Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - Tamás Mihály: Sziklán cserje

— Becsapta magát a tanár úr, Józsi, mert a kanáriért két korona járt volna darabjáért.

— Tgs^-ék már várni... száztizenhat stiglic, az száztizenhat korona.

— Százhuszonkilenc stiglic volt, Józsi...

Józsi észrevette a bajt, dehát ez semmiség.

— Igen, de tizenegynek elfagyott a lába, azért nem akart fizetni... száztizenhat, meg hu'zonkilenc kanári...

Ním szóltam már közbe, Józsi különös öröme, hogy sohasem mond kerek számot, így háf könnyen esik tévedésbe.

— A fő, hogy kihúztuk ezzel a pénzzel tavaszig, oszt olyanok voltunk, mint a sőre.

Topva néztem Józsira, Józsi meg a temetőre. Ö tán azért nézett oda, hátha csudaképpen nem ugrál-e néhány ott maradt kanári a zöld ágakon, amit megfoghatna, és megint elvihetne Fekete tanár úrnak, hogy aztán úgy nézzenek ki hárman rózsaszínben, kövéren, mint a sőre.

A vá ártér felől a homályban is megismertem az asszonyt. A gyerekkel jött Józsi el'be, mert biztosan nagyon elmaradtunk. Amikor egymás mellé értünk, Józsi szinte szégyenlősen simogatta meg a fia borzas fekete fejét, és a kis fekete magyar úgy nézett fel az apjára, mintha toronyra nézne.

A lejáró útnál elváltunk, ők mentek hárman hazafelé. Éppen a villanylámpa alá ér'ek, amikor hátrafordultam utánuk. Józsi éppen az üveg bort adta az asszony kezébe, a másik zsebéből pedig pár szem cseresznyét kapart elő, és olyan csodálatos mozdulattal tette a fia egybetett két kis tenyerébe, hogy azt már nem is ember keze tette. Kacagott a gyermek, és tele lett a szája.

Persze, ezt már délután észrevettem, a világoson, hogy a cseresznyefán a ház mellett néhány ott maradt szem csüng a levelek alól. Dehát ezt Józsi is észrevette, azért maradt el tő'em, hogy ezt még ellophassa.

Nem baj, Józsi, rendben van. így van ez rendben.

Schm'cL* Anna' Munka nélkül

„A mi életünkből —191' wagíbót