Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Tóth Elemér: Versek
Tóth Elemér példabeszéd a költészetről Értett a madarak nyelvén Magasröptű társalgást folytatott velük a légáramlatok intenzitásáról az időjárás viszontagságairól Tanácsokkal látta el őket a levegő felhajtó erejének jobb kihasználásáról Szidta a héjákat a vércséket minden ragadozót A galambok örültek vezérükké választották Amikor felröppentek csodálkozva látták hogy ő a földön maradt a barátságról Szívét kitette az asztalra Hajlongó alázattal finom mosolyokkal röpködték körül Csodálták dicsérték mézes nyelvvel nyalogatták A nyüzsgés elfárasztotta Két percre ledőlt pihenni Amikor fölébredt az a körülrajongott piros holmi az asztalon cafatokban hevert egyensúly Meg akarta ismerni az EMBEREKET Kiállt a sarokra és nézelődött Mosolygó csupafény arcok suhantak el mellette Hazament s agyának síkos mezejébe véste „AZ EMBEREK JŐK“ Aztán elment a háborúba s ahogy az utcán látta ő is mosolygott mindenkire Amikor szíve találkozott az első puskagolyóval csodálkozva suttogta „Tévedés kérem tévedés“ De nem hallotta senki tanulmány Mindig csodálatos dolgokat mesélt Először a játékairól később a lányokról aztán az asszonyokról aztán magukról a mesékről mesélt még később mindenről általában Pedig a mesék csoda-fonalát rég elvesztette már
