Irodalmi Szemle, 1968
1968/3
H. Montarier magamat magyarázva Amikor az 1914-es világháború kitört, ári egyéves voltam. Remélem, százegy éves leszek, amikor a kővetkező háború kitör. A komoly urak megkövetelik a hozzám hasonló korúaktól, hogy többé ne változzanak. Legyenek olyanok, amilyenek, az óhatatlan fejlődés következtében tökéletes kis gépezetek. Hála az égnek és főként hála feleségemnek, aki bámulatos gondossággal ápolia egészségemet, engem még nem érintett meg a szellemi érelmeszesedés. Sikerült megőriznem, sokat fejlesztenem és gyarapíta- nom elmém zűrzavarát és rendetlenségét, amely megadja nekem a reményt a legváratlanabb és legmeghökkentőbb fejleményekre. Például az én megtelepülésem a Duna partján, Budapesten, bátorító módon fölszabadította a bennem lappangó kusza erőket. Genfben, ahol születtem, több a kényelem, a fényűzés, több a technikai eszköz. Szeretem Géniét, és mindig fogom szeretni, főként független szellemét, ömlesztett sajtját és gyönyörű tájait. Nyilvánvaló, hogu mint szülővárosomban, itt is találtam sok mindent, ami kevésbé tetszik. De megmond jam, hogy miért telepedtem meg mégis Bu dapesten? A nagyszerű barátokért, a mái vaszínű ragyogásért a levegőben, paprikás ételért, a muzsikáért és másért. Megmondom önöknek, sehol annyira szabadnak nem é\ tememet, mint itt. Es minden egy iskolai irkával kezdődött, amelynek ára 3.90 forint. Nem törődve semmivel, firkálqattam az irkában, nem spóroltam se a tintát, se a pavirost, csak hagytam, hogy menjen a toliam, ahogy akarja. (En. aki eddig főként tájakat rajzoltam! Beszélten nekünk Velence, Jeruzsálem, Piogne, Bécs, Párizs, Maival, Carouge, Pernambuco tájairól! j Így történt, hogy a különös kis emberkék megszállták a lapokat, rám néztek, nézegettek, köszöngettek, vitázgattak, s megölelték egymást. Anélkül, hogy kerestem vagy akartam volna, egy kissé humorisztikusák ők, egyszerűen csak azért, mert bármilyen is az álruhájuk, mindig marad bennük az embert mivoltnak valami nyoma; és ml, akik emberek vagyunk, mi valamennyien komikusak vagyunk. Most ne kérdezzenek tőlem többet. Magamat magyarázva meglehet, hogy a legnagyobb tévedésekbe esem. Nekem elég, hogy bukdácsolva bár, de megyek előre, és megpróbálok őszinte lenni s becsületes. Tévedésből hibába esem, de hibámból újra kezdem a dolgot, és — jól vagy rosszul — megyek az én kis emberkéim útján.
