Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - FIGYELŐ - Rudolf Sloboda: A borotva
járta a mondás: „Bankóért Besztercére“. Olyan lányok voltak ezek, akiknek a kamrákban zsíros bödöneik, s a kerítéseken agyag tejesköcsögjeik voltak. Földjeikről a Ko- bylára és az Ajánld forrás vizére láttak, de csak valami forró ködön keresztül. Besztercére nem járt vonat, és téglagyára sem volt a falunak. Itt nem vásároltak zsírt az asszonyok, a férfiak bort ittak, és a kapukon ablakocskák voltak színes üvegből. Hu- ranka néni idevaló: az ő hangjában van is valami lágyság, valami teltség, a szeme sosincs kisírva, nem úgy, mint a Daniel anyjáé, neki nem fáj a feje, mit fog főzni. Kivesz néhány kövér uborkát a befőttes üvegből, és felüt tíz tojást... Mákjuk is terem. Nagy fekete szemük, gömbölyű válluk és kigombolt blúzuk van a besztercei asszonyoknak, mert soha nem tétlenkednek, mindig csinálnak valamit. Az udvarukon nem nő a fű, kacsák totyognak, ólaikban három disznó alatt bűzlik a trágya, és a falak tövében öreg szekérkerekek pihennek. A búcsújárók áthaladnak a falun, és ismét a mezőre érnek. A domb mögött ott van Mariatál. Jó is, hogy ott van, mert a gyerekek már türelmetlenek, mindig kérdezgetik, mikor érnek oda. Pedig tudják, hogy a vásárlás csak istentisztelet után lesz, de már előre örülnek az almás rétesnek és a teának. Egyszerre talán tíz fúvószenekar is játszik. Legmesszebb és legelőbb a dobot hallani. A koldusok trombitákon játszanak, de némelyik csak imádkozik. Az út szélén ülnek, és tragédiájukat mutogatják. Egyikük-másikuk táblára is kiírja a nevét és a baját. A koldus szót más értelemben is használják, főképp a gazdagok: az olyan gyereket hívják koldusnak, aki a szegénységtől sanyarodik csínytevésre. Ugyanis, se tehenük, se lovuk otthon, és így egész nap nem is tudnak mást csinálni, mint a homokdombon garázdálkodni, verekedni, kínozni a mezei rágcsálókat, az ürgéket, amit meg is sütnek: kifosztani a fészkeket, felégetni a füvet, megdézsmálni a gyümölcsöst és az erdőből nyers fát lopni. Az ilyen fiúk később szakmát tanulnak, vagy a kőfejtőben napszámoskodnak, s esténként fáradtan térnek haza, sárhányó nélküli biciklijük eltolva, öreg krumplit és margarint esznek. Soványak és porosak, templomba se járnak, kisgyerekekkel futballoznak, például hárman húsz ellen, miközben az egyik a kicsinyek kapuját védi, és „beengedi“ a gólokat. Ha a Moravában fürödnek, a kisebbeket víz alá nyomják és kártyáznak, míg a parasztfiúk tehenet etetnek, és azon gondolkoznak, nem felejtettek-e el szecskát vágni. Daniel anyja is ilyen szegény családból származik: apja kőműves volt és nagy ivó. Az unoka világra jötte után talán egy évre meghalt, bánatában, amiért a lányát hivatalnokhoz adta, aki borzasztóan beképzelt, holott semmivel sem gazdagabb, mint ők, csupán az udvara tisztább, és a keze finomabb. Az anyja azonban vallásos asszony volt, a lányait is katolikus szellemben nevelte. Mindhárom lánytestvére férjnél van: egy Prágában, egy Pozsonyban, Mariska pedig itt a faluban, egy borostás, hatalmas termetű férfihez ment férjhez, négy gyermeke született tőle. Az ötödik szülésébe belehalt. Anyjának három testvére van még, kettő hajós, a harmadik kitanult pincér. Bár Daniel unokatestvérét, Ilonát szerette legjobban, mégsem mehettek együtt soha Mariatálba. Egyrészt azért, mert az idősebb volt nála, másrészt, mert Daniel mindig Martina társaságát kereste, vele akarta megosztani új élményeit. Ezenkívül az ismeretlen fiúkkal való beszélgetések is csábították. Az ilyen fiú, ha vizifütyülőt vásárol, s kétszer belefúj, az anyja mindjárt elveszi tőle s eldugja. A fiú aztán unatkozik, s Daniel játékait nézegeti s kérdezgeti, hogy melyik mire való. Daniel itt ismerkedett össze a stomfai Jožoval. — Elhúztak már téged? — kérdezi Dánieltől. — Mi az, hogy elhúzni? — Buktál-e már az iskolában? — Még nem járok iskolába, de olvasni tudok, nem bukók meg — mondja Daniel, és a Jožo anyjára pislant, akinek éppen sarkig nyitva van a szája, a Mária, Máriá-t énekelik. Megtudja, hogy Jožo másodikban megbukott, de mit számít az neki, hiszen út- kaparó lesz. — Én is útkaparó leszek — mondja Daniel. — De én hengerezni is fogok. Jožo anyja ránt egyet a fia vállán. A fiúk csendesebben beszélgetnek: — Nálunk Stomfán van henger is. Nálatok is van?