Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - DISPUTA - Fukári Valéria: Jegyzetek a fiatal szlovák prózáról (1961—1967) I.

seikben a kor rendszerint csak mint egy-egy gyakorlati következményekkel járó akció vagy adat szerepel. (Például Az ember /fában: „Nemsokára valóban összejöttek a világ hatalmasai, s a vidéket országhatárral kettészakították... Gizella plébániája a határ túlsó szélén maradt.“)

A krízistörténetek konstruált volta tökéletesen kimutatható Marína Čeretková-Gállová írásaiban.

A Kassán 1962-ben megjelent Koniec líšky (A róka vége) című kötet témái — a „Közjáték" (Medzihra) fiatalasszonya, akit problematikus szerelmi láza térít meg önmagához és vissza a gyerekéhez, vagy az apja kegyetlenkedésével dacoló suhanc megmentése (Komu patríš) — őszinte jóhiszeműséggel, de minden megjelenítő erő nélkül megírt, papiros ízű mondatokból szőtt álkatarzisok. Megvan bennük minden káros és minden jóindulatú tényező. Ceretková előbb válságot idéz elő, majd ez a válság a sikeres megtérés vagy a kívánt katarzis, a feloldás irányába terelődik. Csak a címadó krízistörténet menekül meg részben — egy mélyebb érzelmi pátosz által — a mora- lizálás hálójából. Az okozott és elviselt szenvedés egyre mélyebb érzékeltetésével a Koniec líšky szép, de romlott és cinikus Lengyel Mónikájából valóban ki tud égetni a szerző egy darab léhaságot és keserűséget.

A Pozsonyban kiadott Stokrát moje leto (1964) című regényben váltakozva hol a megelevenítés, hol a tudósítás parancsol Ceretková tollának. A mű egy érettségiző lány monológja, akinek a felnőtté érés problémái mellett túl sokat kell látnia a felnőttek világából. Van a könyvnek néhány helye, például néhány vallomás a szerelemről, a barátságról, ahol a szerző példálózó, moralizáló beavatkozásaitól mentesen érezni egy fiatal lélek ideges vibrálását, vajúdásait.

Ceretková-Gállová ugyancsak 1964-ben megjelent másik regénye viszont, a Smrt červenej jarabiny, a konstrukció és a példálózás kátyújába ragadt. Mint Hykisch több írásában, úgy itt is „korunk hőse“ keresi a maga kifejezését. Ez a hős másféle típus, mint Hykisch alakjai, de annyiban rokon velük, hogy látásmódjára és érzésvilágára erősen hatnak a kor viszonyai, általános jegyei, hangulatai.

A Smrt červenej jarabiny férfihőse főleg a kor negatív bélyegét viseli magán (mint a maga idejében Lermontov Pecsorinja). A fiatal férfi, akit a rendszer mint munkáskádert kiemelt, előnyökhöz juttatott, iskoláztatott, teljesen kiábrándult a jelenből, elveszítette meggyőződését, és önmagától is megundorodott. Egy falu vezetésével bízták meg, s ő ezen a poszton éli ki keserű, dühödt indulatait.

E figura ábrázolásában Ceretkovánál a tézis az elsődleges, sőt egyeduralkodó, minden más csak kellék, illusztráció, külsőség. A tézis, amely itt az ember helyét tölti be, egy másik tézisszerűen megrajzolt alakkal lép kapcsolatba: egy önálló élettel próbálkozó elvált nővel, aki szerelemmel és segítő szándékkal kapcsolódik a férfihoz, de kapcsolatuk szerencsétlenségbe fullad.

Tézist nem azért mondtunk, mintha a férfihős sorsában nem feszülne valóban időszerű és még mindig kutatásra váró életigazság, hanem azért, mert e típus ábrázolása csak a külső jelek színes rajzára (dühöngés, iszákosság, nemi féktelenség) és ismert tények tételszerű hangoztatására szorítkozik.

Különös kettősség található Peter Jaroš és Ján Johanides eddig megjelent munkáiban. Más-más irányú utakon indultak egyszerre, anélkül, hogy az egyiket — az elsőt — alaposabban felmérték volna. Lássuk most azt, amelyikre első írásaikban léptek.

Peter Jaroš első két kötetében (Popoludnie na terase) Délután a teraszon (1963) és Urob mi more (Csinálj nekem tengert, 1964) érző és gondolkozó fiatalemberek vizsgálják magukat különféle hatások és egymásra hatások tükrében. Ha helyenként megkonstruált is ez a világ, egészében véve élő figurák mozognak, néha kínlódnak, máskor szemlélődnek a regényeiben. Az aprólékos tárgyrajzok mellett jellegzetes légkör és belső cselekmény is van bennük: drámai események és belső válságok árán érlelődő, eszmélkedő emberek.

A Popoludnie na terase című regény eseményeinek hátterében például az érzelmileg éretlen ifjú hős előtt egy szerelmi kapcsolat értelme és értéke világosodik meg. A műben sok a szürke tárgyrajz, de levegőjében ott érzünk valamit az alakíthatóság és önalakíthatóság felismeréséből.