Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Magyar kulturális kérdések
szocialista irodalom és művészet fejlődését, a valódi realizmus győzelmét. A megjelent írások legtöbbje elrettentő példája volt a rosszul fölfogott politikai irodalomnak. Művészetük kopaszságát vörös parókával takarták ezek a vulgaristák, ennyi az egész! Hiányzott náluk a valóság ábrázolásának mély és intenzív, a gazdag vonatkozásokat helyesen felfogó és érzékeltető, művészi módszere, s a tendencia gépies hozzáragasztása a lapos művekhez elárulta a látkör szegénységét s a kedély szárazságát. Ne legyünk azonban túl szigorúak. Ezeket a hibákat és zökkenőket többé-kevésbé mindenütt kitermelte a fejlődés, s ma számunkra az a fontos, hogy tanuljunk belőlük, megakadályozzuk ismétlődésüket, s közös munkával magasabb fokra fejlesszük a proletár kultúrát. Ezt a kötelességét a mozgalommal s az egész magyar néppel szemben végül mégis teljesítette a szovjet emigráció. De egyáltalán, mindazok a szovjet írók és művészek, akik egy ideig elmaradtak a szovjet valóság gigantikus fejlődése mögött, s nem tudták műveikben kellőképpen kifejezni a változást, mely az élet minden területén jégrianásos zengéssel törte össze a régi világ rossz maradványait, s az anyagi és szellemi kultúrának újat épített, eddig sose látott virágzásával — ezek az írók és művészek végre ábrázolók lettek. Elérték — hogy Uszijevics kifejezésével éljek — az életnek és költészetnek, politikának és poézisnek újraegyesülését! S mivel az igazi műalkotás végső fokon az emberek közötti viszonyok dokumentuma, a mai szovjet művészet az embert mutatja meg élő vonatkozásaiban, a szocialista valósággal. „Minden halandó, csak a nép halhatatlan." És „az értékek legértékesebbje az ember". A nagy tanítómestereknek ezek a mondásai a szocialista humanizmus irányát mutatják, melynek Gorkij volt a legnagyobb kifejezője. Ez a humanizmus minden igazi művészre kötelező... A szovjet-magyar emigráció kulturális vonala ma felfelé ívelő, az utolsó években hatalmas lendülettel revideálta eddigi munkásságát, leszámolt a régi hibákkal, és ma nyugodtan mondhatjuk, hogy azon a magaslaton áll, amelyet a mozgalom érdeke megkövetel. Moszkvában megjelenő új folyóiratunk, az Oj Hang, a döcögő kezdet után kiváló újsággá fejlődött, melyben elméleti és művészi síkon a magyar élet minden lényeges vonatkozása kifejezést nyer. Gazdag tartalmából kiemelem a mai magyarországi mozgalmak igen mély és alapos tárgyalását, a szovjet kultúra remekeinek méltó közvetítését, Lukács György jelentős művészetelméleti cikkeit, Balázs Béla és Gábor Andor szép verseit és a torz otthoni viszonyok csípős és találó, szatirikus kezelését. A Kolozsvárott megjelenő Korunk mellett, mely a nehéz viszonyok dacára több mint egy évtizede a magyar haladás vezető folyóirata, ma büszkén mutathatunk az 0j Hangra, mely a magyar szocialista szellemiséget nemzetközi viszonylatban is legjobban reprezentálja! Az évek múlásával persze az emigráció nagy részénél mind erősebben mutatkoznak a tér- és időbeli távolság káros hatásai. Akarva, nem akarva az elidegenedés folyamata áll be: a néppel való érintkezés hiánya megmutatkozik a nyelv elbágyadásán, a szókincs csökkenésén, a stílus elvonttá, élettelenné válásán. Az anyaország szellemi föllendülése páratlan nyelvi és stiláris gazdagodást hozott. Az emigráció legjelesebb írói és költői sem tudnak ma versenyezni az otthoniakkal, ami a szó művészetét illeti. Továbbá káros hatás a perspektívák elferdülése, melyről fentebb már szóltam. Az a jellemző emigráns attitűd, mely hivatásszerűen fölényes bírálója szeretne lenni a „hazai viszonyoknak“, az utolsó évek folyamán többször is alapos hajótörést szenvedett. VI Mindezekből a szempontokból önként következik a gyakorlati szellemi munka vonala. A rendelkezésünkre álló káderek és az anyag éppúgy hatni fog a konkrét formák megállapításánál, mint a sajátos helyi viszonyok. A nagy vonalat azonban minden nehézség dacára végig kell vezetnünk, önként adódik a gondolat: a történelmi tanulmányokat összekapcsolni a korszakok művészi-kulturális anyagának a tárgyalásával. Hogy a nagy, haladó tradíciók, a szabadságharcok története és kultúrája különös szeretetünket igényeli, csak természetes. Legfontosabb azonban
