Irodalmi Szemle, 1968

1968/6 - DISPUTA - Németh László: A magyar irodalom jövője

írt tanulmányaimban Brandes példája volt előttem, aki Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Cle- menceau-t méltatva, a skandinávokat, Ibsent és Jakobsont velük együtt mutatta be a világnak. így akartam én Adyt, Móriczot, Babitsot hőseim közé emelni. Annak a lovagi kerekasztalnak is, amelyet „Oj nemzedék" címen próbáltam összehozni, csak hazai célja volt: az országot megváltani, a másik: a világirodalomba, tiszteletet keltve, belelovagolni. S bár igen hamar kiderült, hogy a brandes-i tájékozottság, mozgékonyság éppúgy hiányzik belőlem, mint az Osvát Ernői ragasztóanyag: egyedül írt folyóiratomban tájékozottságunk pótlására még mindig olyan láthatár elé próbáltam magamat s a kortárs nemzedéket állítani, mely világirodalmi szintet, értelmet kényszerít a hazai mozdulatokra.

Az Illyés Gyula Pusztulás című útirajzával megindult hazai mozgalom, a sürgőssé vált védekezés, majd a ránk szakadt baj volt, ami ezt az igényt elhomályosította. Az avatag akadályok eltávolítása, a puszta fennmaradás, végül az élet új megindítása lett a cél: a világirodalom messze volt, s én legföljebb a prózai műfajok megemelésével, majd mint vásárhelyi tanár az európai hagyomány s az új szocialista iskola igényeinek az ötvözésével próbáltam a régi célt szolgálni. Az ifjúkori kérdés az ötvenes években merült fel újra, amikor a megéledt irodalmi életben a hallgatásból elő- botorkáló öregekkel negyed század után megint egy tehetséges, széles, összefüggő színképű új nemzedék kezdett jelentkezni. Bennem a néma évek alatt is ott jártak mint gond s remény a magyar irodalom lehetőségei; annyit hallani tapasztalatcseréről: nem lehetne-e tapasztalatként egy láthatárt {amelyhez erőm nincs többé) átadni, a világirodalmi feladatokat megoldó „magyar műhelynek“ alakulását elősegíteni?

A kiszedett könyv, mely nevében is ott viselte a reményt, elsüllyedt az akkori idők hullámverésében. De ha világot lát is, kétséges, nagyobb hatása lesz-e, mint annak, ami itt-ott megjelent belőle. A babitsi kérdést, hogy mit jelenthet a magyar irodalom a világnak, a külföld érdeklődése tette fel újra számunkra. Ennek az érdeklődésnek volt, s van ma is politikai oka; a Herder-díjat is politikai cél hívta életre: hidat verni Kelet felé. A fényes ünnepségen én azonban csak egyetlenegy fiatal szláv filológussal találkoztam, aki olvasott is minket: ahogy a rektorátuson elém jött, a könyveim mosolyogtak ki a szemén. Azonban mások az ünneplők, s mások az érdeklődők, s a díj mögül valódi olvasói -érdeklődés néz a kelet-európai irodalmakra, főként a lengyelre, jugoszlávra s a mienkre. „Az a figyelem, mely az utóbbi években a kelet-európai irodalmak felé fordult“ — a könyveinkről szóló kritikák közül több kezdődik ezzel a mondattal. Tapasztalatom szerint különösen a német nyelvterületen s egyes államokban eleven ez a figyelem. A németeknél Herder és Goethe ideje óta hagyománya van az idegen irodalmak kiszimatolásának. Ha a francia árasztotta az irodalmat, a német gyűjtötte, mint az angol a zenét. Egy kis ökonómia is dolgozott itt tán ebban: a német tudósok próbálták helyreütni (mint Herder a szász bűnt a szlávokkal szemben), amit a német politika elhibázott. A banketten meglepő irodalmi műveltségű szomszédot kaptam, úgyhogy végül is megkérdeztem: „Sind Sie ein Literaturhistoriker?“ „Nein, ich arbeite im Aussenmlnisterium". Ö úgy magyarázta meg a dolgot, hogy a németeknek nincsenek íróik. (Én Böllt sem becsülöm olyan nagyra — mondta —, mint az oroszok például, s a helykártyára fölírta Doderer nevét, akit Musil óta a legnagyobb osztrák írónak tart.) Van viszont kritikájuk, s az keres rágnivalót magának. Az utóbbit én is megerősíthetem, néha csak bámultam, hogy az idegenből idehullott könyv körül milyen gyorsan és pontosan húzták föl kritikai állványzatukat.

De akármi az oka, az érdeklődés megvan, s ha a német nyelvterületen érzem erősebbnek én, mások tán a latin országokban. Az étvágy föl van keltve, de tudjuk-e táplálni? Mi az, amit a magyar irodalom a tájaira vetődő utasnak nyújtani tud? Ha az idegen- forgalom élesztősére értekezletet értekezlet után tartunk: ezt az idegenforgalmat, a nemzet leikébe vivőt is meg kellene vitatni, s ha lehet, elősegíteni. Annál inkább, mert a földrajz tájai adottak, csak a tálalások, szórakoztatás, kényelem fejlődhet, az irodalom azonban a mai Mátráknál mátrább hegyet, a Balatonnál balatonabb tájat nyomhat fel s vetemedhet alakuló geológiájával.

Fiatal írók önérzete, amíg komoly kritikával s közönséggel nem találkoztak, végletek közt hányódik: hol mindennek hiszik magukat, hol semminek. így vannak a fiatal irodalmak is, főként, ha már nem is olyan fiatalok, s ez a találkozás a világgal még mindig nem történt meg.