Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Páter Zadravecz titkos naplója

püspökének emlékiratait. Zadravecz 1929-ben fejezte be emlékezéseit, mintegy 184 oldal terjedelemben, 203 melléklettel. A szerző végszavában azt Írja, nem azért dolgozott rajta, hogy sajtó alá rendezve még élő embereknek ártson vele, hanem hogy egy késői kor történészeinek szolgáljon forrásul. E célból dugja el valamelyik ferencrendi könyvtár „évszázados porral belepett polca mögé“, úgy, hogy ő maga se tudja, hol van. A bevezető írója egy szóval sem említi, hogy a kéziratot hol, mikor és kik találták meg, csak annyit közöl, hogy eredetije a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párt- történeti Intézetének levéltárában található. Szívesen vettük volna, ha a bevezető többet foglalkozik Zadravecz életével egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig, de a szerkesztő a kelleténél több teret szentel a saját álláspontjának, mint magának a tényanyagnak. Ezzel a sorok írója azt akarja mondani — s nyilván sok történész egyetért vele —, hogy a bevezető egyik-másik tételét másként fogalmazhatta volna meg. Zadravecz annyira volt ellenforradalmár, amennyire szabadgondolkodó annak idején rendjének egy másik tagja: Martinovics Ignác. Ezt külön bizonyítani nem Is szükséges. Konkrétan érdekelt volna bennünket, hogy ha Zadravecz a szerkesztő véleménye szerint egy fasisztának hitt utókornak vetette papírra emlékezéseit, milyen álláspontot foglalt el a Szálasi-rendszerrel szemben. Kár, hogy ennek megválaszolásával Borsányl György adós maradt. Séd redeamus ad positivum: a Zadravecz-memoár címe Hét év a táborban (1920—1927), szerzője tehát az ellenforradalom történetének első harmadában lezajlott eseményeket vetette papirosra. Az egyes fejezetek címe: Az egyház, Irredenta, A királykérdés, Horthy, Javadalmazásom.

Az első fejezet tábori püspöki tevékenységét örökíti meg. Csernoch János hercegprímás fölterjesztésére XIV. Benedek pápa kinevezte dominianopolisi címzetes püspöknek, s Zadravecz ennek a- lapján kapta Horthytól a katonai megbízatást. Azoknak, akik az egyházi jogban nem jártasak, külön meg kell magyaráznunk, hogy katolikus püspököt csakis a pápa nevezhet ki, Ilyen kinevezés hiányában az illetékes államfő katolikus lelkésznek a hadseregben csak megfelelő megbízatást és ezt megillető

katonai (pl. tábornoki) rendfokozatot adhat. (A protestáns tábori püspök kinevezésénél ilyen kötöttségek természetesen nem voltak.) Beszámol a hadseregben dúló katolikus-protestáns súrlódásokról, s a közzétett adatok azt látszanak bizonyítani, hogy a protestánsok (recte reformátusok) püspökei bizonyultak a türelmetlenebb félnek. Itt csak egyetlen példát említünk: Baltazár debreceni püspök vétót emelt a debreceni nők által hímzett máriás zászló ellen, amellyel a románok nyomában bevonuló magyar csapatokat akarták megajándékozni, csupán azért, mert azon a Magyarok Nagyasszonyának képe volt. Ehelyett kontrazászlót csináltatott, s azzal ajándékozta meg a bevonuló hadsereget.

Ennél sokkal érdekesebb és figyelemreméltóbb az irredentáról szóló fejezet. Mielőtt ennek az ismertetésébe kezdenénk, előre kell bocsátanunk, hogy a párizsi békekonferencia Magyarország határait Csehszlovákiával, Romániával — és Ausztriával szemben a proletárdiktatúra idején állapította meg, anélkül, hogy ezt megelőzően a tanácskormányt vagy a szegedi kormányt (esetleg mind a kettőt) Párizsba hívta volna. A jugoszláv határok megállapítása a bánsági román-szerb határvita miatt késlekedhetett, mert Belgrádban nem akarták elismerni az 1916. évi hírhedt bukaresti szerződést, amely az egész Bánságot Romániának ígérte. Ez esetben ugyanis Belgrád román ágyúk lőtávolába került volna. A Szegeden alakult ellenkormányt a megszálló francia katonai hatóságok csupán tolerálták, de kellően nem támogatták, mivel az irredentista alapon szervezkedett. El voltak kötelezve közép-európai szövetségeseiknek, ami azonban Párizst nem gátolta meg abban, hogy később a magyar kormánynak nem kötelező ígéreteket tegyen. Zadravecz az irredenta egyesületek közül elsősorban az Etelközi Szövetségről számol be igen részletesen, amely lényegében titkos társaság volt (leginkább talán az első világháború idején működött cseh Maffiához hasonlítható), ás a MOVÉ-val együtt a feloszlatott szabad- kőműves páholyok Podmaniczky utcai székházába költözött be. Az Országos Levéltárban fennmaradt és a Prőnay- naplóban is idézett iratok tanúsága szerint az Etelközi Szövetség (rövidítése: EX) irányítani akarta a nyugat-magyarországi bandaharcokat, illetve azok ve-