Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - Hamšík, Dušan: A középszerűség géniusza

— Az orosz bolsevizmust kísérletnek kell tekintenünk, amelyre a XX. század zsidósága azért vállalkozott, hogy magához ragadja a világhatalmat.

De Amerika is megkapta a magáét:

— A zsidók nemcsak az óvilágot hálózták be, az Újvilágot is hasonló sors fenyegeti. Az Amerikai Egyesült Államok tőzsdéit a zsidók tartják kezükben. Évről évre növekedő ellenőrző hatalmat gyakorolnak egy százhúsz milliós nemzet munkaerői fölött... Agyafúrtan félre tudják vezetni a közvéleményt, s a saját jövőjükért vívott harc eszközévé formálják.

Mi tehát a teendő? Milyenek a kilátások?

Hitler ezekre a kérdésekre sem marad adós a válasszal:

— Ha csupán egyetlen állam is megőrzi nemzeti erejét és nagyságát, a zsidó zsarnokok világuralma megtörik, mert meg kell törnie a nacionalista szellemiség erején, mint ahogy minden zsarnokságnak ez a vége.

S aztán tovább:

— A könyörtelen nemzetközi zsidóság azért küzd, hogy uralkodjék a nemzetek fölött. Egyetlen nemzet nem távolíthatja el másképp a torkát fojtogató zsidó ujjakat, mint karddal. Kizárólag a veszedelemmel bátran szembeszálló nacionalista elszántság birkózhat meg azokkal, akik a nemzeteket internacionalista rabszolgaságba akarják dönteni. Az ilyen harc azonban mindig sok véráldozatot követel... A sors rendeléséből tanúi le szünk annak a katasztrófának, amely a legfélelmetesebben igazolja majd a nemzeti fajelmélet tanításait.

Egyszóval ismét eljutottunk a szélsőséges, pattanásig feszített nacionalizmushoz, amelynek élesítésére az egész fajelméletet kitalálták. Hitler sohasem vonta vissza gyűlöletét szító tételeit, hiszen ezzel önmagát tagadta volna meg. Amikor halála előtt egy nappal a birodalmi kancellárság föld alatti erődítményében politikai végrendeletét diktálta, amelyet a német néphez intézett utolsó üzenetének, szellemi hagyatékának szánt, a befejező mondatban utódját „a falvédelmi törvények legszigorúbb betartására és a világ minden nemzetét mérgező nemzetközi zsidóság elleni könyörtelen küzdelemre“ kötelezte.

Nem történelmi üledék, hanem reménység?

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a fajelmélet mint a harcias nacionalizmus meg- okolása az elmosódó háttérbe helyezte az emberi tevékenység elemeit, s ugyanakkor kiemelte a végzetszerű és természettől való eleve elrendeltség elemét, ami mindenképpen kielégíti az alacsonyabb rendűek és átlagemberek összeesküvését.

Dr. Hans Frank, Hitler egykori tekintélyes jogásza, aki a fajelméletre építette a harmadik birodalom jogrendjét, ezzel kapcsolatban a következőket írta: „A faji hovatartozás határozza meg a nemzet jellegzetes, eredendő és megmásíthatalan sorsát.“ E magyarázat szerint a faj természeti adottság, amelyet nem lehet megváltoztatni. Az ember vagy árjának vagy zsidónak vagy pedig más fajhoz tartozónak születik, s fajjellegén nem változtathat, mint ahogy a néger sem válhat fehérré, mert „a faji sajátosság, amelytől senki sem mentesülhet, kizár bármilyen változást“. Tehát minden ember eleve elrendelt sorssal jön a világra, s a félművelt árja naplopó már születése révén több, mint a zsidó egyetemi tanár; a német, egészen mindegy, hogy mit tud, mégis több, mint bárki más a világon.

Ezek a reményvesztett és nyomorgó német fiatalok, azok a százezrek, akik a világháború lövészárkaiban gyötrődtek, mielőtt bárkivé is válhattak volna, s akik mindazok után, amit átéltek, túl későnek találták, hogy az iskolapadokba üljenek, vagy mesterséget tanuljanak, ezek a félig foglalkoztatott vagy otthon és megélhetés nélkül tengődő, félreállított és becsapott tömegek most egyszerre csak az hallják velük egyívású egyik társuktól, hogy ők különbek, mint mások, nem a történelem üledékei, hanem előőrsei és reménységei, és ehhez a kisujjukat sem kell megmozdítaniuk; mindez csupán azért illeti meg őket, mert léteznek. Az eleve elrendeltség tana, akár faji, nemzeti, vallási vagy egyéb elméletektől származtatják is, a próféták, oltalmazok és hódítók kezében rettenetes fegyverré válhat, amely alapjaiban megbontja az emberi értékek rangsorát, s a tömegeket a sötét ösztönök útjára vezeti. Ez az út már kezdettől beláthatatlan, nem tudjuk, hol végződik, s ha ismerjük is a nácizmus végét, ez még korántsem árulja el nekünk, hogy hova torkollik mindaz, ami most történik körülöttünk a világon.