Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - DISPUTA - Ankét: A magyar értelmiség helyzete és fejlődési távlatai Csehszlovákiában

és az állam adminisztratív apparátusa; ezek a megjelölések nem hordják-e magukban egy új tagozódás lehetőségét?

Kardos István: A társadalmi struktúra mindig sok síkú.

Kialakult az értelmiségen belül egy olyan csoport, amely — mondhatnánk — a hatalmat gyakorolja. Az új gazdasági mechanizmus ennek a csoportnak a hatalmát, úgy látszik, még inkább erősíti. Különösen az alsóbb fokú funkcionáriusok hatalmát.

Koncsol László: A jövő szocialista társadalmában az értelmiség szerepe egyre inkább erősödik. A kérdés: vajon fenntartható-e a régi alapokon, tehát a most létező struktúra alapján, s fejlődésképes-e vagy sem a szlovákiai magyarság? Ugyanis 46—48-ban s előtte a csehszlovákiai magyar értelmiség különféle okokból eltávozott, s a magyarság értelmiség nélkül maradt. Ha megvizsgáljuk helyzetünket, tehát irodalmunkat is, iskolaügyünket is, azt hiszem, minden bajunk ide vezethető vissza. Kardos a partikuláris érdekekről beszélt. Az értelmiségi csoportok partikuláris érdekei nem elszigeteltek, valamiképpen hatnak egymásra. Vitánk során, a továbbiakban azt kellene vizsgálnunk, hogy ezek az érdekek hogyan egyenlítik ki egymást, másszóval, hogyan hat a szociológia, a matematika, a pszichológia például az irodalomra, az iskolaügyre és viszont. Hogyan folyhat bele az eddig passzív reálértelmiség a csehszlovákiai magyar szellemi életbe, hogyan erősítheti, van-e ennek reális lehetősége vagy nincs, elképzelhető-e az együttműködés, a reálértelmiség bekapcsolása a csehszlovákiai magyarság mindennapjaiba vagy sem. Nézzük a jövőt. A körülöttünk élő nemzetek ráléptek a gyors nemzeti és társadalmi fejlődés útjára. Ha mi megmaradunk a jelenlegi szinten, azaz értelmiségünk száma és társadalmi súlya nem lesz arányban a társadalom többi rétegével, szerintem a jövő katasztrofális. A szomszédos nemzetek és államok gyors társadalmi fejlődése bennünket egyszerűen lehetetlenné tesz. A szlovákiai magyarság megmarad termelő közösségnek, és a környező fejlődés felszippantja. Próbáljuk ezt a kérdést vizsgálni.

Tőzsér Arpád: Azt hiszem, a kulcsszó itt változatlanul az érdek.

Kardos István: Még akkor is, ha végső soron valamennyi csoport érdeke a kommunizmus társadalmát célozza.

Tőzsér Árpád: Az etnikum vagy nemzet érdeke elsősorban kifelé, az etnikum határain túl hat. A partikuláris (a szociális rétegeződés szerinti) érdekek pedig elsősorban az etnikumon belül jelentenek mozgató erőt. A kettő persze valahol érintkezik, valahogy úgy, hogy a nemzeti (etnikai) érdekekben is a partikuláris (szociális) érdekek szintetizálódnak. Én arra lennék kíváncsi, milyen érdeke fűződik egy szlovákiai magyar reálértelmiséginek ahhoz, hogy nemzetiségét ápolja. Mert ha csak a „lelkesedés“- s „hagyományszeretet“-szerű romantikus kategóriákban tudjuk értelmiségünket megfogalmazni, akkor a szlovákiai magyar értelmiségnek valóban nincs jövője.

Kardos István: Ha tényleg igaz, hogy a makrostruktúrán belül az erőviszonyok áttolódtak az etnikai struktúrára, akkor az a kérdés, hogy ezt az áttolódást pozitív jelenségnek értelmezzük-e vagy negatívnak. Én határozottan pozitívnak értelmezem, mégpedig az ember emberré válása szempontjából. Meggyőződésem szerint — pszichológiai és pedagógiai kutatások is bizonyíthatják — a nemzeti tudatnak az emberré válás folyamatában nagy szerepe van. Lehet, hogy eljön az idő, amikor ez a szerep elhal. A nemzeti tudat azonban nemcsak magabiztosságot nyújt az embernek, hanem kötelezettséggel is jár. Az, hogy én szlovák vagyok, cseh vagyok, vagy magyar vagyok, erkölcsi normákat is szab. Ilyen szempontból vizsgálva a távlatot, a súlyáttolódást pozitív jelenségnek kell elkönyvelnünk.

Tőzsér Árpád: Te az eszményképekről, a jövőről beszélsz, igyekezzünk arról beszélni, ami van. A nemzet, mint közösség a civilizáció mai fokán haladó szerepet játszik: ez elidegenedés, az elmagányosodás egyfajta „ellenszere“. A cél nem az elmagányosodott ember, hanem a közösség iránt felelősséget érző, erkölcsi ember típusának a kialakítása. Ebben megegyezünk. Csakhogy az egyes embert legtöbbször nem az ilyen eszmények izgatják (tehát nem is az ebbe belejátszó nemzeti tudat), hanem a legszemélyesebb egzisztenciális érdek.