Irodalmi Szemle, 1968

1968/7 - Fábry Zoltán: A vádlott megszólal

illegális munkában résztvevő .szlovák sajtóemberek közbenjárására menekült meg. De a lapnak vége lett, s mint a búcsúsorok mondták:

„befejeződött egy munka, anélkül, hogy véget ért volna értelme és célja... A búcsú pillanatában széttekintünk azon, amit építettünk és védtünk. Ez a mozdulat és megállás nyugodt és tiszta... Hisszük, hogy helytállásunk, amelyben épp annyi szándék volt, mint amennyi kötelesség, nem volt hiábavaló."

Ez a sajtó — a barbarizmus éjszakájában — csak egyet akart makacs elszántságú tervszerűséggel: az emberi méltóság védelmét, az emberi jogok lázító tudatosítását:

„Mindent, mindent, mindent meg akarunk tenni, hogy a sötétség, korlátoltság és féktelen gyűlölet száműzessék, hogy szabadsága és akarata legyen az embernek, aki féktelen önzésében ismét bálványimádóvá süllyedt.“ (Magyar Hírlap, 1943, karácsony.)

Hitler, a bálvány, a hatalombeteg Machtmensch ezeken a hasábokon nem boldogult. Itt a rangsort a humanizmus törvénye állapította meg:

„A magyar sajtó főfeladata, hogy elsősorban nyelvi és kulturális dokumentumként létezzen. A magyar logika makacsságával tart ki az időtlen független értékek mellett“ (Esti Újság, 1939. XI. 30.)

Ismeritek dr. Lenardot, a pozsonyi származású német Nobel-díjast?... aki a rasszizmus ördögétől megszálltán, felfedezi a „német fizikát“ és akit a Grenzbote karakterizál: „Dér These von der Internationalität der Wissenschaft stellte er den Beweis entgegen, dass alles Porschén und Denken durch Blut und Boden bedingt ist. Er ist Vorkämpfer nordischer Weltschaung in der Wissenschaft.“

Ez a sajtó költőkkel, írókkal, tudósokkal, holtakkal és élőkkel, mint mindennapi vétót Hitler ellen, Hölderlint hozza: „európai volt, hívő és tiszta lélek". Montaigne 350 éves születésnapja a szellemember non possumusát húzza alá, Babits Mihály, Móricz Zsigmond halála hetekig kiszorít minden aktualitást a hasábokról. A németellenes magyar szabadságharcok hősei: Rákóczi, Thököly, Petőfi állandó mementóként fáklyáz- zák az „ezeréves magyar gondot“ a dunatáji német veszedelmet. (Ezekben az időkben jár kézről kézre egy kis füzet, mely Petőfi németellenes verseit tartalmazza. A Magyar Párt házi estélyein ezeket szavalják. Házkutatások, letartóztatások, a szlovák sajtó de- nunciálásai a németek felé jelzik az akció komolyságát.) 1944-ben a szlovákiai magyar fiatalok, diákok, ifjúmunkások, fiúk és lányok minden mást elborítón, szinte lávaöm- lésszerűen vallanak Adyról, a magyar háborús emberség e fényalakjáról. A költő a mérték: a humanizmus próbatétjét kiállt költő, és a fiatalok rádiós Führerek helyett hozzáigazítják lépteiket, eszméléseiket. A közép-európai ifjúság körében hol van erre példa az uniformizált időkben? Ez az ifjúság azonfelül c.sak énekel. „Éneklő ifjúság“ ez a gyűjtőcím. A szlovenszkói magyar ifjúság dalaival hívja a nemzeteket igazságához: emberségéhez társakat keres árvaságában, az emberi szolidaritás énekes művéhez. Jeligéje: „Énekelj magyar ifjúság, míg a nemzetek meghallják, és dalunkat csodálják." Nem harci dalokat énekel, de a béke, az emberi élet örömét és búját. Az Amerikába emigrált Bartók dalait énekeli. Bartókot és Kodályt: Ady zenei rangtársait.

Dallal, költői szóval, írástudók igéivel: emberi hanggal, makacs türelemben és töretlen hittel mondott itt vétót egy kis néptöredék a német barbarizmusnak. Madách Imre stregovai sírjához zarándokolt és az emberi tragédia végszavát leste. Peéry Rezső, a zarándok, új Ádámként küldte bíztatását:

„Ne félj hát a mérlegtől, amit álom és való terv és élmény egyenlegéről készítened kell, aki élsz, dolgozol s magyarul elmélkedsz a tájon.“

A lényeges ponthoz értünk: a szlovenszkói magyar írástudó próbatéréhez, a vox humana hiteléhez és vizsgájához. Ha itt a sötét években, a fajtörvények és vérerkölcsök világában a magyar írástudó megtántorodik és enged a napos oldal csábításainak, akkor a szlovenszkói vox humana hitele visszamenőleg is megrendül.

Húsz év szellem-munkájának hiteléről és realizmusáról van szó: a magyar progresszió folytonosságáról. Az írói bátorság tényét magyarországi társaink annak idején csak