Irodalmi Szemle, 1968
1968/2 - Dobossy László: A szerkesztő halála
Dobossy László a szerkesztő halála December 15-én az egyik budapesti temetőben elbúcsúztattuk Gömöri Jenő Tamást. Halálával olyan színes egyéniségű teljes ember távozott el közülünk, aki sokféle, szerteágazó teendői közt — szinte csak mellékesen és akaratlanul — legfőbb elindítója, egyik alapítója lett a csehszlovákiai magyar irodalomnak. Egy latin mondás szerint a könyveknek megvan a maguk sajátos sorsa, amely gyakran más, mint amit szerzőjük vagy kiadójuk nekik szánt. Hasonlóképp — vagy még inkább — az embereknek is más a „sorsuk“, tehát mással hagynak maguk mögött nyomot a világban, mint amit ők maguk hivatásuknak éreznek. Gömöri Jenő Tamás is, aki átlátszóan tiszta jellemű ember volt, azt hitte magáról, hogy a költeményei őrzik majd a nevét; pedig csak vajmi gyenge versezetek kerültek ki szellemének műhelyéből. Azt is hitte magáról drága naivsággal, hogy új eszméket ültethet el az emberiség tudatvilágába, s ezzel megjavíthatja a közerkölcsöket, szebbé teheti az életet. Mindezt kedves természetességgel, megszállottan csinálta, a garabonciások révült hitét lobogtatta, s mit sem törődött gúnnyal, közönnyel, kudarccal, mellőzéssel. De ez a szent bohém, úgy látszik, különleges szervező tehetséget is hordozott magában. Bizonyára a mágusok vágya vezette, hogy a semmiből valami újat teremthet, utat törhet, értékeket közvetíthet. Alig húszéves fiatalemberként megindította és szerkesztette a Modern Könyvtár nevű könyvsorozatot, amely az egyik legigényesebb szellemi vállalkozás volt az első világháború előtti Magyarországon. Olyan szerzők műveit adta ki elsőként, akik aztán a modern világirodalom legnagyobb nagyjai lettek, mint például — hogy a sok közül csak egyet említsünk — Thomas Mann, akivel egyébként Gömöri Jenó Tamás értékes levelezést is folytatott. Számunkra — s talán az irodalomtörténet számára is — Gömöri Jenő Tamás akkor alkotott igazán jelentőset, eredetit és újat, amikor az 1918—19-i forradalmak után emigrációba kényszerülve Pozsonyban megalapította a Tűz című folyóiratot. Ma már — Csanda Sándor, Jaroslava Pašiaková és Turczel Lajos kutatásai után — köztudomású, mily elsődlegesen fontos szerepet játszott e folyóirat a csehszlovákiai magyar irodalom első lépéseinek egyengetésében. Nem kevésbé jelentős az a közvetítő munka, amelyet a T ű z — Gömöri Jenő Tamás kezdeményezésére — a szlovák, a cseh és a magyar irodalom, s általában a kelet-európai irodalmak kölcsönös megismertetése érdekében végzett. A Tűz kényszerű megszűnése után főleg álmai útját járta Gömöri Jenő Tamás. Vállalkozott remény nélkül, kitartott siker nélkül. Német nyelvű röpiratot írt a halálbüntetés ellen, s az akkori világ — a harmincas évek — szellemi életének számos
