Irodalmi Szemle, 1968

1968/3 - Duba Gyula: Szülőföldem

a határ fele domb, fele lapály, majd Fegyvernek, Kis- és Nagypeszek, Tergenye és Zselíz a másik központ, mely később, kamaszkoromban kapott jelentőséget azok során az erőhatások során, melyek belőle indultak ki, és a falunk felé, a falvak felé' irányultak. Lévától Zselízig e köré az útvonal köré csoportosul az én Garammentém. Szinte zárt világ, melyet nyugatnak Garamszentgyörgy és Oroszi, keletnek pedig Szántó és Deménd felé tágít egy-egy kitérő. Két kisváros és tíz község, ez az én szűkebb pátriám.

Említettem, hogy Zsellz jelentősége kamaszkoromban nőtt meg a szememben, a háború után, amikor Zselíz a járási székhelyünk lett. Azokban az időkben a járásoknak jelentős szerepük volt az ember életében. Ma inkább csak a közösségek, a szövetkezetek életében van szerepük, s talán az öregekében, a nyugdíj miatt. Akkor a gazda- embernek minduntalan dolga akadt vele, a paraszti beszédben fogalommá vált, hogy „itt vannak a járásról“, ami autón érkező funkcionáriusokat jelentett, „megint“ akarnak valamit, beadást, bort ellenőriznek, biztosítási díjat követelnek, meg kell őket vendégelni, egy üveg bor útravalónak, nagyobb dolgok alkalmával tyúk, hízókacsa; a járások dolgozói közt divat volt akkoriban falura ruccanni, az államhatalmat képviselni és besöpörni a tekintélynek kijáró tisztelet gyümölcseit. Ekkor már a borjút sem a vásáron adtuk el, hanem Zselízen a felvásárló szerveknek, szekéren vittük be a borjút vagy a hízódisznót, és a minőségi osztály meg az ár megállapításánál itt is segített egy-egy üveg vörösbor. A paradicsomot, a paprikát — aminek a termesztése akkor honosodott meg nálunk, és nagyon kifizetődő volt — szintén a felvásárló szervek vették meg, az élet rendszere összpontosult, központosult, a faluban első osztályú földművesszövetkezet alakult, s a szervezés szálai meg az életet tápláló adminisztrációs ütőerek Zsellz felé vezettek. A járási elvtársak vadászni jártak ki hozzánk, s mi voltunk a hajtóik, mint valamikor a jobbágyok, tudtuk, melyik hogyan lő, melyik találja el a szélvészként felcsapó fácánkakast, melyik képes a fekvő nyúlra is lőni (orvvadász- szokás, igazi vadászhoz nem méltó!), és melyik iszik ki egy hajtásra két deci pálinkát. Maga a városka olyan volt, mint egy nagyra nőtt falu földszintes házakkal, vasútállomással és iskolákkal, egyedül a járási székhely épülete volt emeletes. Itt soroztak be katonának egy vendégfogadó kiürített nagytermében, később a felmentésemet is itt kellett intéznem évről évre. így ezekben az években Léva volt a város és a szórakozás, Zselíz pedig a hivatal és a bekerítő állampolgári fegyelem.

3

A felvázolt terület olyan, mint egy ellipszis, mely északról nyúlik dél felé; északi csúcsa Léva, a déli Zselíz, keleti kistengelyének végpontja Szántó, a nyugatié Garamszentgyörgy, s a középpontja Hontfüzesgyarmat, a falum. Az ellipszis főtengelye egyben egy másodosztályú köves út, amely a keletről idáig nyúló dombok és erdők vonulását elválasztja a nyugat felé táruló lapálytól. A falum neve nem tudom, honnan ered. Egy biztos: magában hordozza az egykori megye (Hont) nevét, valami okból a füzet (talán a Szikince-patak mentén elterülő, ma már lecsapolt és megművelt rétek és mocsaras, zsombékos lankák füzeinek nyomán), de hogy a „gyarmattal“ hogyan kerekedett ki, erre vonatkozóan még csak elfogadható gondolatom sincs. A falu koráról és keletkezéséről sincsenek adataim. Két temploma (római katolikus és reformátust a XVI—XVII. században épülhetett, s a falu első írott egyházi emlékei is ebbe a korba mutatnak vissza. S bár a környező falvak uradalmainak volt földjük a falu határában, sőt az első köztársaság idején egy majorja is volt itt a fegyverneki zsidóbirtoknak, a falu inkább parasztfalu volt, s a gazdák vagyona közt nem volt olyan nagy kü'önb- ség (100—200 holdas nagygazdák nem voltak), hogy az ebből származó ellentétek és közerkölcsi hátrányok elhatalmasodhattak volna. Az erdő- és legelőhasználat úrbéri alapon közös volt, s a gazdatársadalomra valami demokratikus egyenrangúság és kölcsönös megbecsülés volt jellemző. Ez fontos jelenség, mert a demokratikus faluközösség erős és becsületes erkölcsi fórum, mely létérdekeire támaszkodva igazságosan él és ítél; az ilyen közösség eredeti tisztaságában képes megőrizni és tovább éltetni az emberi erényeket és értékeket.

1945-től az évek ennek a szilárd és homogén közösségnek a felbomlása, szétesése és lassú átalakulása közben teltek el. A változásnak nem az államközösség megváltozása