Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - FIGYELŐ - Kovács Győző: Czine Mihály: A naturalizmusról

Czine Mihály: A naturalizmusról A budapesti Gondolat Kiadó évek óta sorozatban jelenteti meg a különféle ko­rok és korszakok stílus- és Izlésirányait feldolgozó köteteit, az „izmus“-sorozat egyes darabjait. Legutóbb a naturalizmus jelenségeit és hatásait összefoglaló kö­tet látott napvilágot. Azért tartjuk ezt a kötetet kiváltképp fontosnak — még az „izmus“-sorozat eddig megjelent kötetei között is —, mivel sok félreértést tisz­tázott, tévhiedelmeket oszlatott el. Czi­ne Mihály okos bevezetője higgadtan, kitűnő stílusban tájékoztatja az olvasót a naturalizmusról. Mert a kötetnek ez az egyik nagy haszna: hogy ti. pontosan eligazít a XIX. század derekának és az attól felvezet­hető irodalmi életnek, nagy irányzatok­nak a dzsungelében. Nem olyan egysze­rű, ahogyan elképzeltük, hogy ti. a ro­mantikát a realizmus váltja fel, s hogy a kritikai realizmus mellett időben, va­lahol a XIX. század második felének kö­zepe táján kibontakozott a naturalizmus, s aztán nyomtalanul eltűnt, valahol az irodalomtörténet mélyebb régióiban. Épp­úgy nem igaz ez, mint az sem áll, hogy a szocialista realizmusra nem lettek vol­na hatással a XX. század tízes és húszas éveinek forrongásaiból kifejlődve, azok­ban foganva az izmusok (futurizmus, ex- presszionizmus, szürrealizmus, dadaizmus stb., stb. ]. A naturalizmusról szólván azért fontos ezt szem előtt tartani, mert az valóban nem XIX. századi fogantatású irányzat. Létrejöttében sokféle, egymással feltét­lenül dialektikus kapcsolatban álló fel­tétel játszott közre. Politikaiak éppúgy, mint tudományos célkitűzések. Helyesen mondja Czine Mihály, hogy „a szemte­lenség, az objektivitás és tudományosság naturalizmus jelé mutató elveihez az irodalomnál is erősebb ösztönzést adtak talán a társadalom- és természettudo­mányok. A naturalista elmélet megfogal­mazásához filozófusok, vallásbúvárok, természettudósok és orvosok szolgáltat­ják a legfontosabb érveket". A felsorolt nevek között találjuk Comte-ét (poziti­vista filozófia), Prosper Lucas-ét (örök­léstan), Darwinét, Renanét, Taine-ét, Claude Bernard-ét (kísérleti orvostan), akiknek munkássága, vagy egy-egy mun­kája — folytatva Czine gondolatmenetét — „mind-mind adalék lesz Zola számá­ra, hogy megalkossa naturalista elmé­letét“. Mert azt senki sem vitatja, nem vitathatja, hogy ő az európai naturaliz­mus elméletének összefoglalója és leg­nagyobb alakja. Miután tisztázódott — nemcsak a na­turalizmus viszgálatának ürügyén —, hogy egy-egy irányzat tulajdonképpen kétféle módon mérhető fel: mint törté­neti kategória, amely határozottan egy történelmi-társadalmi korszakhoz kötő­dik, s ilyenformán mint irányzat egyszeri jelenség, másfelől számon kell tartani mint az ábrázolási mód irányza­tát. Tehát a naturalizmust mint történeti irányzatot, amely létrejöt­tének körülményeire fentebb hívtuk fel a figyelmet, és számolni kell a natura­lizmussal mint ábrázolási móddal (Czine Mihály helyes és finom megjegyzésével megtoldva: „natúr alisztikus ábrázolás- móddal“). Ez utóbbi túléli létrejöttének és virágkorának történeti kereteit, s a naturalizmus esetében szinte napjainkig kitapinthatok jelenlétének nyomai; Czi­ne Mihály bevezetőjében bőséges példá­kat sorol fel annak bizonyítására, hogy pl. a magyar irodalomban miként fedez­hetők fel a naturalisztikus ábrázolás- módnak megannyi szálai a mai, szocia­lista tendenciájú művekben is. Mint a legtöbb irányzat, „izmus“ — a naturalizmus is bizonyos egyetemes igénnyel bírt: nemcsak az irodalomban, hanem a művészetek számos ágazatában is fontos, korszakalkotó szerepet töltött be. Természetes, hogy mivel az irodalom a legkönnyebben felfogható közvetítő elem, mely művészien tükrözi a való­ságot, a naturalizmus is az irodalmi pél­dákon mérhető le legkönnyebben. Mert az irodalom az a közvetítő anyag, amely a széles tömegek számára is közérthe­tően transzformálja a kor valóságát. Ezért is válhatott Zola a naturalizmus „atyjává", lényegének megfogalmazójává. Zola megfogalmazásában — a kísérleti regényről írt tanulmányában (1880) — az irodalmi alkotás tartalmi jegyeit a tudományossággal párosította (éppen Claude Bemard Kísérleti orvostana, — 1878 — nyomán, Rougon-Macquart-ciklus írása közben). A „kísérleti regény“ író­jának meg kell ismernie a természetet — élettani és társadalmi vonatkozások­ban egyaránt. Az írónak úgy kell dol­goznia — folytatva Zola gondolatmene­

Next

/
Thumbnails
Contents