Irodalmi Szemle, 1968
1968/10 - DISPUTA - Zsilka Tibor: A képvers és az olvasó
egységesen érzékeltetik a hó hullását: összeolvadnak, azonos jelenséget alkotnak. Az első 5 verssorban csak a „hó“ fordul elő, összesen 50-szer. A hópihéket az o feletti ékezetek jelenítik meg, de ezek olyan erős benyomást válthatnak ki az olvasó képzeletében, hogy még a lentebbi sorokban is a hulló „hó“ ábrázolását láthatja; ebben persze közrejátszik a h betű alakja, különösen függőlegesen emelkedő szára. A „kép“ megszerkesztését az azonos szavak és betűk ismétlése tette lehetővé, ami viszont sajátos monotóniát teremt a struktúrában. A monoton ismétlődés a betűk szokatlan eloszlásának és az egyes betűk túlzott frekvenciájának a következménye: 358 betű közül a H 150-szer, az 0 és az Ö együttvéve szintén 150-szer fordul elő. Az utóbbi két betű között viszont nem is vonhatunk éles határt, mert — és itt megint csak az irodalmi kontinuitásra hivatkozunk — Rimbaud A magánhangzók szonettje c. versében, valamint Nezval A B C-jében szintén nem szerepel külön a két betű. A betűk ismétlődésével függ össze az egyes szavaknak a vártnál és feltételezettnél jóval nagyobb frekvenciája is. Az adott struktúrában természetesen az ismétlődések grafikai-stilisztikai szerepét tartjuk elsődlegesnek, primérnek; ennélfogva még az ana- fora és az epifora funkciója is innoválódik. Köztudomású ugyanis, hogy eleddig a verssor eleji és a verssor végi szóismétlések kiváltképpen a költemények zenei effektusának felerősítésére szolgáltak. Az azonos szavak többszöri ismétlődése mind lexikai, mind szófaji szempontból szegénnyé teszi a szöveget. Már az „Ojévi ablak“ c. költemény eddig felsorolt tulajdonságai is arról tanúskodnak, hogy a költő saját élményét statikus módon jeleníti meg, az ábrázolásban a statikát5 helyezi előtérbe. A szöveg statikus jellegét, ilynemű „tartalmi“ többletét egzakt vizsgálataink is bizonyíthatják. A főnevek előfordulása megfelelne a várakozásnak: összesen 52-szer szerepel a szövegben szubsztantivum, ami a vers szavalnak 33 %-át teszi ki. A sztochasztikus (valószínűségi) sor váratlanságát így végső fokon a „hó“ szó 50-szeri ismétlődése okozza; s e lexéma szemantikája, szótári jelentése szintén az ablakon át látható hóesést idézi fel a képzeletünkben. A „hó“ szó ismétlődése és szemantikája egyaránt a grafikai „kép“ statikus természetű hatáserejét hatványozza a költeményben; de egyúttal különböző asszociációkat szülhet: a tisztaság és szépség iránti vágyat ébresztheti fel bennünk; az idő végeláthatatlan múlását is eszünkbe juttathatja stb. Ezek az asszociációk viszont egyénenként és esetenként változhatnak; ezért véleményünk szerint e kérdések tisztázása inkább a lélektan tárgykörébe tartozik. Hasonló asszociatív hatásuk van a jelzőknek is, amelyek a már nem éppen fiatal költő „újévi“ hangulatát tükrözik. A „hány“ és a „mennyi“ névmások minden bizonynyal arra utalnak, hogy a költőnek tömérdek bukást, csalódást, késő bánatot kellett megérnie; s a befejezett év kielégítetlen vágyait, reményeit a particípiumok sejtetik: elsikoltott, végső késő, hiábavaló. A melléknévi igenevek számunkra azonban más szempontból fontosak: sajátosan funkcionális feladatkörük főleg abban rejlik, hogy cselekvésre, történésre vonatkoznak. S ezt a valóságmozzanatot tulajdonképpen a versben előforduló szavak közül már egy sem fejezi ki. Értéküket még az is növeli, hogy a szövegben mindössze két melléknév (néma, haláltiszta) található. A névszókkal szembe kell állítanunk az igéket, amelyek a stílust dinamikussá tehetik. A jelen esetben a költemény statikus jellegének a kidomborítását éppen az igék teljes hiánya okozza és biztosítja. Az élményábrázolásban észlelt eltolódás a dinamizmus felől a statika irányában az olvasó megnyugtatásán túl lelki egyensúlyt is teremt. A lelki nyugalom és egyensúly azonban egy sajátosan pesszimista alapélménnyel kor- respondeál, azzal alkot kontrasztot. A szomorú és fájdalmas élménytartalmat már részben a jelzők szemantikája is kisugározza, de még jobban kifejeződik az „oh“ indulatszóban. A sztochasztikus sor váratlanságának egyik oka és forrása az „oh“ indulatszó többszöri ismétlődése. Összesen 96-szor fordul elő, vagyis a szöveg összes szavainak 60 %-át teszi ki. Ez annál is inkább váratlan és meglepő, mert a szerző egyéb költeményeiben az indulatszavak még a korpusz 1 %-át sem alkotják. S az elmondottak 5 A statika és a kontraszt szakkifejezéseket F. Mikotól vettük át. Vö. František Miko: ,,Expresívny živel v Hečkovom románe Červené víno“. (Z historickej poetiky II. Litteraria. Vydavateľstvo SAV. Bratislava. 1965:26.). F. Mikonak azonban módszer tekintetében is sokat köszönhetünk.
