Irodalmi Szemle, 1968

1968/4 - Czine Mihály: Erdélyi János emlékezete

akarta munkálni, a milliókat beemelni a polgárosult nemzeti műveltség sáncai közé. Népköltési gyűjtő és rendező munkáját is ebből a szándékból lehet megérteni. Gyűjteménye, a Magyar népdalok és mondák három kötete — már régen megállapították — a legjelentősebb magyar népköltési gyűjtemény: majd egy évszázad magyar népköltési gyűjtőmunkájának az összefoglalását adja, s a megjelenése utáni száz esztendőre munkaterületet és módszert jelölt ki. ö is, mint kora minden gyűjtője, Herder hatása alatt állt, de a néplélektani szempontokat erősen érvényesíti, megelőzve Wundot s Lazarust. A gyűjtés és rendezés kedvéért eredeti művek alkotásáról mondott le; akarta, hogy palotától kunyhóig minél több kézbe eljussanak a népdalok, mert „velük egy láncszemmel, egy kötelékkel több van ismét a külön érdekek egyesítésére". A gyűjtemény a művelt osztályokkal ismerteti a népköltészetet, a népköltészet talaján kifejlett mű- költészet pedig a néphez és a művelt osztályokhoz egyaránt szól. „Ha a népnek — írja — vérébe oltod a műveltséget, a fogamzás biztossága mellett örök időkre is meg- halhatatlan." Még néhány sort hadd idézzünk A népköltészetről szóló tanulmányából: „A tenger soha ki nem fogy felhőiből, bármennyi eső esik; ilyen tenger a nép, az élet. Ha belőle merít a költő, lesz, aki őt hallgassa, seregestől találand meggyűlt szívekre mindenkor, hacsak vesztét nem érzi a nemzet. Tehát tanulni a népet, az életet, beállni a tengerbe, mint Jézus, midőn a lélek kegyelmét venné a Jordánban, ez a mai költő hivatása, nemes kötelessége.“

Költőien szép hitvallás ez, a népiesség, a demokratizmus és a realizmus együtt él benne. Ezt az egységet tudatosította Erdélyi, ezzel készítette elő Petőfi fellépését, aki majd a világszabadság igéit is felírja piros zászlajára.

A fiatal Erdélyinek merészen ível az élete. Mintha még mindig a mesék fia volna: 25 éves, mikor az Akadémia levelező tagjává választják, s alig valamivel több, mikor a Kisfaludy Társaság is tagjai sorába hívja. Folyóiratot szerkeszt, s összeállítja a népköltési gyűjteményt, sorra jelennek meg önálló művei, s 1848-ban megbízzák a Nemzeti Színház igazgatásával is.

S akkor jön a bukás. A szabadságharc bukása. A szellemi erők szétszóródása. Erdélyi sorsa is balra fordul. A tegnap ünnepelt ifjú emberből földönfutó lesz; Zemplénben bujdosik. Bujdosásában értesül arról, hogy Petőfi már nincs, Vasvári is elesett a csatamezőn, Jókai bujdosik, Arany Szalontán, Tompa Mihály Bején húzódik meg, Czuczor Kufsteinben raboskodik, s Jósikát távollétében halálra ítélték. Ojabb hírt kap Wesselényiről és Széchenyiről. „Különös prognosztikonai a szegény nemzet sorsának! — írja keserűen naplójában. — Ezelőtt 20—25 évvel két nagy emberére hallgatott a magyar. Wesselényi volt az egyik, Széchenyi István a másik. És íme, az első megvakult, a má sodik megőrült! Írjon-e többet az ember egy napi jegyzőkönyvébe, mint e két tragikai esetet?"

1850. január 18-án jegyezte naplójába a fenti sorokat, rettenetes lelki depresszióban. De élni akarása, alkotásvágya legyőzte a csüggedést. Másnap, január 19-én már az életre kárhozott ember nyugalmával írja naplójában: „Soha ki nem fogy telkemből a hit. Nem tudom, bírnék-e lenni Jób a szenvedésben, ámbár ez is meglehet; de hogy a hit dolgában Jób sem lehetett nálam erősebb, merem állítani magamról..."

Hite a népében volt erős; ezért is tudta a fejét újra meg újra fölemelni. Az ember Erdélyi most magasodik még magasabbra. Bár a helyzet kilátástalan, a fővárosba megy, s szerkeszti és kiadja a Magyar közmondások könyvét, tízezernél több összegyűjtött közmondást. S mivel Pesten mégsem élhet meg, elfogadja a pataki kollégium meghívását. Professzornak hívják a filozófiai tanszékre. Nem fogadja könnyű szívvel. 37 éves, irodalmi múltja van, akadémikus, a Kisfaludy Társaság tagja, egy irodalomnak elméletet adott — s most menjen egy isten háta mögötti kisvárosba, évi 900 pengő forintért, és diákokat tanítson filozófiára. De mint korábban is nemegyszer: a kényszerűségből lehetőséget teremt. Azzal kezdi, amivel a kétszáz esztendővel előtti előd, Co- menius: a főiskolai nyomda rendbeszedésével. Aztán megindítja a Sárospataki Füzeteket, irodalmi tűzhelyet próbál kialakítani Patakon. A hívőknek énekeskönyvet szerkeszt, a népművelés előremozdítása érdekében megindítja a Népiskolai Könyvtárt. Ha a sors nem nyitott neki tért, hogy tehessen a nagyobb közösségért, legalább a szűkebb