Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - Gardavsktj, Vitězslav: Az isten még nem halt meg

Tehát az ateisták indítékai ebben az időszakban kifejezetten politikai-pedagógiai indítékok: kézenfogva akarták vezetni azokat, akik még nem szabadultak meg az egyház hatásától, mégpedig a szocializmus és a haladás érdekében. Ügy érezték, mindenütt nyomást kell gyakorolniuk az emberekre, akik ezekhez a csökevényekhez sokáig és makacsul ragaszkodnak. A jövő lebegett a szemük előtt, hitük szerint a közeljövő, melyben végre felépül a tökéletes szocialista társadalom, ahol nőm burjánoznak többé a kizsákmányoló társadalmak csökevényei, nem kell kitartaniuk vallási szervezeteket, a templomokból múzeumok lesznek vagy hangversenytermek, s hogy ebben a társadalomban isten végképp megszűnik létezni. Ez a vízió sok tekintetben kielégítette az ateistát: először is úgy látta, hogy eleget tesz a marxizmus elméleti posztulátumának, mely valóban nem számolt istennel; ebben az elképzelésben a szocialista társadalmi viszonyok közül eltűnik egy terhes tényező, mely politikai bonyodalmakat okoz; bomlasztja az elködösítő és megalázó ideológiát, mely annyira keresztezi az egységes világnézet hatását.

Vonzó kép volt. Az ateisták számára isten nélkül sokkal derűsebbnek, áttekinthetőbbnek, politikailag és társadalmilag is könnyebben kezelhetőnek látszott a világ.

Az ateista természetesen tudta a gyakorlat alapján, hogy víziója csak eszményi absztrakció. Azt is értette, hogy bár az eszményi állapot és a jelen között nagy a távolság, ezt a távolságot a politika áthidalhatja. Ismerte a leninizmusnak a vallási kérdés megoldására vonatkozó általános politkai elveit. Tudomásul vette a torzulást helyrehozó párthatározatokat. De nem értette, hogy a meggyőződése szerint helyes ügy érdekében miért ne használhatná fel a politikát, mint az egész folyamatot meggyorsító eszközt, ha erre lehetőség nyílik.

Az ateistának önmagát illetően nem voltak kételyei. Ha magával kapcsolatosan gondolt a vallásra, örült, hogy nincsenek vallási komplexusai. Szabadnak érezte magát. A szocializmus közvetlen élménye, az építő lelkesedés, az eredményekből fakadó öröm, a biztos távlatok, a tény, hogy a lényeges kérdéseket sikerült megoldani — mindez egy határozott, célszerű politikai gondolkodáshoz vezetett, eszerint ítélt meg minden jplenséget, s ez olyan erőt adott neki, hogy nem érezte szükségét semmi fölösleges és hiábavaló vitának. A szabadságból és a szocializmusból fakadó öröm volt az alapja ennek az ateizmusnak, s mint ilyen, mélyen a társadalomban gyökerezett, nagy érzelmi ereje volt, s az egész társadalmi és politikai tevékenységet ez hajtotta. Erősen el volt foglalva önmagával, s szerette volna, hogy az egész társadalom és a társadalom minden tagja minél előbb ilyen természetessé és közvetlenné váljon. Legtipikusabb megnyilvánulásaiban harcos ateizmus volt ez.

Ha most kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ez a derűlátó ateizmus minden pártosságával, hajthatatlanságával, pedagógiai törekvésével a múlté, bánkódjunk-e miatta? Vagy adjunk igazat a gőgös, gúnyoros és nihilista kritikának, mely néha nemcsak ezt a fajta ateizmust, hanem az ateizmust általában is meghaladott világnézetnek tartja?

Azt hiszem, mindenekelőtt meg kell értenünk az effajta ateizmus eszmei motívumait, és reprodukálnunk kell a gondolati modellt, amelyből a motívumok táplálkoztak.

Az illúziók ereje az igazság gyöngesége

Ebben a történelmileg konkrét ateizmusban az a figyelemre méltó, hogy legfőbb és leghatékonyabb ereje éppen illúzióiban, egyszerűsítéseiben és tévedéseiben rejlik.

A kérdéses korszak ateizmusa szorosan összefonódik a szocializmus építésének első éveivel és első lépéseivel. A vallás elhalása szempontjából túlértékeli a sikerek jelentőségét. Gyakran előfordul, hogy az egész folyamatot egyetlen egyszeri aktussal téveszti össze, a hosszan tartó és bonyolult harcot rendeletekkel helyettesíti, s így az áhított eredménynek elébe vág. A tökéletlenül fejlődő, alakuló valóságba belevetíti eszményi, de elvont céljait, s a politikai gyakorlat ezekhez igazodik. Az eszmei egységet, amit csak fokozatosan és csak differenciált egységként érhet el, a legrövidebb időn belül akarja megvalósítani, mégpedig az egész társadalomra kiterjedő hatékonysággal. Bár kezdettől fogva világos, hogy hosszú lejáratú követelményről van szó, a gyakorlatban mégis gyors lejáratú ateista akcióként akarja megvalósítani. Mivel