Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - Gál Sándor: Reggel
két fiú közé repült. A homokbánya mellől csattant fel először a lövés, de az öreg nem látta, esett-e valami? A fiatalabbik fia megint kilőtt két kacsát, de az idősebbik puskája néma maradt. Biztosan távol voltak tőle, vagy megint udvariaskodik, gondolta az öreg, hagyja, hogy a kölyök megelőzze. Többször megfigyelte már, hogy Így tesz, ha az öccsével együtt vannak. Nem lő, vagy szándékosan hibáz egyszer-kétszer. Most már gyakran pattogtak a puskák, hol Itt, hol ott. Géza bácsi is derekasan dolgozott. Az öreg élvezettel figyelte a pompás színjátékot; néha lehunyta fél szemét, fejét oldalra billentette, mintha a puskára fektetné, s kísérte a repülő kacsákat. Hirtelen jött szédülés pördítette meg körülötte a tájat. Ösztönösen kapaszkodott bele az ülés vaskarjába. Nem érzett fájdalmat, s a szédülés Is csak egy villanásnyi ideig tartott, de az öreg tudta, hogy ez mit jelent. — Nocsak, nocsak — dünnyögte —, ilyen mulatságot elrontani... De új szédülés nem jött. Mélyet szívott a levegőből, és homlokáról letörölte a hirtelen kiütközött verítéket. Pár perc múlva újra jól érezte magát. Benyúlt az ülés alá, kihúzta a borosüveget, és ivott pár kortyot. Aztán arra gondolt, hogy ez a mai este igazán szép, a kacsák is jól repülnek, többet igazán nem is kívánhatna. Az meg nem szentírás, hogy okvetlenül az ágyban ... Egy perc múlva már újra a húzást figyelte, s a felcsattanó lövések eredményeit vette számba. Jól dolgoznak a kölykök, gondolta, keveset hibáznak. Lemászott a bricskáról, és járt egyet a fák takarásában. A mozgás felfrissítette egy kicsit. Nagyszerű itt lenni, gondolta, a kacsák is jól repülnek, a gyerekek pedig pompásan lőnek; Géza Is leszedett már néhányat biztosan, lesz mit cipelni, s ezek még azt akarták, hogy ne jöjjek ki.. - Egy ilyen húzásra, egy ilyen csodálatosan szép húzásra ... Kis szél lebbent, s megmozdította az akácfák ujjas lombját. Az öreg hirtelen úgy érezte, hogy a világ minden súlya vállára nehezedik, s iszonyú erővel nyomja a föld felé. A távolban lövés csattant. Az öreg már felfogta a hangot, a száraz roppanást, de utána elfeketedett előtte minden, s lassan pördülve a kemény szántásra bukott. Felette vadkacsák húztak el zizegő szárnyakon. reggel Könnyű volr az ég, kissé megemelkedett a város felett. Az utcán feketeruhás nénik cipelték a szatyraikat. Kész dolog, gondolta, ahogy elnézte őket. Kész dolog. Jönnek, vesznek néhány karfiolt, néhány tojást, és hazacipelik. Nem törődnek semmi mással. Kielégíti őket a bevásárlás, a főzés, a mosogatás. Egy életforma, a maga nem létező igényeivel... A zöldséges üzlet előtt állt, a napszínű narancsok, komolytalan sárgarépahalmok, s komor fekete retkek társaságában, amelyek koszos fadobozokban várták a megváltást. Most már minden azon múlik, hogy jön-e? Ha jön, nem szabadulhat. Ő nem narancs ugyan, nem is fekete retek ... De azért jó lenne beleharapni. A gondolat kívánságán elmosolyodott. Megvenném és egyszerűen hazavinném. Nem tiltakozhatna. Csak hát neki jogában áll tiltakozni. Na ... Igaz... Ez a tiltakozás nagyon szép lehetőség. Topogott egy kicsit, és meghúzta a kabátja ujját. „Mondani szeretnék magának valamit..Nem, ez nem jó. De akkor hogyan kezdjem? .. . „Kisasszony, van egy perc ideje?...“ Na fiam, ez biztos siker! Te hólyag... Ha a közhelyeket variálod, még nagyobb közhelyeket kapsz. Még csak ez hiányzott... Mehetek haza. Se kéményseprő, se tört ablak, se szürke ló... Felfújhatod a délelőttödet. Tegnap kellett volna odamenni hozzá, mikor megállt a kirakat előtt és rád nézett. De tegnap még remegett a gyomrod a félelemtől s a bizonytalanságtól. Most nem
