy mi mindent is kell megnéznie... Minden egyes túra előtt így szokta. Először elméletben fut át a tennivalókon... Rég a kisujjában van az egész, mégis... Zsírzás, olajcsere . .. meg minden.

Szó nélkül mászott be a kocsi alá.

— Üdvözöljük a gróf urat szerény körünkben — mondta az öreg.

A megjegyzést elengedte a füle mellett. Munkához látott. Később Bodnárhoz fordult:

— Szólt már neked Kemecsei, hogy holnap együtt megyünk Varsóba?

— Varsóba?

— Délben majd felugrunk a papírokért.

— Te, hát ez isteni! Egy ház vodkát hozok — nevetett Bodnár.

— Konyakot — mondta.

Ahogy magába lökte, szeme a pult fölötti nagy tükörbe akadt. Borostás, zavaros szemű férfi nézett rá vissza. Egy kicsit nézte magát, aztán tovább vitte a tekintetét. A tükörben ott forgott, csoszogott az egész bár. Látta benne a szaxofonos felfújt képét is... Az egyik asztalnál szőke lány ült. Hogy ránézett, felemelte a poharát.

Felémelyedett a gyomra.

A camion kerekei újra az olvadt aszfalton surrogtak.

Sárközi kiáltott utána:

„Aztán az asszonynak el ne felejtsd megmondani, mikor jössz haza!“

Bodnár nevetett:

„A cifra istenit! Egy ház vodkát hozok.“

Az ablakból Márta hangja szállt utána:

„A szvettert el ne felejtsd! Hosszú szőrűt, a szint rád bízom! Negyvenkettest! Ha nem értik szlovákul, mondjad oroszul! Szórok dva! Érted? Szórok dva!“

Kemecsei hangja pattogott a dobhártyáján:

„Ha nincs kedve hozzá, abbahagyhatja! Van ezerkétszázas állásunk is!“

— Le vagy pitykézve.

— Tessék?! — nézett rá a mixernő.

— Semmi — legyintett.

Együtt indultak hazafelé.

— Én itt megvárom a villamost — állt meg.

— Hát akkor pénteken — mondta Sárközi.

Kezet fogtak.

— Aztán aludd ám ki magad, nehogy holnap felfordíts valahol — mondta Bodnár.

Nevettek.

Az éppen beérkezett villamos felé lépett, amikor az öreg még utána szólt.

— Aztán az asszonynak el ne felejtsd megmondani, mikor jössz haza!

— Ugyan ne bohóckodjon már mindig — nevetett vissza a válla fölött, és felugrott az éppen induló villamosra.

Hirtelen rossz kedve lett.

Nem ment be a kocsi belsejébe, inkább behúzódott a peronon az egyik sa