Irodalmi Szemle, 1968

1968/1 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Tűnődések a megújított Liliomfi bemutatója után

kvalitása miatt nem tud megbirkózni ilyen feladatokkal. A további buktató a sokszor látottságból ered. Hiába az ú] elképzelés, ha minduntalan kísértenek a nagy példaképek, s a színészek alakításán átsütnek Darvas Iván, Tompa Sándor, Pécsi Sándor és mások szinte lekopírozott mozdulatai és arcjátéka. Amikor azt mondjuk, hogy ezt már láttuk egyszer, az pontosan annyit jelent, hogy a darab részleteit régebbi anyagból gyúrták össze, s az új keretbe némelykor éppen ezért sehogy se férnek bele. A fenti fenntartások ellenére is az előadás ritmusa, a keretbe helyezési szándék rendezői erényeket dicsér. S na- gyobbára a színészek munkájáról is elmondhatjuk ezt, különösen ott, ahol nincsenek kölcsönmaszkok.

Mindenekelőtt Liliomfi (Gálán Géza) könnyedsége és szellemessége (gondolunk itt a külső tükrözésre), a színpadi szépségével hódító Mariska (Thirring Viola) bája, a fogadóst alakító Fazekas Imre vitális ravaszságot sugárzó, rátarti kisembere, az ifjabb Schwartzot megelevenítő Boráros Imre kitűnő karakterfigurája és Csendes Laci kedves csaposfiúja érdemel dicséretet. Erzsiké szerepében a nagyon tehetséges Németh Ilona ezúttal mintha egy árnyalattal kevesebbet nyújtott volna a tőle megszokottnál. A többi szereplő a tőle elvárt teljesítményt nyújtotta.

A bemutató erényeihez tartoztak az ötletes színpadképek és a hangulatos jelmezek.

Amit még elmondhatnánk, az vissza- kanyarodón a rendezőhöz és a színházi dramaturgiához kapcsolódna. Őszintén reméljük, hogy fiatal rendezőnk, Beke Sándor a jövőben korszerű feladatok szolgálatába állítja kétségtelen képességeit, színházi dramaturgiánk pedig végre tudomásul veszi, hogy a közönség igényeihez való túlzott alkalmazkodás megalkuvást jelent. Ezt jelentette már Szigligeti idejében is, és hogy legnagyobb elődjét Idézzük, ezt jelentette Csokonai korában is, ahol (hogy csak a Tempefőit vagy a Dorottyát említsük, bár említhetnénk Csokonai kevésbé ismert darabjait Is) maradandónak bizonyult a költői szándék, de ma már szinte érthetetlenek a közönségnek tett engedmények.

Nevettetni? Igen. De korunkhoz igazodó igényekkel, s lehetőségeinkhez és adottságainkhoz mért eszközökkel.

Monoszlóy Dezső