Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - Monoszlóy Dezső: A milliomos halála (regényrészlet)

Mentem, és összeszorltottam a fogamat. Azt akartam, hogy fájjon. Rákanyarodtam az ismert ösvényre. A kastély ablakai nem világítottak. Annál jobb, nincs otthon az uraság. A parádés kocsis ablakából fény integetett felém. Ezt nemigen értettem, de azért bezörgettem hozzá.

— János bácsi!

— Mi baj? — Mindjárt megismerte a hangomat, s csak úgy, ingre vetkőzve nyitott ajtót. Kopott, zsinóros mentéje a fogason lógott.

Elfogódva léptem a szobába, vártam, hogy ő kérdezzen.

— Anyád nincs itthon, elment az urasággal bevásárolni. Csak holnap jönnek vissza.

— És János bácsi?

— Eltört a hintónk tengelye, a szomszédból kértek kocsit. És te? Hogy kerülsz ide? Gondoltam, legokosabb, ha nem sokat kertelek.

— Megszöktem az intézetből.

— Miért?

— Nem akartam tovább tanulni.

— Csak azért?

— Dolgozni szeretnék.

— És mit akarsz dolgozni?

— Bármit.

János bácsi megpödörte a bajuszát, leült egy fehérre festett hokedlire, intett, hogy én is leülhetek.

— Hát, anyádat megüti a guta.

Most már örültem, hogy csak őt találtam itthon. Eszembe jutott, hogy az első cigarettát is tőle kaptam. Méregerős kapadohány volt, a lelkemet is majd kiköhögtem tőle.

— Emlékszik az első cigarettára?

— Hát...

— Kis híja, hogy meg nem fulladtam.

— Minden kezdet nehéz.

— Most is úgy vagyok vele.

— Hát...

Néztük a petróleumlámpa magasra igazított zsinórját, úgy tekergett, mint egy megpörkölt hernyó.

— Mit jelent az, ha valakinek kitörik a foga?

— Álmodtad?

Nem akartam mindent kifecsegni, gondoltam, jobb, ha az álomnál maradunk.

— Igen.

— Fájt?

— Nem tudom. Inkább csak szerettem volna, de nem fájt.

— Akkor az nem olyan nagy baj. Távoli rokon halálát jelenti.

A lámpa burájából Zsuzsa nézett rám. Meghalt, feleseltem a lámpával, meghalt. Az élet, úgy látszik, hűtlenséggel kezdődik, és a szomorúságot nem lehet megenni.

— És mit dolgoznál?

— János bácsira bízom — jelentettem ki, mert megéreztem, hogy az én állás-dolgomban máris tervez valamit.

— Lenne itt valami.

— Nekem minden megfelel.

— Van egy sógorom. Kertész a szomszéd faluban. Beajánlhatnálak kertészsegédnek, úgy tudom, keres valakit.

Felragyogott a szemem. Ennél jobbra nem is számíthattam.

— Milyen kertész?

— Főleg virágkertész. De termel az téli paradicsomtól kezdve a rosseb tudja, mi mindent. Kicsit bogaras, özvegy vénember.

— Az nem baj.

— Hát akkor holnap odanézhetnénk.

— Nem mehetnénk ma?

— Ma?

— Nem akarok anyámmal találkozni. Jobb volna, ha János bácsi lenne a prókátorom. Ha megtenné, sose felejteném el.

János bácsi kissé összébb vonta a szemöldökét. Ügy éreztem, mintha a Zsuzsa iránti