Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - FIGYELŐ - Janics Kálmán: Vádol és ítél a történetíró

A torzítás nem véletlenszerű, hanem szerves része a könyv alapelképzelésének a bűnhődésről. Az önkéntes eltávozás közömbös eseménye nem használható a hangulati irányítás és a későbbi események indokolása érdekében olyan sikerrel, mint az embertelen kiüldözés ismertetése. Érthető, ha Martin Vietor számára más külföldi történetíró tárgyilagossága és szocialista elemzése idegenszerű nézőponttá válik: „A magyar történetírás több alapos munkát mutat fel, melyek a Horthy-rezsim különféle jelenségeivel foglalkoztak, érthetően azonban, magyar szemszögből nézve." (7. o.)

A földkérdés ügyét tárgyilagos valóságában Tilkovszky Loránd így foglalja össze: „1944 őszén úgy érték mind Szlovákiát, mind Magyarországot a harci események, hogy sem a szlovák földreformot nem hajthatták végre, sem a magyar kormány nem valósíthatta meg az átcsatolt területen a csehszlovák földreform revíziójának egyik fő feladóra?, a még mindig nagy számban ottmaradt „idegen" birtokosok kimozdítását, földjüknek magyar kézbe adását, a különböző telepítési tervek végrehajtását, s ezzel az átcsatolt terület „etnikai képének helyreállítását,"“n

Nem használható fel Martin Vietor célzatos előadásában annak a jelenségnek a leírása sem, amit Tilkovszky megemlít: „Számos esetben előfordult, hogy magyar parasztok szolidaritást vállaltak szlovák parasztokkal, akiknek a csehszlovák földreformtól kapott földjét a felvidéki földbirtokrendezés kormánybiztosa ki akarta sajátítani.“22

Martin Vietor egyik fő törekvése, hogy igazolja az egész magyar nép kollektív bűnét, és ezzel párhuzamosan bizonyítékokkal szolgáljon arra vonatkozólag, hogy Magyar- országon legalábbis olyan fasiszta diktatúra volt, mint Szlovákiában. Bár közismert tények egész sora bizonyítja, hogy Tiso rendszere kezdettől fogva következetesebben vette át a német minta eszközeit, mint a Horthy-rezsim (pl. Szlovákia megtámadta Lengyelországot, Magyarország nem; előbb lépett hadba a Szovjetunióval; már 1942-ben alkotmánytörvény alapján kiadta a zsidókat a németeknek, ugyanerre Magyarországon csak a német megszállás után, 1944-ben került sor, így a német megszállásig a zsidók Magyarországra menekültek; a magyarországi sajtó szabadabban írt, de ami a legfontosabb, és nincs példa rá Szlovákiában, 1943-ban vád alá helyezték a délvidéki tömeggyilkosokat, nyilván a közvélemény nyomására), mégis, hogy könyve elérje célját, egy fontos elvi megállapítást tesz: „Ebből a szempontból ítélve meg kell állapítani, hogy Magyarország és Szlovákia alaposan fasizálva voltak. Miközben Magyarországon, tekintettel a hagyományos tekintélyuralom következményeire, elsősorban a társadalom nagy méretű fasizálódása következett be, addig Szlovákiában — tekintettel a konzervatív társadalmi alapra, az előbbi demokratikus irányzatra és az erős kommunista pártra, a hangsúly a politikai totalitáson volt." (191. o.) Vagyis Szlovákiában csak egy kis csoport volt bűnös, a nép maga ártatlan, Magyarországon viszont a nép felelős, mert a fasizmus „társadalmi“ volt. (Talán még azt is közbevethetjük, hogy a „hagyományos tekintélyuralmi“ rendszert 1919-ben a szomszédok szállították a magyar népnek.) A szlovákiai fasizálódás kérdésében Vietornál illetékesebb Tido J. Gašpar, aki szerint az „élet fasizálódása Salzburg után — 1940-ben teljessé vált.“2*

A Magyarországon lejátszódott terrorcselekményekért Martin Vietor az egész magyar népet teszi felelőssé: „Végül is apatikusan és érzéstelenül nézték a csendőrök és SS-Mannok vérlázító brutalitását. Az ostorral és deressel kikényszerített évszázados jobbágyi alázatosság, a hivatalos propaganda húszéves antiszemitizmusa, hungarizmusa, antibolsevizmusa a lakosság legnagyobb részét elvakította, és az uralkodók, mind a kizsákmányoltak széles rétegeit hisztérikus, felelőtlen, erkölcstelen és kegyetlen dühöngésbe kergette.“ (348. o.) Kemény szavak, kevés igazsággal. Mert a tömegek Szlovákiában sem avatkoztak be a zsidóság védelmében, pedig a deportálást pusztán hazai közegek közreműködésével hajtották végre.

Igaz,. hogy Magyarországon a háború végső szakaszában sem bontakozott ki forradalmi lendületű mozgalom a német hatalommal szemben, aminek fő oka az volt, hogy a fegyveres ellenállásnak nem lehetett aktuális nacionalista tartalmat adni, mint Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Jugoszláviában, sőt Romániában is. Viszont téves Vietor elmélete a tömegek értelmi eltompulásáról és szolgalelkűségéről, mert

21 Ugyanott 82. o.

22 Ugyanott 86. o.

23 Slovenské pohľady. 1968 szeptember.