Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - Györy Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye

kezdve egészen mai határozott irányvételedig. Azt hiszem, meg leszel elégedve a képeddel, amit én festek rólad a Te színeiddel. Isten veled, szívből ölel, öreg barátod, Ferid.“

Emlékszem, rossz szájízem támadt.

Két passzus ütött meg: a „nem lesz lealázó“ és a vége. Rádöbbentem: a történtek után igenis megalázás. És miért „Isten veled“? Mit jelentsen ez? Az érkező szerkesztő a segítségemre számít és rögvest el Is búcsúztat?! Freud?... És egy sző sincs a „Levelezőlap" -ről! Ez Is áruló Jel.

Az irodalompolitikai repedés köztünk aztán hovatovább világnézeti rianássá tágult... Kettőnk között is, többünkben is sok minden ezzel csupán — kezdődött.

Ami mindezek után velem történt, azt már az írő-trió sem akarhatta: az már nem állt érdekükben. De nem is tettek ellene. A követ ők dobták el, a lavinát már Szüllőék, Jankovichék görgették tovább. Dzurányi puvoárja és a Szent-Ivány kezdeményezte lap-reorganizácló ellen... a háttérből.

Egy hónap múlva" a PMH szindikátusa is „újjáalakult“ — kerszoc szájíz szerint.

Mikor Lacus visszatért Prágába, komor volt. Felkészültem rá, hogy a „Levelezőlap" miatt nagy letolás lesz. Tudta nélkül adtam le a tiltakozó cikket szerkesztőség-politi- kai ügyben. (Sziklay nem volt a belső redakcló tagja, megbízatása nem tartozott Lacus „teljhatalma“ alá. A lap gazdái kényszerítették elfogadására őt is. Tehát én a lap gazdái ellen merészeltem tiltakozni „nyílt levélben“.)

Egy kisvendéglőbe vitt. Feltűnt, hogy nem koccint. Baljós nóvum az ő kocsmai szertartásában.

Nem valami jól éreztem magam. Megszegtem a belső fegyelmet. De eleve azzal mentegetőztem magamban, hogy Lacus egyetértett a Magyar Vasárnappal, az arckép- csaltnokkal. (Nélküle egyik sem születhetett volna meg.)

Dacos keservvel néztem, hogy a második üvegből is a pincérrel töltet. Máskor vagy ő töltött, vagy rám szólt: „No, pajtás, üvegben megmelegszik!“ Átakasztotta nagy botját az asztal jobb oldaláról bal keze ügyébe.

— No, pajtás — szólalt aztán — ez a nyílt leveled nagy gikszer volt! — ős most már összeütötte a poharát az enyémmel.

Ez súlyosabb vélelem volt, mint egy alapos letolás. Éreztem, nagyobb a baj, semmint, hogy szidással el lehetne intézni.

42. A Szent György kor tagjai falun

1926. tavasza az ifjúsági frontot is megmozgatta.

A Szent György-kör cserkészcsapatot szervezett a Mátyus-földön. Április végi A falusi ifjúság mozgalma című cikkük fiatalos heve jól jellemzi, milyen naiv, kedves mélységből indultak, hogy majd újarcú magyarokként két és fél év múlva Gombaszögön útnak indítsák a Sarlő-mozgalmat és időszaki lapjukat: a Verést. (A PMH egyébként már hírt adott arról is, hogy Losoncon elindult a fejlődés útjára A Mi Lapunk, és ezentúl rendszeresen fog hírt adni a főiskolás cserkészek munkájáról.)

A cikk elmondja, hogy Marcell Zoltánnal, a Szent György-kör vezetőjével és Ölvedi Lászlóval hat főiskolás (köztük a brünni főiskolás cserkész-vezető is) járt Negyeden és Farkasdon. A református pap a szószékről hívta föl a falu fiatalságát, fogadják szívvel-lélekkel a szervező egyetemistákat. Negyeden megalakították a II. Rákóczi Ferenc, Farkasdon a Petőfi Sándor falusi cserkészcsapatot, majd a Vág partján közös tábortüzet tartottak. A tűznél Marcell Zoltán tárogatózott, Ölvedi szónokolt, „fajszere- tetre és nemzeti munkára buzdította a falusi ifjakat". Ismertette a cserkész-tízparancsolatot Is. A cikk megemlékezik arról is, hogy „új cserkésznőta“ született. Majd így záródik: „A Negyeden és Farkasdon leszűrt tapasztalatokat a Szent György-kör a mozgalom terjesztésére fogja felhasználni“.

Ez idő tájt fundálta ki Edgár egy csapatközi cserkésztábor tervét is. Dévény és Máramaros között egy olyan központi fekvésű fővonal menti táborhelyet keresett, amely egyforma könnyen elérhető Pozsony környékéről is, Kassa vidékéről is.

Hozzám fordult.

— De olyan helyet ajánlj, ahol önellátó „vendégek“ lehetünk, ahol nem kell hatósági engedély és ahol békében hagynak.

— Forduljatok Szent-Iványhoz. Kis fürdője mellett erdőbirtoka van Liptóban!