Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - DISPUTA - Janics Kálmán: A történetíró dilemmája

hanem aktív jelenség, önkéntes akarás eredménye, ezt bizonyítja a magyar nemzettudatnak az állam határaira való leszűkítése, ami példátlan jelenség nemcsak Európában, de talán az egész világon is. A természetellenes másodrendűséget vállalja és propagálja Dolmányos István a tudományos valóság amputálásával és a legyőzőttségi hamupipőkeszerephez való makacs ragaszkodással.

Az a tudomány és az a kultúrpolitika, amit Dolmányos István is képvisel, számon tartja az idegenbe szakadt honfitársakat Ausztráliától Kanadáig, rehabilitálja a disszi- denseket, kutatja az „elkallódott“ ősi magyar törzseket a Volga és az Ural térségében, de nem akar tudni a kőhajításnyira élő magyar milliókról, mert ezt diktálja az alacso- nyabbrendűségi dogma illemszabálya.

A magyar történtírás a kisebbségi kérdés felmérésében megrekedt a személyi kultusz korának a kátyújában, nem hajlandó szembenézni a szocialista nemzetek egymás közti viszonyának a kérdésével, nincs bátorsága ahhoz, hogy megszövegezze az elindulás feltételének alapvető szabályát, mely biztosítaná az alacsonyabbrendűségi predesztináció bilincseinek a lerázását. Nem vagyunk ellenségei a nemzeti önbírálatnak, a „hideg napok“ újraátélésére is szükség van, de ne legyen a szomszédos nemzetekhez való viszonyunk beteges mazochizmus, az alacsonyabbrendűség önkéntes vállalása. A kisebbségi kérdés elemzéséből tűnjön el a riadt tanácstalanság, ahol tabuk közt botladozik az útkereső. Nagy hiba, ha egy téves nézetnek nincs ellenirodalma, az ürességet pedig struccpolitika tölti ki. Elvégre a marxizmus-leninizmus megadja a választ az élet minden kérdésére, éppen ezért világnézet.

H. Montarier rajza