Irodalmi Szemle, 1968

1968/10 - FOLYÓIRATSZEMLE - Fukári Valéria: Kis francia körkép

Az egzakt és humán tudomány vizsgálata után hadd bővítsük a kört egy harmadik szemponttal Is, s vessünk egy pillantást a közművelődés problémájára. Edgár Morin francia szociológusnak, a francia tömegtájékoztatási és közművelési kutatóintézet igazgatóhelyettesének interjúra a Les Nouvelles Littéraires-ben a civilizáció tömegformáló hatásáról beszél, illetve a civilizáció és a néptömegek kölcsönhatásáról a nyugati társadalmakban.

A beszélgetés egyik kérdéscsoportja a tömegkultúra fogalmát és funkcióját értelmezi. Edgar Morin tömegkultúrának azt a piaci kultúrát nevezi, amelyet a nyugati társadalmak kínálnak a fogyasztó kielégítésére. Szerinte ezek a társadalmak polikultúrálisak- nak tekinthetők, abban az értelemben, ahogy a rádió, a televízió, a sajtó megszakítás nélkül a legkülönfélébb hírek és ismeretek tömegével árasztja el őket. Ugyanakkor nem egyértelműen igaz az — mondja Morin —, hogy a társadalom egyoldalúan csak alkalmazkodik a tömegtájékoztató szervek által makacsul ajánlott modellekhez, mintaképekhez. Ezek a modellek ugyanolyan mértékben követik az életet, ahogy azt megelőzik. Igyekeznek eleget tenni a civilizáció által kialakított kívánságoknak, ízlésformáknak, amelyek létrejöttében ugyancsak közreműködnek, tehát bizonyos értelemben gyártják is őket. Ezért mondhatjuk Marxszal, hogy „a termelő hozza létre a fogyasztót", Joyce-szal pedig, hogy „a fogyasztó maga a termelő“.

Az interjú kitér a mai nacionalizmus kérdésére is, mégpedig a kultúra és civilizáció ügyével szoros kapcsolatban. Morin szerint ugyanis a civilizációt (a műszaki, ipari és egyéni kultúrát) és a nacionalizmust egy és ugyanaz a mozgás hozza létre. Az általánosításnak természetes velejárója a privatizálódás — mondja a francia szociológus — s ezt a mai nacionalizmus ténye is bizonyítja: a nacionalisták nem utasítják el a civilizációt, ellenkezőleg, teljes mértékben részesei akarnak lenni, de gátolják őket ebben a meglevő politikai egyenlőtlenségek. Innen a nacionalizmus úgyszólván egyetemes elterjedése napjainkban: Latin-Amerika lázadása az Egyesült Államok ellen, Ouebec-é Kanada ellen, Walles rebelliója olyan régi államforma ellen, mint Nagy-Bri- tannia stb. Morin véleménye szerint e nacionalizmusok — mint az egyes országok diáklázadásai — nem természetüknél fogva azonosak, hanem izomorfizmusuk, azonos alakúságuk teszi őket közös, nemzetközi jelenséggé. A francia szociológus úgy látja, hogy a világ ma általában egy kaotikus „balkanizálódás“ felé halad, s ebben kell keresnünk a mai nacionalizmus egyik aspektusát is.

A majom után jött az ember. — Mi következik az ember után?

Ezen a címen közöl a francia lap egy hosszabb eszmefuttatást Robert Soupault tollából. Mint már a kérdés is elárulja, a cikkíró abból a meggyőződésből indul ki, hogy a fejlődés nincs befejezve, hogy az ember nem jelenti és nem jelentheti a teremtés csúcspontját, bármennyire ilyen antropocentrikus feltevésen alapszanak évszázados konvencióink, elmélkedéseink önmagunkról.

Ha földünk csak egy pont a világmindenség méhében — mondja cikkírónk —, amely a többi pontok végtelen sokaságához hasonlítható, akkor a mi antropocentrikus vagy antropomorf gondolati koncepcióink önkényesek, s csak relatív értékűek. A múlt ugyan az ember fölényét tanúsítja az élő világban, oktalan lenne azonban ebből következtetni a jövőre. Mert ha a megtett utat többé-kevésbé pontosan meg lehet állapítani, arról a sokkal hosszabb útról, amely előttünk áll, nem tudhatunk semmi biztosat, csak hipotézisek és kétségek merülnek föl, ha a messzi jövőt kérdezzük.

Néhány százezer éves múltunknál tízszerte hosszabb jövőnk, az az évek millióira számítható fejlődés, amely fajunkra vár, miért ne idézhetne elő jelentőségükben hasonló mutációkat, mint amilyeneken a majmot követően kellett átesnünk? A vegetatív létről az ösztönös létre, majd az értelmes létre áttérő élő világ feje — az ember — az első a zoológiái ranglétrán, aki kérdéseket tesz fel magának. Nos, ha az ember csak egy láncszem a fejlődésben, akkor az őt követő típus lesz az, amelyik megválaszolja a kérdéseit. Ha a mai ember még a sötétséget faggatja, akkor a másik már a világosság lénye lehet. Nem valami felsőbbrendű emberre — a szónoki fogások e gyakori figurájára — kell gondolnunk; az új zoológiái faj egyszerűen az ember utáni élőlény (aprés-homme) lesz, ahogy az ember majom utáni lény (aprés-singe), s nem